A BRICS-országok csúcstalálkozóján tartózkodó Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn telefonon tárgyalt dél-koreai kollégájával, Mun Dzse Innel az észak-koreai válságról - közölte a Kreml.
Migráns gyerekeket fogadna be egy elnéptelenedőben lévő kicsiny dél-olaszországi sziget, hogy ne kényszerüljön bezárni egyetlen iskoláját, ahol mindössze két gyereket írattak be a most kezdődő tanévre.
Atomfegyverek bevetésével fenyegette meg Észak-Koreát Donald Trump, az USA elnöke azután, hogy a sztálinista diktatúrában kísérleti hidrogénbomba-robbantást hajtottak végre.
Lezajlott a német kancellárjelöltek vasárnap esti tévés vitája, amely során Angela Merkel kancellár és kihívója, Martin Schulz szociáldemokrata jelölt többször is a 2015-ös menekültválságra és Orbán Viktorra terelte a szót.
A kelet-ukrajnai, Kijev által terrorellenesnek nevezett művelet (ATO) mintegy 1700 olyan résztvevője részesül amnesztiában, akik kisebb súlyú bűntettet, szabálysértést követtek el - közölte Jurij Lucenko ukrán főügyész hétfőn az ország déli részén fekvő Mikolajiv megyei központban tett látogatásán.
Rejtélyes hangtámadástól szenvedett több Kubában szolgáló amerikai diplomata is súlyos halláskárosodást az elmúlt időszakban. Több diplomatát haza is rendeltek a kubai fővárosból, Havannából. Állítólag van köztük olyan is, aki teljesen elvesztette a hallását.
Eltűntette az ortodox templomok keresztjeit Santorini látképéről a "görög hetet" hirdető szórólapjain a Lidl áruházlánc Csehországban. A katolikus egyház és egyes politikusok is felháborodásuknak adtak hangot.
Hogyan fordultak meg néhány év alatt a szerepek, és lett a baloldalból a vaskalapos tanárbácsi, a jobboldalból pedig a nonkonformista lázadó? Hogyan vágtak vissza az interneten a szexuális forradalom vesztesei? Megjelent a legizgalmasabb könyv az amerikai kultúrharc elképesztő fordulatairól.
Felháborító esemény helyszíne volt a New Yorkban található Bronx-Lebanon Kórház a közelmúltban. Egy ápoló épp időben nyitott be az egyik kórterembe, hogy tetten érhesse a 37 éves Keith Nembhardot, amint megerőszakol egy magatehetetlen, agysérüléssel bent fekvő 32 éves nőt.
Oroszország - Valószínűleg a zombi-drogként is ismert Spicet fogyaszthatott az a fiatal nő, aki anyaszült meztelenül táncolt a nyílt utcán, amit valaki videóra is vett.
A Behgjet Pacolli vezette Szövetség az Új Koszovóért (AKR) hétfőn kilépett az Isa Mustafa eddigi kormányfő vezette koalícióból, majd csatlakozott a júniusi választást megnyerő csoportosuláshoz - közölte honlapján a Koha Ditore című pristinai napilap.