2017. szeptember 25. hétfő

szept. 25
12:57
"Súlyos jogsértés" - Felszólították Oroszországot (ATV)
Oroszország súlyos jogsértéseket követ el az általa 2014-ben megszállt Krím félszigeten - számolt be az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága hétfői jelentésében.
szept. 25
12:57
Ukrán oktatási törvény: A magyar és a román kisebbségekért áll ki a MIÉRT (hirado.hu)
Elfogadta szombaton az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének Tanácsülése az ukrán oktatási törvény ellen tiltakozó határozattervezetet.
szept. 25
12:57
Szijjártó Péter telefonon egyeztetett román kollégájával (USAracing)
Megköszönte Teodor Melescanu román külügyminiszter a magyar kormánynak, hogy megadja a támogatást Románia OECD-tagságához – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-vel, miután telefonon beszélt román kollégájával.
szept. 25
13:03
A Kárpát-medencei óvodaprogram az új magyar önépítés fontos mozzanata (hirado.hu)
A Kárpát-medencei óvodaprogram az új magyar önépítés fontos mozzanata, olyan rendszerszintű beavatkozás, amely az egész Kárpát-medence magyar megmaradását szolgálja.
szept. 25
13:06
Bombaként robban a hír a szigetországban: hiába tagadták, feloszlatja a törvényhozást a miniszterelnök (Blikk)
Abe Sindzó japán miniszterelnök a Liberális Demokrata Párt (LDP) hétfői gyűlésén bejelentette, hogy a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen feloszlatja a törvényhozás alsóházát - mondta el az LDP egyik magas rangú tagja.
szept. 25
13:06
Cziffra Fesztivál - Hangversenyek és bárest a porgramban (Kripto Akadémia)
A művészeti koncepció alapvetően nem változott a korábbi évekhez képest.
szept. 25
13:08
A tengerbe csapódott egy harci repülő - videón a végzetes pillanat (Blikk)
Videóra vették, ahogy egy olasz harci repülő a tengerbe csapódik és a pilóta meghal.
szept. 25
13:09
Fekete bőrű bevándorló lövöldözött egy templomban (888.hu)
Az amerikai Nashville melletti Antioch városban történt lövöldözésnek egy halálos és hat sebesült áldozata van. Megsebesült a merénylő is.
szept. 25
13:09
A lengyel államfő új tervezetet terjesztett elő a bírósági törvényekre (hirado.hu)
Andrzej Duda lengyel államfő ismertette hétfőn az általa júliusban megvétózott, az Európai Bizottság által is kifogásolt bírósági törvények új tervezeteit, valamint az ehhez fűződő alkotmánymódosítási javaslatot.
szept. 25
13:15
Anglia legmagasabb, de még mindig elég alacsony hegyén ragadt négy nagyon betépett csávó (444.hu)
Végül a rendőri erősítéssel dolgozó hegyimentőknek kellett lekísérniük a 978 méter magas Scafell-csúcsról.
szept. 25
13:27
Meghalt a nő, aki műtétjéig a legkövérebb volt a világon (ATV)
Meghalt 37 éves korában Abu Dzabiban az az egyiptomi nő, aki műtétjéig a legkövérebbnek számított a világon - közölték a kezelőorvosai.
szept. 25
13:27
A lengyel elnök bemutatta, hogyan alakítaná át az igazságügyi rendszert (444.hu)
Andrzej Duda nyáron nagy meglepetést okozott, amikor megvétózta a kormány javaslatát.
szept. 25
13:39
Levelet küldött Merkelnek Juncker (hirado.hu)
Stabil kormányzatra van szükség Németországban ahhoz, hogy az Európai Unió szembe tudjon szállni a globális kihívásokkal – írta az Európai Bizottság elnöke.
szept. 25
13:42
Durva baleset: felszakította a gyerekülés nélkül utazó kislány hasát a biztonsági öv (Blikk)
Virginia - Majdnem kettévágta a biztonsági öv a kislányt, amikor édesapja nekihajtott egy fának.
szept. 25
14:03
Korrupció miatt első fokon három év börtönt kapott Románia korábbi közlekedési minisztere (444.hu)
Az ítélet szerint 100 ezer eurót koboznak el Dan Sovától.
szept. 25
14:09
Sadiq Khan még büszke is arra, hogy "csak" négy terrortámadás volt a fővárosban (888.hu)
Sadiq "a terrortámadások a nagyvárosok mindennapjainak a része" Khan büszkén jelentette be, hogy a brit hatóságok hány merényletet akadályoztak meg az elmúlt hetekben, azonban a lakosság kiakadt, amiért ekkora a terrorfenyegetettség.
szept. 25
14:09
Tom Brady: Nem értek egyet azzal, amit Trump mondott (444.hu)
Az NFL egyik legjobb irányítója Trump barátja és támogatója, de szerinte sem szabad megosztani a játékosokat.
