Az elmúlt hónap volt a harmadik legmelegebb augusztus a Földön a feljegyzések 1880-as kezdete óta, egyben a mostani volt a harmadik legmelegebb nyár is - közölte hétfőn az amerikai óceán- és légkörkutató hivatal, a NOAA.
Washington - A katasztrófával fenyegető, ötös fokozatra erősödött hétfő estére a karibi térség északkeleti részében tomboló Maria hurrikán - közölte az amerikai Országos Hurrikánközpont (NHC).
A katasztrófával fenyegető, ötös fokozatra erősödött hétfő estére a karibi térség északkeleti részében tomboló Maria hurrikán - közölte az amerikai Országos Hurrikánközpont (NHC).
Amerikai szakértők „potenciálisan katasztrofálisnak” írták le az Atlanti-óceánon kialakult és rövid idő alatt 5-ös fokozatúra erősödött Mária-hurrikánt. A vihar ugyanazokat a szigeteket fenyegeti, amelyeken már komoly pusztítást végzett korábbi, Irma nevű vihar.
Többen felháborítónak tartják, hogy egy brit nő halotti torokra jár enni és társalogni. A nő nemcsak a fogadásokon, de a gyászmiséken és a temetéseken is rendszeresen megjelenik.
A CNN hírtelevízió kedden közzétett információi szerint Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzsere, Paul Manafort lehallgatását már az előző elnök, Barack Obama kormánya elrendelte.
A CNN hírtelevízió kedden közzétett információi szerint Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzsere, Paul Manafort lehallgatását már az előző elnök, Barack Obama kormánya elrendelte.
Aung Szan Szu Csí először mondott nagy tévébeszédet a rohingya krízisről. A kormány elítéli az erőszakot, de Mianmarnak túl sok problémája van egyszerre.
Elítélte a kisebbségi rohingják elleni jogsértéseket, és a vétkesek felelősségre vonását ígérte Aung Szan Szú Kji mianmari vezető kedden a nemzetéhez intézett beszédében.
A katasztrófával fenyegető, ötös fokozatra erősödött hétfő estére a karibi térség keleti részében tomboló Maria hurrikán, amely helyi idő szerint kedden éjfél körül lecsapott Dominica szigetére (Dominikai Közösség).
Bő egy hónap múlva parlamenti választásokat tartanak Csehországban. A favoritnak számító párt vezetőjét, Andrej Babišt azonban vádemelés fenyegeti. Kérdés, beleroggyanhat-e az ÁNO az első embere körüli civakodásba, és az sem egyértelmű, hogy a pártelnököt elsodorja-e a botrány.
A katasztrófával fenyegető, ötös fokozatra erősödött hétfő estére a karibi térség keleti részében tomboló Maria hurrikán, amely helyi idő szerint kedden éjfél körül lecsapott Dominica szigetére (Dominikai Közösség).
Robert De Niro hétfőn az ENSZ-től kért segítséget a karib-tengeri kis sziget, Barbuda újjáépítéséhez, amelyet a közelmúltban szinte teljesen letarolt az Irma hurrikán.
Több mint negyvenmillió ember élt rabszolgasorban vagy kényszerházasságban tavaly az első olyan felmérés szerint, amelyet több, a jelenség feltárásával foglalkozó szervezet összefogásával készült.
Még az elnöki ideje alatt ültetett fákat családjával a fővárosban, ám az egyik kép olyannyira mókásra sikeredett, hogy abból valóságos mémzuhatag lett.
A királynő hozzá képest egy utolsó newcastle-i alkoholista tahó. Egyszerre lehetne egy Monty Python-szkeccs céltáblája és szerzője. Jacob Rees-Mogg hatgyermekes katolikus családapa, a brit konzervatívok egyik nagy reménysége.
Betörtek a berlini rendőr-főkapitányság épületébe, a német főváros rendőrségén kínosnak találták az esetet és megpróbálták eltitkolni - jelentette kedden a Die Welt című lap.
Betörtek a berlini rendőr-főkapitányság épületébe, a német főváros rendőrségén kínosnak találták az esetet és megpróbálták eltitkolni - jelentette kedden a Die Welt című lap.
Az izraeli hadsereg lelőtt egy Szíria felől a Golán-fennsíknál izraeli légtérbe hatoló drónt - jelentette kedden a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Most már csak Porosenko államelnök aláírása hiányzik, de ő is egyetért a törvénnyel, amelyek ellen számos ország, köztük a leghangosabban Magyarország is tiltakozott.