Két hatalmas barázdásbálnát figyeltek meg Horvátországban, Mali Losinj partjainál – közölte a horvát Kékvilág Tengerkutatási Intézet hétfőn, amelynek munkatársai két órán át vizsgálták a nagy termetű állatokat.
Kritikus ponthoz jutott a válság a Koreai-félszigeten - jelentette ki a kínai külügyminisztérium szóvivője keddi sajtótájékoztatóján, reagálva a hajnalban végrehajtott újabb észak-koreai rakétakísérletre.

Az Európai Unió még nem végezte el "házi feladatait" a menekültügyben, mert nem működőképes a dublini rendszer és nem minden tagállam hajlandó részt venni a menekültek méltányos, fair elosztásában - mondta Angela Merkel kedden Berlinben.

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel kedden reggel, ez átrepült Japán északkeleti része felett és a Csendes-óceánba csapódott - közölte a dél-koreai hadsereg, de a hírt megerősítette a japán kormány is. A nemzetközi közösség aggodalommal figyeli az eseményeket.
Hétmillió kilométeres "biztonságos távolságban" halad el a Föld mellett pénteken a Florence nevű aszteroida, amely 4,35 kilométeres átlagos átmérőjével a legnagyobb földközeli kisbolygók közé tartozik.
Az egyiken egy orosz ügynök a 2016-os montenegrói puccskísérlet egyik szervezőjével beszélget. A Kreml tagadja, hogy Oroszország állt volna az akció mögött.
Ukrajna - Szolgálati autójával gázolt el egy hétéves biciklist egy rendőr Bila Cerkva város mellett. A kisfiú hétfőn este tekert a szirénázó rendőrautó elé.
Rekordmagas áron, 2,45 millió ausztrál dollárért (495 millió forintért) kelt el egy százévesnél is idősebb rendszámtábla egy ausztráliai aukción - számolt be róla a BBC hírportálja.
Múlt hét közepétől kezdve fokozatosan leállt keddre a gyártás Dél-Korea legnagyobb autógyártója, a Hyundai Motor Co négy kínai üzemében alkatrészhiány miatt - közölte a vállalat kedden.
Az immár hagyományossá vált nyári sajtókonferenciáján a német kancellár úgy vélte, fontos és helyes döntés volt 2015-ban a menekültek befogadása, de hangsúlyozta azt is, hogy a migránsproblémát csakis uniós szinten lehet megoldani. Angela Merkel szerint az Európai Unió még távolról sem végezte el a házi feladatát a menekültügyben, és rámutatott arr
Még felmérhetetlen, milyen hatalmas károkat okozott a Harvey hurrikán és a nyomában járó, napok óta tartó esőzés, amelynek során eddig 750 milliméter csapadék hullott a texasi Houston városára és környékére.
Otthonaik elhagyására, menekülésre szólította fel a lakosságot kedden a texasi Brazoria megye vezetője, miután a Harvey hurrikán okozta áradások következtében Houstontól délre átszakadt egy folyami védőgát.

Tanult-e Trump amerikai elnök George Bush hibájából? Elődje megsemmisítő bírálatokat kapott a Katrina hurrikán idején tapasztalt magatartása miatt. Most, hogy Texas államra lesújtott a pusztító Harvey hurrikán, Trump a szövetségi kormány „teljes támogatását” ígérte a katasztrófa-sújtotta övezetbe tett látogatása előtt.