2017. június 19. hétfő

jún. 19
20:33
Brutális: Meg akarta ölni lányát, mert szerinte démon volt benne (ATV)
Egy idegen járókelőnek köszönhető, hogy Kimberly Felder (45) lánya még életben van. Az anya meztelenre vetkőztette a 11 éves gyereket, homokot szórt a szájába és a szemeibe és harapdálni majd fojtogatni kezdte.
jún. 19
20:35
Kokaint és heroint is találtak Carrie Fisher szervezetében (ATV)
Hivatalosan egy súlyos, ritka esetben végzetes alvás közbeni légzészavar végzett decemberben Carrie Fisherrel, a boncolás viszont azt is kimutatta, hogy kokain, heroin, ecstasy, illetve egy, a morfinnal egyező hatású opioid, metadon is volt a szervezetében halálakor.
jún. 19
20:36
Valóban át lehet verni a hazugságvizsgálót? - egy nyugalmazott rendőr szerint igen (Blikk)
Egy nyugalmazott rendőr elárulta, hogyan lehet becsapni a poligráfot, azaz a hazugságvizsgálót.
jún. 19
20:39
Íme Emmanuel Macron tervei (Infostart)
Emmanuel Macron köztársasági elnök szociálliberális táborával egyértelműen abszolút többséget szerzett a francia parlamenti választásokon, szabad utat kapott reformelképzeléseinek megvalósításához. Az AFP hírügynökség pontokba szedve adott áttekintést a tervekről.
jún. 19
21:03
Az EU egy évre meghosszabbította a Krím elleni szankciókat (444.hu)
Tudniillik Oroszország megszállta azt.
jún. 19
21:27
Kilép a kormányból a megvádolt francia miniszter (Infostart)
Emmanuel Macron francia államfő azt kérte az egy korábbi ingatlanfejlesztési ügy miatt ügyészi vizsgálat alá került Richard Ferrand területfejlesztési minisztertől, hogy lépjen a ki kormányból és a nemzetgyűlési választásokon abszolút többséget szerzett elnöki mozgalom, a Köztársaság lendületben (LREM) frakcióvezetője legyen - közölte hétfő este az
jún. 19
21:27
Az iraki erők megadásra szólították fel a dzsihadistákat (ATV)
Az iraki erők megadásra szólították fel a Moszul óvárosát felügyeletük alatt tartó dzsihadistákat, az ott élőket pedig arra kérték, hogy maradjanak otthon - derült ki hétfői médiajelentésekből.
jún. 19
21:48
Döbbenetes dolgot állít Putyinról a világhírű rendező (Blikk)
Los Angeles - Oliver Stone szerinte Vlagyimir Putyin "mentális hatalmat gyakorol" az Egyesült Államok felett, legalábbis egy orosz lapnak adott interjúja szerint.
jún. 19
21:51
Macron megbízta miniszterelnökét az új kormány megalakításával (ATV)
Emmanuel Macron francia államfő hétfő este ismét kinevezte Edouard Philippe-et miniszterelnöknek, miután a köztársasági hagyományoknak megfelelően a kormányfő benyújtotta lemondását a nemzetgyűlési választásokat követően - közölte a francia elnöki hivatal.
jún. 19
22:03
40 ezer dollárral állították meg Dél-Szudán nigériai nagykövetét a kairói reptéren (444.hu)
Legfeljebb 10 ezer dollárnyi készpénzt vihetett volna fel a Jubába tartó gépre, ezért nem engedték fel. Riek Puok Riek, aki „személyes ügyben” járt Egyiptomban, és előzetesen nem tett semmilyen tájékoztatást a pénzről, állítólag botrányt is csinált, de nem volt mit tenni. A hatóságok vizsgálják az esetet. (Radio Tamazuj)
jún. 19
22:48
Megelőzhető lett volna a hűtőkocsiba zárt menekültek halála? (Kripto Akadémia)
jún. 19
23:21
Szijjártó háromszor is megtette (HírTV)
Háromszor is eldicsekedett sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter, hogy mekkora vitát hozott össze a migrációról az uniós külügyminiszterek luxembourgi ülésén.
jún. 19
23:27
126 migráns fulladt a Földközi-tengerbe egy hajótörés miatt (444.hu)
Kalózok támadtak rá a főleg szudáni menekülteket szállító hajóra. A nyílt tengeren csak négy embert tudtak kimenteni.
jún. 19
23:51
Pár nappal azután, hogy agyhalottan hazaszállították, meghalt az Észak-Koreában 15 év börtönre ítélt Otto Warmbier (444.hu)
Észak-Korea végig nagyon sunnyogott a koncepciós perben elítélt amerikai diák állapotával kapcsolatban.

Keresés