szept. 25
14:11
Orbán Viktor megint eltemette azt a szövetségi rendszert, amihez elvben tartozunk (444.hu)
Most éppen Vietnamban hirdette ki, hogy "már nem a Nyugat fújja a passzátszelet", majd megpróbálta bepalizni a vietnamiakat, hogy ha mégis a hanyatló nyugattal kereskednének, azt magyar közvetítéssel tegyék.
szept. 25
14:12
Barátok közt - Áder kinevezte Kósát (fotó) (Kripto Akadémia)
A kinevezés október 2-i hatállyal lép életbe.
szept. 25
14:14
Meghalt Székely György (Kripto Akadémia)
Az MTA rendes tagja, neurobiológus életének 91. évében hunyt el.
szept. 25
14:39
Irán lezárta az iraki kurd régióval közös határát (ATV)
Irán lezárta az iraki kurd régióval közös szárazföldi határát - idézte hétfőn az iráni külügyi szóvivő szavait a Tasznim iráni hírügynökség.
szept. 25
14:57
Sajátos nagypolitikai verseny zajlik Szíriában (Infostart)
Egy orosz tábornok és két másik magas rangú tiszt vesztette életét egy szíriai támadásban. Az orosz védelmi minisztérium szerint az Iszlám Állam harcosai intéztek váratlan rajtaütést egy parancsnoki pont ellen.
szept. 25
15:03
Kaczynski: "Lengyelországnak ki kell bírnia a brüsszeli nyomást" (888.hu)
A lengyel kormánypárt elnöke, Jaroslaw Kaczynski szerint nem szabad engedniük az EU erőszakos nyomásgyakorlásának. Azt is elmondta, hogy Varsó soha nem mond le a német háborús kártérítéssel kapcsolatos igényéről.
szept. 25
15:09
Így reagált a nemzetközi sajtó Merkel győzelmére (ATV)
Európa számára létkérdés, hogy Angela Merkel koalícióra lépjen a német liberálisokkal és a Zöldekkel - írták a legnagyobb spanyol napilapok hétfőn, értékelve a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás eredményeit. Bonyolult koalíciós tárgyalásokat várnak a cseh lapok, míg a lengyel sajtó a kétoldalú kapcsolatok jövőjét el
szept. 25
15:09
Merkel nem zár ki semmit – Ki lesz végül kormányon? (hirado.hu)
A német kancellár az SPD-vel is tárgyalni akar a kormányzati együttműködés lehetőségeiről. A szocdemek viszont egyelőre ellenzéki szerepben gondolkodnak.
szept. 25
15:15
Kövér: A gyermekegészségügy terén is támogatjuk Kárpátalját (hirado.hu)
Mind a magyarok, mind az ukránok számára egyaránt a legfontosabb, hogy egészségben és biztonságban tudják a gyermekeiket – mondta a házelnök.
szept. 25
15:18
Kigyulladt egy busz Sirokon (Kripto Akadémia)
Félpályán haladt a forgalom.
szept. 25
15:27
Gulyás Gergely: Egy választás Németországban (ATV)
Európa legerősebb országa választott, amelynek kihatása a kontinens országaira, különösen az EU tagállamaira nyilvánvaló. Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke írása az atv.hu-ra.
szept. 25
15:27
Hét terrortámadást akadályozott meg március óta a londoni rendőrség (444.hu)
Négyet viszont nem sikerült időben leleplezni.
szept. 25
15:30
Borzalom: legalább 30 embert ehetett meg a kannibál házaspár - Fotó 18+ (Blikk)
Oroszország - Legalább 18 éven át tartott a kannibálok terrorja, legalábbis a rendőrség erre gyanakszik, miután nyolc emberi testrészt találtak, amiket vacsoraként tálaltak a brutális gyilkosok.
szept. 25
15:33
Szanyi Tibor: senki nem gondolhatta, hogy ingyen el lehet vinni a balhét (Infostart)
Szanyi Tibor, a szocialisták európai parlamenti képviselője nincs többé az az erős Németország, és az az erős Merkel, amit eddig ismertünk. A két évvel ezelőtti menekülthullámról szólva úgy fogalmazott: senki nem gondolhatta, hogy ingyen el lehet vinni a balhét.
szept. 25
15:33
Tovább vitázik Brüsszel a lengyelekkel (hirado.hu)
Fokozza a nyomást az Európai Unió a bírósági törvények miatt.
szept. 25
15:39
Seehofer vitát indított a párton belül (888.hu)
Horst Seehofer, a Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője vitára bocsátotta pártjának vezetőségében azt a kérdést, hogy változtassanak-e a német szövetségi parlamentben hagyományos CDU/CSU frakció-együttműködésen - szivárgott ki a vezetőség hétfői müncheni üléséről.
szept. 25
15:39
Konzultációt indított az Európai Bizottság (hirado.hu)
A tisztességes és kiszámítható munkaszerződések érdekében konzultál Brüsszel.
szept. 25
15:45
Metamfetamint találtak egy üdítőben, halálos áldozat is van (Infostart)
Az utazókat is arra figyelmeztetik, hogy ne fogyasszanak a "szennyezett" 7Up üdítőből.
