Edouard Philippe francia kormányfő bejelentette, hogy a rendőrség azt a férfit fogta el Párizstól északra az autópályán, aki szándékosan katonák közé hajtott a fővárosban szerdán.
Négyszáz olyan korábbi ügyet vizsgál meg újra a hamburgi rendőrség, amelyeknél muszlimok radikalizálódására utaló jelek vannak - írta a Hamburger Abendblatt című lap.
Katar szerdán eltörölte a vízumkényszert 80 ország - közöttük Magyarország - állampolgárai számára, hogy így serkentse az országba irányuló idegenforgalmat és légiközlekedést.
Kedvenc Darjeeling teájukat féltik a britek, de aggódhatnak a japánok és a németek is, a teák pezsgőjeként is emlegetett fajta termőhelyét ugyanis június óta erőszakba torkolló tüntetések és elhúzódó sztrájkok sújtják Indiában.
A népszerű sorozat már 1998 óta szögezi a magyar nézőket a képernyő elé, amit valószínűleg a lengyelek is megirigyeltek, így elkészítették a saját verziójukat.
Csehország szerdán beadvánnyal fordult az Európai Bírósághoz, amelyben kéri az új európai uniós fegyvertartási rendelet hatályon kívül helyezését - közölte a cseh belügyminisztérium, amely a külügyi tárcával együtt a dokumentumot kidolgozta.
Két női alelnököt és egy különleges tanácsadót nevezett ki a bővebb iráni kabinetbe Haszan Róháni iráni elnök, akit korábban sok bírálat ért, mert a miniszterei között egyetlen nő sincsen.
Raila Odinga kenyai ellenzéki vezető szerdán azt állította, hogy hackerek feltörték a választási bizottság rendszerét és adatbázisait az éjszaka folyamán, és meghamisították az eredményeket, ezért Uhuru Kenyatta elnök győzelme érvénytelen.
Olaj- és földgázipari projektek közös finanszírozásáról és kivitelezéséről írt alá megállapodást Irán, Oroszország és Törökország szerdai iráni médiajelentések szerint.
Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen is ellátogatott a Szocsiban megrendezett szambóbajnokságra, ahol önfeledten pózolt a kameráknak a versenyzőkkel.
Bizarr módon egyszerre két férfi halt meg étkezés közben Franciaországban, az egyik megfulladt egy megrágatlan húsdarabtól, a másik pedig abba halt bele, hogy látta meghalni társát - írja a BBC.
Robbanás jegyeit viseli magán a 2010-ben Szmolenszknél lezuhant Tu-154-es lengyel kormánygép bal szárnya - olvasható abban a közleményben, amelyet a lengyel nemzetvédelmi minisztériumnak a légikatasztrófát vizsgáló albizottsága adott ki szerdán.
A "tűzzel és haraggal" fenyegetőző amerikai elnök, Donald Trump szavai tovább mélyítették az Észak-Koreával fennálló konfliktust. Az észak-koreai vezetőhöz, Kim Dzsong Unhoz intézett példa nélkül álló figyelmeztetés után néhány órával a phenjani katonai vezetés azzal fenyegetett, hogy rakétatámadást intéz a csendes-óceáni amerikai sziget, Guam és a
Az Egyesült Államok újabb nyolc venezuelai tisztségviselő ellen hozott büntetőintézkedéseket az alkotmányozó nemzetgyűlés tevékenységében vállalt szerepük miatt.
Rajtaütésszerű házkutatást tartott a közelmúltban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzsere, Paul Manafort virginiai házában. A házkutatásra két héttel ezelőtt került sor, ám a közvélemény csupán szerdán szerzett tudomást róla a The Washington Post című lap tudósításából. Manafort szóvivője, Jason Maloni me
A Las Vegas-i rendőrség kedden meglőtt egy pucér férfit, aki korábban fegyverre a kezében hadonászott egy templom mellett. A rendőség most nyilvánosságra hozta az akkor készített felvételeket.
Rajtaütésszerű házkutatást tartott a közelmúltban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzsere, Paul Manafort virginiai házában.
A szlovák élelmiszerbiztonsági hivatal ellenőrei Fipronil rovarirtó szerrel szennyezett holland tojást találtak egy nagykereskedelmi raktárban - jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség.
Bizarr módon egyszerre két férfi halt meg étkezés közben Franciaországban, az egyik megfulladt egy megrágatlan húsdarabtól, a másik pedig abba halt bele, hogy látta meghalni társát - írja a BBC.
Megtaláltak egy 300 ezer euróval (92 millió forint) teli elhagyott hátizsákot Szlovákiában, de nem biztos, hogy a tulajdonos örül a jó hírnek, mert egy ismert állami csúcsmenedzserről van szó, és a hatóságok most a rejtélyes vagyon eredetét firtatják.
Beköltözhetnek Donald Trump New York-i szülőházába az amerikai elnök rajongói, ha fizetnek 725 dollárt (188 ezer forintot) egy éjszakáért. Ennyi pénzért akár húsz ember is elfér az öt hálószobás családi házban, amelyet az elnök apja, Fred Trump építtetett 1940-ben New York Queens városrészében, a csendes és elegáns Jamaica Estate negyedben neo-Tudo
A 36 éves Hamou Bachir követte el szerda reggel a katonák elleni támadást Párizsban – derül ki egy névtelenséget kérő biztonsági szakember beszámolójából.
Robbanás jegyeit viseli magán a 2010-ben Szmolenszknél lezuhant Tu-154-es lengyel kormánygép bal szárnya - olvasható abban a közleményben, amelyet a lengyel nemzetvédelmi minisztériumnak a légikatasztrófát vizsgáló albizottsága adott ki szerdán.