Az utóbbi időszakban kétévente felmászik egy tudóstársaság az Alpok legmagasabb csúcsára, a francia-olasz határon emelkedő Mont Blanc-ra. Egy héttel ezelőtt is megmérték, bár egy centiméterrel "alacsonyabb" lett, de még így is Nyugat-Európa legmagasabb csúcsa.
A kereszténydemokraták és a szociáldemokraták nagykoalíciójában lenne a legnagyobb többsége a kormánypártnak az előrejelzések szerint a német választások után. A felmérések szerint Angela Merkel győzelme szinte biztosra vehető. A hatóságok a biztonság kedvéért azonban még a kibertámadások ellen is felkészültek.
A katalánok átrajzolnák a kontinens térképét, de ez a spanyol jogállam keretein belül lehetetlen. Mi történik, ha egy demokrácia nem engedi állampolgárainak, hogy szabadon dönthessenek a jövőjükről? És ha egy demokrácia polgárai fütyülnek a törvényekre?
A politikusok felelőssége, hogy megoldást találjanak, mert a társadalomban leváltó hangulat van, de a káosz miatt nem tudja, hogy kire szavazzon, ki lehetne a leváltó.
Az oktatási rendszer felszámolása a közösség megsemmisítését jelenti, különösen kisebbségben - jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban, amely szombaton jelent meg.
Erőltetett ütemben telepítik ki a lakosságot Puerto Rico szigetének északnyugati részéből, ahol gátszakadás fenyegeti több tízezer ember életét - közölték a hatóságok helyi idő szerint még pénteken.
Erőltetett ütemben telepítik ki a lakosságot Puerto Rico szigetének északnyugati részéből, ahol gátszakadás fenyegeti több tízezer ember életét - közölték a hatóságok helyi idő szerint még pénteken.
Kína bejelentette szombaton, hogy az ENSZ-ben elhatározott szankciónak megfelelően korlátozni fogja kereskedelmét Észak-Koreával, amelyre így nagyobb nyomás fog nehezedni tiltott atom-és rakétafejlesztései következtében.
Irán sikeres kísérletet hajtott végre egy új, több robbanófej hordozására képes kétezer kilométer hatótávolságú ballisztikus rakétával - jelentette szombaton a teheráni média.
A Századvég elemzője szerint nem sok konkrétum hangzott el a Brexittel kapcsolatban Theresa May brit miniszterelnök pénteken Firenzében elmondott beszédében.
Irán sikeres kísérletet hajtott végre egy új, több robbanófej hordozására képes kétezer kilométer hatótávolságú ballisztikus rakétával - jelentette szombaton a teheráni média.
Kína bejelentette szombaton, hogy az ENSZ-ben elhatározott szankciónak megfelelően korlátozni fogja kereskedelmét Észak-Koreával, amelyre így nagyobb nyomás fog nehezedni tiltott atom-és rakétafejlesztései következtében.
Csaknem száz ENSZ-tagország támogatta azt a francia és mexikói kezdeményezést, hogy a Biztonsági Tanács állandó tagjai önként mondjanak le vétójogukról, amikor a testület népirtás vagy más súlyos tömeges bűncselekmények esetében hoz határozatokat - közölte pénteken Jean-Baptiste LeMoyne francia Európa-ügyi államtitkár a vétójog kérdésének szentelt
Még tart a károk felmérése Erdélyben a múlt vasárnapi vihar után, amely templomokat is megrongált; a református egyház közadakozást hirdetett - mondta Zila Gábor, a Református Kulturális és Közéleti Alapítvány titkárságvezetője szombaton az M1 aktuális csatorna délelőtti műsorában.
Kis erejű, 3,4-es fokozatú földrengés volt szombaton Észak-Koreában, az epicentruma mindössze öt kilométerre volt a szeptember 3-ai föld alatti nukleáris robbantást helyszínétől, az ország északleleti részén - közölte a kínai szeizmológiai intézet.
A Vasárnapi Blikk új sorozatában a földkerekség legelzártabb településeit mutatjuk be, ahol az emberek valóban a világ végén élnek. A kanadai Yellowknife a világ legészakibb „nagyvárosa”. A település az északnyugati területek fővárosa, és mindössze háromezer kilométerre helyezkedik el az Északi-sarktól.
Már harmadszorra futja keresztbe az Egyesült Államokat az igazi Forrest Gump. Az angol Rob Pope (39) néhány éve úgy döntött, hogy a híres film főszereplőjének helyébe lép, és jótékonysági célból óceántól óceánig fut. Öt nappal ezelőtti helyzetjelentése alapján – akkor Oregonból haladt át Kaliforniába – 15 450 kilométernél járt.
Az Olaszországban tavaly benyújtott menedékkérelmek hatvan százalékát elutasították, mivel nem "igazi" menekültek, hanem gazdasági bevándorlók nyújtották be, akik azóta is Olaszországban maradtak - írta a Corriere della Sera olasz napilap szombaton.
A román médiát és a politikusok egy részét is felelősség terheli azért, hogy két román fiú egy magyarul beszélő ötödikes kislányra támadt az erdélyi Besztercén - mutatott rá szombaton közzétett állásfoglalásában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Erős utórengés rázta meg szombaton Mexikót, a Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű földrengés középpontja a dél-mexikói Oaxaca szövetségi államban volt - közölte az amerikai Geológiai Szolgálat (USGS) és az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ.
A román médiát és a politikusok egy részét is felelősség terheli azért, hogy két román fiú egy magyarul beszélő ötödikes kislányra támadt az erdélyi Besztercén - mutatott rá szombaton közzétett állásfoglalásában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szombaton egy közösségi oldalon tudatta: arról biztosította Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy Románia megoldja a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium helyzetét.