szept. 25
15:48
Meghalt a világ legkövérebb nője (Blikk)
Abu Dzabi - Meghalt 37 éves korában Abu Dzabiban az az egyiptomi nő, aki műtétjéig a legkövérebbnek számított a világon - közölték a kezelőorvosai.
szept. 25
15:51
Fucsovics legyőzte Janowiczot (Kripto Akadémia)
A magyar teniszező ezzel a második fordulóba jutott.
szept. 25
15:57
Schöpflin György: a középpártok egyre kevésbé tudják kielégíteni az emberek igényeit (Infostart)
Schöpflin György szerint először a második világháború után kialakulóban van Európában egy, a konzervatívoktól jobbra álló pártegység. Az Európai Néppárt európai parlamenti képviselője az InfoRádiónak azt mondta: nem valószínű, hogy a Macron francia elnök által vizionált mag Európa létrejöjjön.
szept. 25
15:57
Bizottsági szóvivő: Sikeres a kvóták szerinti elosztási mechanizmus (hirado.hu)
Álláspontját azzal indokolta, hogy a tagállamok több mint 29 ezer, nemzetközi védelemre jogosult menekültet vettek át Görögországból és Olaszországból az elmúlt két évben.
szept. 25
16:06
Borzalmas: forró levessel öntötte arcon a kisfiút a pincér - videó (Blikk)
Kína - Állítólag a földön lévő olajon csúszott el a pincér, aki leforrázta a családjával ebédelő kisfiút.
szept. 25
16:06
Harry herceget fenyegeti az Iszlám Állam (Ripost)
Újabb fenyegetőző videóval jelentkezett a terrorszervezet - és ezúttal a brit herceg sem maradt ki a célpontok közül.
szept. 25
16:08
Fegyveres férfi a Fehér Háznál (Blikk)
Lőfegyvereket birtokló személyt vettek őrizetbe az amerikai titkosszolgálat emberei a Fehér Ház közelében - jelentette hétfői közleményében a titkosszolgálat.
szept. 25
16:09
Megszólalt terveikről Angela Merkel és Martin Schulz (Infostart)
Arról is beszélt, hogy kikkel tárgyal a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson győztes CDU/CSU jobbközép pártszövetség. Az SPD elnöke, Martin Schulz beszélt a lehetséges tárgyalásokról és arról, ellenzékben mi a céljuk. Az AfD egyik társelnöke nem csatlakozik a párt Bundestag-frakciójához.
szept. 25
16:09
Brüsszel: a kvóta a határidő lejárta után is érvényben marad (888.hu)
Az Európai Bizottság szóvivője sikeresnek nevezte hétfőn a "menekültek" európai uniós tagországok közötti, kvóták szerinti elosztásának mechanizmusát, és álláspontját azzal indokolta, hogy a tagállamok több mint 29 ezer, nemzetközi védelemre jogosult menekültet vettek át Görögországból és Olaszországból az elmúlt két évben.
szept. 25
16:09
Nagy tétje van a koalícióalakításnak (hirado.hu)
Újabb választásokat tarthatnak Németországban, ha nem sikerül koalíciót alakítania a CDU/CSU-nak a szociáldemokratákkal, vagy a Zöldekkel és a Liberálisokkal - erről beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Pócza istván, a Századvég vezető elemzője.
szept. 25
16:27
Működésbe lépett a vulkán - evakuálni kell az egész szigetet (ATV)
Szükségállapotot vezettek be az óceániai Vanuatu Ambae nevű szigetén, ahol a Lombenben nevű vulkán kitörése miatt már több mint ötezer lakost kellett kitelepíteni a tűzhányó környékéről - jelentette hétfőn a Vanuatu Daily Post című helyi lap internetes felülete.
szept. 25
16:33
A brexit után is biztosítja az uniós polgárok jogait London (hirado.hu)
„Mély és rendkívüli kapcsolatokat akarunk kialakítani az uniós partnerekkel” – mondta a brit külügyér.
szept. 25
16:45
Besztercei bántalmazás: az iskola nem talált etnikai hátteret (hirado.hu)
A főgimnázium belső kivizsgálásának eredményeit hétfőn hozták nyilvánosságra.
szept. 25
17:00
Rémisztő és egyben csodálatos: még a kisbaba lába is látszik, ahogy a mamája pocakjában rugdosódik - videó (Blikk)
Noha a kismama nagyon évezte a jelenetet, ahogy babája mocorog a pocakjában, de sokaknak inkább a Nyolcadik utas a halál című film egyik jelenete ugorhat be.
szept. 25
17:02
Stephen King titkai - Ezektől fél a horror koronázatlan királya (Blikk)
70 éves lett a ­70-es évek óta alkotó horrorkirály, Stephen King. Róla szól a Blikk új, heti sorozata. ­Stephen King Portlandben született 1947-ben. Kétéves volt, amikor apja elhagyta a családot, ettől kezdve anyja nevelte őt és a bátyját. Hétévesen megtalálta apja horror- és sci-fi könyveit és – nem kis részben a rikító borító miatt – teljesen a m

Keresés