Költségcsökkentés céljából kisebbre faragja a Mars betelepítéséhez szánt rakétáját a SpaceX űripari magánvállalkozás, amely 2018 első felére tervezi az űrhajóépítés megkezdését - közölte Elon Musk amerikai milliárdos, a SpaceX vezetője egy adelaide-i konferencián.
Az ausztráliai Adelaide-ben rendezett Nemzetközi Űrhajózási Kongresszuson beszélt a Tesla és a SpaceX vezére, Elon Musk arról, hogy ideje lenne egy Holdbázisnak, kolóniát akar létrehozni a Marson és az összes eddiginél nagyobb rakétát készítene, melyet nemes egyszerűséggel "Big Fucking Rocket"-nek (BFR), vagyis "Kibaszott Nagy Rakétá
Fotó: Nicholas Kamm/AFPAz amerikai elnök novemberben regionális csúcstalálkozókon vesz részt öt ázsiai országban, hogy kezelje az észak-koreai fenyegetést, majd egy 11 napos hawaii utazást tesz – közölte a Fehér Ház. Donald Trump elmegy Japánba, Kínába, Dél-Koreába és Vietnamba, a Fülöp-szigeteken pedig Rodrigo Duterte elnök vendége lehet. (BBC)
A világ még sok-sok évig fog küzdeni a terrorizmus problémájával - jósolta Peter Neumann terrorszakértő, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) különmegbízottja pénteki bécsi sajtótájékoztatóján, miután bemutatta a szervezet megrendelésére készített jelentését.
Fotó: Ethan Miller / Getty ImagesA 70 éves volt sportolót és színészt, minden idők egyik leghíresebb gyilkossági ügyének egykori vádlottját, 2008-ban 33 éves börtönbüntetésre ítélték fegyveres rablásért, de a jövő héten feltételesen szabadlábra helyezik. (Telegraph)
"A Brexit egy nagyon negatív folyamat, idő- és energiapocsékolás” – jelentette ki Londonban az Európai Parlament Brexit-ügyi főtárgyalója. Lehetséges, hogy ennek a hozzáállásnak is köze lehet ahhoz, hogy a tárgyalások nem nagyon haladnak előre, bár azt mindenki hangsúlyozza, hogy a kilépés mindenképpen meg fog történni.
Reális lehetőség az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti háború – állítja egy befolyásos brit védelmi kutatóintézet. Az elemzés szerint több ezer ember meghalna, és a háborúban nem a precíziós fegyverek, hanem a brutális erő kapná a főszerepet.
Dánia péntektől katonákat vet be a Németországgal közös határán, feladatuk a rendőrségi erők tehermentesítése lesz a migrációs hullám miatt 2016 januárjában bevezetett határellenőrzések során.
London – A trópusi erdők több szenet bocsátanak ki évente, mint az Egyesült Államokban lévő összes személygépkocsi és teherautó - derítették ki amerikai kutatók 12 év műholdfelvételeit és terepméréseit elemezve.
Haláltusáját vívja a Közel-Keleten az Iszlám Állam, de úgy tűnik, a dzsihadisták önjelölt vezére még él és virul. Abu Bakr al-Bagdadi 45 perces szózatot intézett híveihez. A beszéd közelmúltbeli eseményekre utalt, ami azt erősíti meg, hogy életben a terroristavezér.
Agyonlőtte három bajtársát egy orosz katona az oroszországi Amuri megyében fekvő Belogorszk városának egyik laktanyájában - jelentette a távol-keleti város vezetése pénteken.
Hajlandóak lehetnek a német szociáldemokraták (SPD) a kormányzás folytatására a CDU/CSU jobbközép pártszövetséggel, ha Angela Merkel távozik a kancellári tisztségből - jelezte a párt egyik vezetője.
Az Európai Bizottság első alelnöke szerint az uniós tagállamok nem hivatkozhatnak a nemzeti függetlenségre és nem gyárthatnak nekik tetsző szabályokat, hanem be kell tartaniuk az EU szerződéseit.
Irak Iránnal és Törökországgal együttműködve tervezi átvenni az ellenőrzést az autonóm Kurdisztán határátkelői felett - közölte pénteken a bagdadi védelmi tárca.
Az orosz elnök szerint immár megvannak a feltételek a szíriai polgárháború lezárására. Putyin ezt Ankarában mondta, ahol hivatali kollégája, Erdogan fogadta csütörtök este. A két ország és Irán nemrég egyezett meg arról, hogy biztonsági övezeteket hoznak létre Szíriában, így zárják le a hat éve tartó harcokat. Idlib tartományban azonban még fegyver
"Pizsamapartikkal" próbálják nyitva tartani az iskolákat Katalóniában; szülők, gyerekek, tanárok készülnek arra, hogy vasárnapig a szavazóhelyiségeknek kijelölt iskolákban maradnak, hogy meg lehessen tartani a referendumot, amelyet a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztett.
Az Egyesült Államok nem ismeri el az autonóm iraki Kurdisztán függetlenségéről szeptember 25-én tartott népszavazást, és sürgeti a szereplőket, hogy hagyjanak fel a fenyegetésekkel - emelte ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter pénteki közleményében.
Erőteljes a mozgósítás Katalóniában két nappal a spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett referendum előtt, amellyel kapcsolatban pénteken a katalán és spanyol kormány csatározása is folytatódott.
Egy 160 kilométeres óránkénti sebességgel száguldó InterCity-Express (ICE) nagysebességű vonatba kapaszkodva kezdte meg utazását egy 59 éves férfi Németországban.
Ez Magyarországról nézve nehezen értelmezhető hír, de Tom Price amerikai egészségügyi miniszter lemondott, és bocsánatot is kért azért, hogy május óta 24 magánútra ment repülővel az adófizetők pénzén, több mint 300 ezer dollárért. Trump elfogadta a lemondást, de 3 másik miniszterét is azzal vádolják, hogy a magánútjaikra költik a közpénzt. (BBC)