2018. február 8. csütörtök

febr. 8
8:51
Észak-Korea delegációjának nem áll szándékában amerikaiakkal találkozni (ATV)
Az észak-koreai delegációnak egyáltalán nem áll szándékában találkozni az Egyesült Államok képviselőivel dél-koreai területen a phjongcshangi téli olimpia idején - jelentette be csütörtökön a KCNA.
febr. 8
9:39
Pjongcsang - Külön buszokon a közös koreai csapat (Kripto Akadémia)
Az "északiakat" rendőri kísérettel szállítják, a "déliek" ebből nyilván nem kérnek.
febr. 8
9:41
Maga a polgármester tolhatta meg Tiborcz és az Elios bizniszeit (Kripto Akadémia)
Az OLAF szerint Szekszárd első embere egyeztetett a közvilágítási üzletág vezetőjével
febr. 8
9:45
Az USA légicsapást mért Aszad szövetségeseire (ATV)
Az amerikai hadsereg a szíriai kormánnyal szövetséges fegyveresekre mért légicsapást szerdán, miután mintegy 500 fegyveresük támadást indított Deir ez-Zór tartományban a szíriai ellenzéki erők és a kíséretükben lévő amerikai katonai tanácsadók ellen - számolt be egy amerikai katonai tisztviselő.
febr. 8
9:54
Szörnyű: barátnője segítette a perverz férfit, hogy megerőszakoljon egy 13 évest (Blikk)
Anglia – Börtönbe kerül az a nő, aki segített egy férfinak abban, hogy megerőszakoljon egy 13 éves kislányt, ráadásul kétszer is.
febr. 8
9:57
Phenjan nagyszabású katonai díszszemlét tartott (ATV)
Észak-Korea nagyszabású katonai díszszemlét tartott csütörtökön hadserege létrehozásának 70. évfordulója alkalmából, egy nappal a dél-koreai téli olimpia megnyitója előtt - közölte hírügynökségekkel egy meg nem nevezett dél-koreai kormánytisztviselő.
febr. 8
10:12
Megtiltották a gyerekeknek, hogy pacsizzanak az idős férfival, aki naponta átsegíti őket az úton (Blikk)
Anglia – Megtiltották a gyerekeknek, hogy pacsizzanak azzal az idős bácsival, aki segít nekik átkelni az úton.
febr. 8
10:14
Hihetetlen találmány segíthet a rendőröknek a bűnözők elfogásában (Blikk)
Kína – Egy újdonságnak köszönhetően pillanatok alatt megtalálhatják a rendőrök a gyanús személyeket akár a legnagyobb tömegben is.
febr. 8
10:27
Tökéletes fantomkép buktatta le a lancasteri rablót (444.hu)
Egy piaci kasszából lopott pénzt.
febr. 8
11:00
Több száz autó még mindig a hó fogságában vesztegel (HírTV)
A hóviharokban eddig hárman veszítették életüket.
febr. 8
11:33
Az ukrán kormány szerint a Szijjártóék megegyeztek velük az oktatási törvénnyel kapcsolatban (444.hu)
A magyar külügy szerint semmiféle megállapodás nem született, az ukránok hazudnak.
febr. 8
11:42
Bizarr: halottnak hitt farkas támadott meg egy vadászt – videó (Blikk)
Kazahsztán – Valószínűleg a két vadász utolsó utáni gondolata lett volna, hogy a halottnak hitt farkas még veszélyt jelenthet rájuk nézve.
febr. 8
11:44
Észak-Korea katonai parádéval köszönti az olimpiát (Blikk)
Észak-Korea katonai parádét tartott a 2018. évi pjongcsangi téli olimpia kezdete előtt. Ez – azon kívül, hogy meglehetősen furcsa, mivel a felvonulást általában áprilisban szokták megrendezni – az időzítése miatt meglehetősen sok kritikát váltott ki.
febr. 8
11:51
Nyíregyházán került elő egy eltűnt kislány (Kripto Akadémia)
A 11 éves gyereket egy gyermekotthonba vitték a rendőrök.
febr. 8
11:57
"Angela Merkel számára az új kormány Angela Merkelről szól" (ATV)
Élesen bírálta a vezető német lapok többsége szerdán az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Horst Seehofer bajor miniszterelnök vezette Keresztényszociális Unió (CSU) és a Martin Schulz vezette Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kedden kötött koalíciós megállapodását.
febr. 8
12:06
Az amerikaiak szerint a kormány áll a orosz hackerek mögött (HírTV)
A Kreml valótlannak tartja a vádakat.
febr. 8
12:18
Robin Williams halála után megugrott az öngyilkosságok száma (Blikk)
Megugrott az öngyilkosságok száma Robin Williams halála után. A tragédia utáni öt hónapban átlagosan tizedével többen vetették el maguktól az életet.
febr. 8
12:18
Az Európai Bíróság asztalán a bizottság civiltörvény elleni keresete (HírTV)
Közben úgynevezett Demokrácia Alap létrehozását szorgalmazzák a civilek támogatására.
