Az áprilisi öt százalékos növekedés után újabb tíz százalékkal drágulnak a horvát autópályadíjak július 1-jétől - közölte a Vecernji List című horvát napilap szerdán.
A London Bridge-nél a tömegbe hajtó, majd szurkáló három terrorista egyikéről kiderült, hogy Nagy-Britanniába érkezésekor hazudott a személyazonosságáról és az életkoráról is a hatóságoknak.
Jelentősen lelassult a kanadai bevándorlási és menekültügyi hatóság munkája Donald Trump győzelme után az Egyesült Államokból illegálisan Kanadába érkező migránsok tömegesen benyújtott kérelmei miatt.
A két héttel ezelőtti londoni tűzvész óta eddig megvizsgált épületburkolati minták közül egyik sem felelt meg az előírásoknak a hatósági tűzbiztonsági próbákon - mondta szerdán a brit miniszterelnök.
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az Oroszország ellen hozott gazdasági szankciók meghosszabbítását további hat hónappal, arra hivatkozva, hogy Moszkva nem tett eleget az ukrajnai fegyveres konfliktus rendezésére vonatkozó megállapodásban szereplő feltételeknek.
Félmilliárd forintból építhet Szlovákiában sajtóhálózatot a Magyar Közösség Pártja. Menyhárt József pártelnök tájékoztatása szerint a párt alulról építkezve, egy regionális, erős sajtót próbál létrehozni, amelynek lesz nyomtatott és online változata is.
Döntse el mindenki, hogy a videó csak egy jól elsütött trükk vagy valódi paranormális jelenségről van szó. Az biztos, hogy a jelenet beleillene akár a Kör című horror filmbe is!
Az Európai Uniót divat szidni, de csak a bennmaradás mellett – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Balázs Péter. A volt külügyminiszter, Magyarország első uniós biztosa hozzátette: van mit javítani az unió működésén, de az uniónál nincs jobb alternatíva.
A keddi hackertámadás óta még mindig nem működik a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér fő szervere, a központi kijelző táblát a járatok érkezéséről és indulásáról ezért "kézi vezérléssel" frissítik negyedóránként - közölte szerdán a 122 Ukrajina hírtelevízióban a reptér vezérigazgató-helyettese.
Négyszázötvenkilenc méter magas kilátótornyot építenek Bangkokban, a Csaophraja folyó partján, a torony Thaiföld új jelképe, egyben Délkelet-Ázsia második legmagasabb építménye lesz a malajziai Petronas-tornyok után.
Tarthatatlannak nevezte az olaszországi partokra érkező bevándorlók számát Matteo Renzi volt kormányfő, a balközép miniszterelnök-jelöltje szerdán, miután az utóbbi négy nap alatt több mint tízezer embert mentettek ki a Líbia és Olaszország közötti tengerszakaszon. Sajtóértesülések szerint az olasz kormány a kikötők lezárását tervezi. A mentőhajóka
A két héttel ezelőtti londoni tűzvész óta eddig megvizsgált épületburkolati minták közül egyik sem felelt meg az előírásoknak a hatósági tűzbiztonsági próbákon - mondta szerdán a brit miniszterelnök.
Nincs tovább, hagyniuk kell meghalni babájukat a Gard szülőknek. A súlyosan beteg tíz hónapos kisbaba, Charlie Gard életéről hosszú bírósági procedúra végén döntöttek.
Kijev - Szolgálatteljesítés közben életét vesztette az Ukrán Biztonsági Szolgálat egy ezredese, Jurij Voznij, három másik személy pedig megsérült, amikor felrobbant velük az autójuk a kelet-ukrajnai harcok övezetében - közölte szerdán az SZBU sajtószolgálata.
Úgy tűnik, hogy az Egyesült Királyság az uniós távozás után is hozzá fog járulni a brüsszeli költségvetéshez. A korábban beharangozott, egészen borsos brexitszámla mellett az Európába érkező brit turistáknak is a zsebükbe kell majd nyúlniuk.
Egy pincér játszotta a gazdasági minisztert, egy nyugdíjas nővér a pályázati elbírálót. Egy magyar szélhámos őket bérelte fel, hogy átverjen osztrák befektetőket.
Észak-Korea szerdán Pak Gun Hje volt dél-koreai elnök, valamint a hivatali idejében a hírszerzést vezető Li Bijung-ho meggyilkolásáról rendelkezett, miután a hét elején olyan sajtóhírek láttak napvilágot, hogy Szöul titkos tervet szőtt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető eltávolítására.
Megtámadta egy rendőrségi helikopter a venezuelai legfelsőbb bíróság épületét – közölte kedden Nicolás Maduro szocialista elnök, azt hangoztatva, hogy a kormánya megdöntését célzó összeesküvés részéről van szó.
Hiába méltatta az utóbbi időben a kínai elnököt, most már kezdi elveszíteni türelmét és kereskedelmi korlátozásokra készül Donald Trump - erről beszélt név nélkül az elnöki stáb három tagja a Reutersnek.
Bocsánatot kért egy japán fapados légitársaság egy kerekesszékes utasától, aki arra kényszerült, hogy saját erejéből, a két kezével kapaszkodjon fel a lépcsőn a repülőgépre.
Münchenben a Bajor Ipar Székháza tegnap nemzetközi tapasztalatcserének adott otthont Tehetség Találkozók Európában címmel. Magyarországot eredetileg Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár képviselte volna, azonban a Lufthansa törölte tegnap délelőtti budapesti járatát, ezért Novák Katalin helyett a már Münchenben tartózkodó Ekle
A főként Ukrajnában és Oroszországban jelentős károkat okozó legújabb globális zsarolóvírus szerdán elérte a délkelet-brazíliai Sao Paulo szövetségi államában található Barretos kórházat, a legnagyobbat az országban, ahol rákos betegeket kezelnek.
Tokió - Bocsánatot kért egy japán fapados légitársaság egy kerekesszékes utasától, aki arra kényszerült, hogy saját erejéből, a két kezével kapaszkodjon fel a lépcsőn a repülőgépre.
Egy időben egy helyen lesznek, ezért valószínűleg lesz kapcsolatfelvétel Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök között a G20-csoport július eleji hamburgi tanácskozásán - jelentette ki Szergej Lavrov az orosz és a német partnervárosok krasznodari tanácskozása alkalmából rendezett szerdai kétoldalú orosz-német külügyminiszteri megbesz
Fontolóra vette az orosz Szövetségi Tanács az olyan, orosz közönséget megcélzó külföldi médiumok blokkolását, amelyek tevékenységükkel kárt okoznak Oroszországnak, a finanszírozás szempontjából pedig azt mérlegeli, hogy az idegenből támogatott orosz sajtóorgánumokat hasonlóképpen kezelje, mint a "külföldi ügynökségnek" minősített civil szervezeteke
Nagyjából tízmilliárd eurós lyukat üthet az Európai Unió költségvetésén az egyik legnagyobb nettó befizető tagországnak számító Egyesült Királyság kilépése, amivel párhuzamosan ráadásul új feladatokat is finanszírozni kellene - közölte Günther Oettinger költségvetésért felelős uniós biztos szerdán az EU pénzügyeinek jövőjéről szóló bizottsági vitaa