Száznál több bevándorló és menekült tűnt el, miután a hajójuk elsüllyedt a nyugat-líbiai partoknál - közölte csütörtökön a líbiai haditengerészet túlélőkre hivatkozva.
Leminősítette csütörtökön Kínát a Standard & Poor's, elsősorban a gyors hitelkiáramlásból eredő reálgazdasági és költségvetési kockázatokkal indokolva a döntést.
Anglia - Egy bátor fiatal fiú arról beszélt a reggeli beszélgetős műsorban, hogy milyen sértéseket kellett elviselnie csak azért, mert cigánynak született.
Tizenkétezer eurós bónuszt és 10 ezer eurós fizetésemelést ajánlott a Ryanair ír fapados légitársaság azon pilótáinak, akik hajlandóak átütemezni szabadságukat.
Száznál több bevándorló és menekült tűnt el, miután a hajójuk elsüllyedt a nyugat-líbiai partoknál - közölte csütörtökön a líbiai haditengerészet túlélőkre hivatkozva.
A végső kétségbeesés jeleként értékelte Donald Trumpnak az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszaka általános vitájában Iránnal kapcsolatban elhangzott "olcsó, csúf, ostoba és minden valóságot nélkülöző" megjegyzéseit az iszlám köztársaság legfőbb vallási és politikai vezetője.
Theresa May brit miniszterelnök londoni kormányforrások szerint "nyitott és nagyvonalú" javaslatot tesz pénteki firenzei beszédében az Európai Uniónak.
Rodrigo Duterte, Fülöp-szigetek elnöke komoly és főleg véres harcot vív a kábítószer-kereskedelem ellen. Az előző hónapban viszont a 42 éves fiának, Paolo Dutertének meg kellett jelennie egy szenátusi bizottság előtt, ugyanis felmerült a neve egy drogcsempészeti ügyben.
Egy apa az ukrajnai Herszonból azt mondja, az ő kisgyereke „a torna legkisebb világbajnoka”. Ezt szemlélteti is egy videóban, amit a YouTube-ra töltött fel.
Egy apa az ukrajnai Herszonból azt mondja, az ő kisgyereke „a torna legkisebb világbajnoka”. Ezt szemlélteti is egy videóban, amit a YouTube-ra töltött fel.
Az Angela Merkel mögött álló pártszövetség jelentős előnye miatt a hétvégi német választás után minden bizonnyal a jelenlegi kancellár kezdheti meg negyedik ciklusát. A kérdés csak a lehetséges koalíciós partner. A Martin Schulz vezette szociáldemokraták valószínűleg ellenzékben maradnak.
Az egyház késve lépett fel a tagjai által gyermekeken elkövetett szexuális visszaélésekkel szemben - hangsúlyozta Ferenc pápa csütörtökön a kiskorúak védelmében felállított pápai bizottságot fogadva a Vatikánban. A katolikus egyházfő gyorsabb és szigorúbb eljárásra sürgette az egyházi hatóságokat.
Komoly anyagi támogatást nyújt a magyar kormány a Magyar Közösség Pártja médiastratégiájára. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta, erről már a kormánydöntés is megszületett, melynek köszönhetően összesen 1,6 millió euró (490 millió forint) érkezik erre a célra a Felvidékre.
Julian King azt állította, hogy a magyar politikusok nem is hozták szóba az amerikai milliárdost budapesti tárgyalásain. Pedig határvédelmi ügyekben King az illetékes brüsszeli főbürokrata.
Párizs - Meghalt a páratlan vagyonnal rendelkező francia üzletasszony, a L’Oréal örökösnője, Liliane Bettencourt, akit 2017-ben a Forbes a világ leggazdagabb nőjének választott.
Melbourne - Egy édesanya biztos abban, hogy ismeri azokat, akik felelősek a halott lánya megerőszakolásáért, de a rendőrség nem hajlandó kikérdezni őket.
Klaus Iohannis román államfő lemondta októberre tervezett ukrajnai látogatását az új ukrán oktatási törvény elfogadása miatt, ami szerinte nem egyeztethető össze a "kölcsönös jóindulat" szellemével és drasztikusan korlátozza az Ukrajnában élő román közösség jogát az anyanyelvű oktatáshoz.
Az egyház késve lépett fel a tagjai által gyermekeken elkövetett szexuális visszaélésekkel szemben - hangsúlyozta Ferenc pápa csütörtökön a kiskorúak védelmében felállított pápai bizottságot fogadva a Vatikánban. A katolikus egyházfő gyorsabb és szigorúbb eljárásra sürgette az egyházi hatóságokat.
Menedékkérelmük elbírálásáig nem hagyhatják el a számukra kijelölt körzetet a Bulgáriában tartózkodó menekültek - jelentette be csütörtökön a szófiai kormány.