A Harvey hurrikánról előre lehetett tudni, hogy komoly károkat fog okozni, az áradásokkal pedig most egy nem mindennapi nehézség tárult az emberek elé.
Egy 120 centiméteres kard volt annál a férfinál, aki péntek este rátámadt két rendőrre a londoni Buckingham-palotánál, és a férfi többször is "Allahu akbar"-t kiabált - közölte szombaton a brit rendőrség.
Egy 120 centiméteres kard volt annál a férfinál, aki péntek este rátámadt két rendőrre a londoni Buckingham-palotánál, és a férfi többször is "Allahu akbar"-t kiabált - közölte szombaton a brit rendőrség.
A Manchester City a ráadásban szerzett góllal 2-1-re győzött a Bournemouth vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
Peking bejelentette, hogy megtiltotta az észak-koreai cégeknek és állampolgároknak újabb vállalatok alapítását Kínában. Az intézkedést az ENSZ által nemrégiben elrendelt nemzetközi szankciók értelmében hozták meg.
Tizenhárom éve nem látott mértékben emelkedett a Törökországba látogató turisták száma az idén júliusban éves összehasonlításban - derül ki a török statisztikai hivatal közléséből.
Öt éve, 2012. augusztus 5-én hunyt el Neil Armstrong (†82), az első ember a Holdon! A Vasárnapi Blikk új sorozatában bemutatjuk az életét, karrierjét, és természetesen a híres Apollo–11-es küldetést is.
Egy francia férfit három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, miután még májusban a Facebookon kedvelt egy képet, amin az Iszlám Állam egyik terroristája lefejez egy nőt. Az ítéletet hétfőn hozták meg.
Franciaország 430 millió eurós hitelt nyújt 2017-ben Iraknak, amelynek költségvetése alaposan lecsökkent a dzsihadisták elleni harc és a kőolajár-zuhanás miatt - tájékoztatta szombaton a francia külügyminisztérium az AFP francia hírügynökséget.
Egy francia férfit három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, miután még májusban a Facebookon kedvelt egy képet, amin az Iszlám Állam egyik terroristája lefejez egy nőt. Az ítéletet hétfőn hozták meg.
Tragikus sorsú családba született az az ikerpár, akik nem sokkal a születésük után árván maradtak kétéves testvérükkel együtt. Először az ikrek édesapját gyilkolták meg, majd az ő temetése napján az édesanya is elhunyt.
Lynn ‒ Különleges küldetést teljesített Daisy Mason (6)! A hatéves kislány egy születési rendellenesség következtében kerekesszékbe kényszerült, de hatalmas életkedvének köszönhetően nem létezik a szótárában a lehetetlen szó.
Kétszáznegyven kilométeres széllökésekkel csapott le Texasra a Harvey nevű hurrikán. Szakemberek az elmúlt tizenhárom év legerősebb viharának nevezték a ciklont, amely az Egyesült Államokban volt.
Százezrek vonultak fel szombat este Barcelonában a "Nem félek" jelszót skandálva, miután a múlt héten Katalóniában két terrortámadásban tizenöten haltak meg. A menetet a "No tinc por" (Nem félek katalán nyelven) óriásmolinó mögött a híres Las Ramblas sugárúti boltosok és lakók vezették, ahol egy kisteherautó augusztus 17-én a tömegbe hajtott, tizen
Egy venezuelai szépség véletlenül többet mutatott meg a testéből a nagyközönségnek, mint szeretett volna. Ugyanis a hölgy keblei élő adásban buggyantak ki a ruhájából.
Százezrek vonultak fel szombat este Barcelonában a "Nem félek" jelszót skandálva, miután a múlt héten Katalóniában két terrortámadásban tizenöten haltak meg.