febr. 8
12:20
Borzasztó: bőröndben rabolták el a 20 éves, gyönyörű modellt (Blikk)
Anglia – Egy brit modellt tavaly nyáron raboltak el Olaszországban, miután bedrogozták, majd egy bőröndbe gyömöszölték a testét.
febr. 8
12:21
Molnár Zsolt bízik benne, hogy a Sorosnak küldött levele nem keveredett el a postán (444.hu)
A szocialista politikus ajánlott küldeményként küldte ki a kérdéseit New Yorkba, és valamiért még nem kapott választ.
febr. 8
12:36
Rekordot döntött: 8 órás beszédet tartott egy képviselő (Blikk)
Új rekord született az amerikai képviselőházban: egy képviselő asszony nyolc órás beszédével megdöntötte a leghosszabb felszólalás rekordját. Témája mindvégig a bevándorlók voltak.
febr. 8
12:45
Szorosabb katonai és titkosszolgálati együttműködésről állapodott meg Putyin és Erdogan (ATV)
A katonai és titkosszolgálati fellépés koordinálásának erősítéséről állapodott meg a szíriai tűzszünetet megsértő terroristákkal szemben Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök - közölte a Kreml sajtószolgálata csütörtökön a két vezető legutóbbi telefonbeszélgetéséről.
febr. 8
13:06
Beszakadt az út, nyolcan meghaltak (HírTV)
A kétszer négysávos autóút helyén hatalmas kráter keletkezett, amely megtelt vízzel.
febr. 8
13:12
Szívszorító: belehalt az influenzába egy 18 éves lány, ikertestvére teljesen összetört (Blikk)
Egyre többen veszítik életüket az influenzajárvány miatt Nagy-Britanniában. Eddig legalább 231 ember halt bele a betegségbe. A járvány nem válogat, most egy 18 éves lány halt bele, családja és ikertestvére mellett barátai is gyászolják.
febr. 8
13:30
Döbbenet: véresre harapta egy 4 éves kislány ujját a tanára? (Blikk)
Walkertown - Nyomozás indult egy tanár ellen, aki a szülők bejelentése alapján megharapta a 4 éves lányuk ujját.
febr. 8
13:33
Brexit: Soros György támogatásával kampány indul Nagy-Britanniában (ATV)
Csütörtöki brit lapértesülés szerint Soros György támogatásával kampány indul annak érdekében, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja maradjon.
febr. 8
13:39
Törökországot bíráló állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament (ATV)
Törökországban a hatóságok ürügyként használják fel a másfél évvel ezelőtti puccskísérletet az ellenzék ellehetetlenítésére, illetve a független sajtó és a civil társadalom korlátozására - áll az Európai Parlament (EP) által csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.
febr. 8
13:48
Tündéri: egy mókus lett az internet sztárja (Blikk)
Egy cuki mókus ugrott be a képbe egy fotón, imádja az internet.
febr. 8
13:57
A hágai bíróság megkezdte Duterte ügyének vizsgálatát (444.hu)
A panasz szerint a Fülöp-szigetek elnöke bűnrészes több ezer filippínó meggyilkolásában.
febr. 8
14:06
Küszöbön a háború? Erdogan gyilkosnak nevezte Szíria elnökét, Oroszország nagy barátját – És a hadsereg sem vonul vissza (Blikk)
Törökország nem ül tárgyalóasztalhoz a "gyilkos" szíriai elnökkel, Bassár el-Aszaddal a szíriai kurd fegyveresek ellen indított afríni török hadművelettel kapcsolatban - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök az államfői palotában polgármesterek előtt.
febr. 8
14:12
Elon Musk kellemetlen dolgot jelentett be (Infostart)
A sikeres rakétafellövés után kevésbé kellemes hír foglalkoztatja Elon Muskot, a Tesla elektromosautó vállalat gazdáját. A cég eddig legnagyobb negyedéves veszteségét jelentette be.
febr. 8
14:21
Robin Williams miatt 10 százalékkal nőtt az öngyilkosok száma Amerikában (ATV)
Mintegy 10 százalékkal nőtt az öngyilkosságot elkövetők száma az Egyesült Államokban Robin Williams Oscar-díjas színész 2014-es halála után, és még nagyobbra ugrott azon férfiak aránya, akik Robin Williamshez hasonlóan vetettek véget életüknek, felakasztották magukat - mutatták ki kutatók a PLOS One tudományos folyóiratban szerdán megjelent tanulmá
febr. 8
14:45
Erdogan nem tárgyal a "gyilkos" Aszaddal (ATV)
Törökország nem ül tárgyalóasztalhoz a "gyilkos" szíriai elnökkel, Bassár el-Aszaddal a szíriai kurd fegyveresek ellen indított afríni török hadművelettel kapcsolatban - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök az államfői palotában polgármesterek előtt.
febr. 8
14:57
Jim Carrey Facebook elhagyási mozgalmat indított (ATV)
Jim Carrey amerikai színész bejelentette a Twitteren, hogy törli Facebook-fiókját, mert a Mark Zuckerberg alapította és vezette médiaóriás előnyt húzott az amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozásból orosz eredetű hamis hírek révén, és szerinte a cég még mindig nem tesz elegendő erőfeszítést a hamis hírek terjedése ellen.
febr. 8
15:21
Felülvizsgálhatja az Európai Parlament az óraátállítást (ATV)
Az Európai Parlament képviselői csütörtökön elfogadott állásfoglalásukban az évente kétszer esedékes óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát kezdeményezték.
febr. 8
15:24
Feledy Botond: még csak tapogathatjuk, hova vezet német koalíciós döntés (Infostart)
Angela Merkel német kancellár pozíciója gyengült az elmúlt hónapokban – mondta Feledy Botond külpolitikai szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában a koalíciós egyeztetésekről. Hozzátette: a szocialista Martin Schultz lehetséges külügyminiszteri kinevezése kockázatos lehet a magyar kormány számára.
febr. 8
15:36
Kórházi folyosón szülte meg hatodik gyermekét egy anya – videó, fotó (18+) (Blikk)
A kórház folyosóján, alig 25 perccel a magzatvíz elfolyása után szülte meg kisfiát egy amerikai édesanya, Jes Hagan Kansas államban.
febr. 8
15:42
Helsinki Bizottság: hozzányúlni fölösleges, csak elutasítani lehet (Kripto Akadémia)
febr. 8
15:57
Balog Zoltán együtt imádkozott Donald Trumppal (444.hu)
Korábban azt pletykálták, hogy Orbán is beugorhat egy fotóra, de sajnos nem.
febr. 8
16:00
Megvan Schulz utódja (HírTV)
Andrea Nahles frakcióvezető válthatja Martin Schulzot a Németország Szociáldemokrata Pártja élén.
febr. 8
16:02
Még nem úszták meg a havat a franciák (HírTV)
Újabb épületeket nyitottak meg Párizsban a hajléktalanok előtt a hideg időjárás miatt.
febr. 8
16:06
Brüsszel megállíthatja az óraátállítást (Infostart)
Az EP-képviselők állásfoglalásukban felszólították az Európai Bizottságot, hogy végezzen alapos értékelést a nyári időszámításról szóló irányelvről, és szükség esetén tegyen javaslatot annak felülvizsgálatára.
febr. 8
16:12
Rekonstruálták, hogy nézhettek ki a britek ősei (Blikk)
Sötét bőrű és kék szemű lehetett a britek őse. Sikerült DNS-­mintát kinyerniük a tudósoknak a Cheddar-ember, azaz a legkorábbi angliai ősember csontvázából.
febr. 8
16:21
Döbbenet: Több száz gyerekkatonát engedtek szabadon Dél-Szudánban (ATV)
Szabadon engedtek 311 gyerekkatonát, köztük 87 kislányt szerdán dél-szudáni fegyveres csoportok a polgárháborúban érintett felek és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) közötti megállapodás értelmében - közölte az UNICEF dél-szudáni képviselője.
febr. 8
16:57
Trump: "Az országot erősíti az ima ereje" (ATV)
A hit az amerikai élet és szabadság középpontjában áll - hangsúlyozta Donald Trump amerikai elnök az idei Nemzeti Imareggelin csütörtökön Washingtonban. Az eseményen jelen volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.
febr. 8
17:24
Hét kihívója van Putyinnak (Infostart)
Nyolc jelölt közül lehet majd választani a március 18-án tartandó orosz elnökválasztáson - közölte az orosz Központi Választási Bizottság.
febr. 8
17:27
Az étel, amit megeszünk is befolyásolhatja a rák terjedését? (ATV)
Egyre több bizonyíték szól amellett, hogy a tányérunkon lévő étel befolyásolhatja a rák növekedését és terjedését – állítják cambridge-i kutatók.
febr. 8
17:48
Újabb áldozatokat szedett a vírus a szomszédban (Infostart)
Újabb nyolc influenzás beteg halt meg az elmúlt tíz napban Romániában, ahol így 16-ra emelkedett a betegség áldozatainak száma - közölte Sorina Pintea egészségügyi miniszter.
febr. 8
18:00
Minden droggal megbukott egy 42 éves spanyol sofőr (Blikk)
Nagyon durván fennakadt a közúti ellenőrzésen egy 42 éves spanyol férfi, akinek a szervezetében szinte az összes kábítószer felfedezhető volt.
febr. 8
18:30
Sajátos tervet eszelt ki Észak-Korea (Infostart)
Észak-Korea a téli olimpiát arra szeretné felhasználni, hogy enyhítse a nemzetközi konfliktusait, és ebben Dél-Koreának nagy szerepe lehet - hangsúlyozta Csoma Mózes Korea-kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa. Észak-Korea a kapcsolatépítésre sajátos módszert is választott. Csoma Mózes arról is beszélt, hogy mennyire más a mostani hely

Keresés