Terrorfenyegetettség miatt zárta le csütörtökön Egyiptom az előző nap megnyitott rafahi határátkelőt, amely a palesztinok lakta Gázai övezettel határos - tájékoztatott a kairói palesztin diplomáciai képviselet.
Egész életükben szerették egymást, jóban-rosszban kitartottak egymás mellett, végül pedig egy napon, 93 évesen hunyt el Máire és Gerry Ryan. Történetük kísértetiesen hasonlít a Szerelmünk lapjai című filmhez.
Andrej Babiš ügyvezető cseh miniszterelnök kijelentette: jelenleg egyetlen vázlat van az asztalán, mégpedig az, hogy az októberi választásokat megnyerő ANO mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt fogja kormányozni Csehországot a kommunisták támogatásával. Babiš erről azt követően beszélt, hogy találkozott Ján Hamáčekkel, a szociáldemokraták vasárn
Hamarosan szabadlábra helyezhetik Husein Bosnic boszniai muszlim főpapot, akit hét év börtönbüntetésre ítéltek az Iszlám Állam számára való harcosok toborzásáért.
A növekedési hormon fokozza a csontok, az izmok és számos belső szerv növekedését, a túltermelődés éppen ezért ezeknek a szöveteknek a kórosan fokozott növekedéséhez vezet.
A határidő lejárta előtt megtámadta Ausztria az Európai Bíróságon a Paks II. atomerőmű bővítési projekt állami támogatására adott európai bizottsági jóváhagyást - jelentette be Elisabeth Köstinger osztrák környezetvédelmi miniszter csütörtökön közleményben.
Egy brazíliai toronyház egyik kilencedik emeleti ablakából mászott ki egy három-négy év körüli kisfiú, az egészet a szemközti irodaház egyik dolgozója észlelte, és fel is vette.
Pénzbírságot szabott ki az orosz főváros egyik bírósága csütörtökön a moszkvai Pionyer mozira, amely a film betiltása ellenére is bemutatta a Sztálin halála című brit-francia szatírát.
A kormánybiztos jelezte, hogy Kárpátalján folytatódni fognak az összesen 4 milliárd forint óvodafejlesztési program keretében folytatott felújítások és építkezések.
Laura Codruta Kövesi, a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjének elmozdítását kezdeményezi Tudorel Toader igazságügyi miniszter - ezt maga a tárcavezető jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Egy arizonai házaspárt azzal vádolnak, hogy örökbefogadott gyermekeiket gyakran több órára élelem és víz nélkül bezárták saját házuk egyik elzárt hálószobájába.
Még az ukrán vámosok is meglepődtek, amikor egy szerb sofőr által vezetett kamionban a Záhony–Csap határállomáson majdnem 1 millió forint értékű dohányárut próbáltak Ukrajnába csempészni.
A holland parlament alsóháza csütörtökön elsöprő többséggel népirtásnak minősítette az örmény kisebbség ellen az egykori Oszmán Birodalomban elkövetett első világháborús tömegmészárlást.
Ki kivel ölelkezik? Ez is téma a téli olimpián. A hírek alapján fagyos vagy akár ellenséges viszonyban lévő országok sportolói nyújtottak kezet egymásnak és emelkedtek felül a politikán.
A határidő lejárta előtt megtámadta Ausztria az Európai Bíróságon a Paks II. atomerőmű bővítési projekt állami támogatására adott európai bizottsági jóváhagyást - jelentette be Elisabeth Köstinger osztrák környezetvédelmi miniszter csütörtökön közleményben.
Klaus Iohannis román államfő védelmébe vette csütörtökön Laura Codruta Kövesi korrupcióellenes (DNA) főügyészt, miután Tudorel Toader igazságügyi miniszter a főügyész leváltását kezdeményezte.
A Nyugat nem fog semmit tenni a Damaszkusz mellett fekvő kelet-gútai civilek kimentéséért – írja egy veterán brit haditudósító, aki szerint éveken át látták el fegyverekkel az iszlamista ellenzéket, de most nem akarnak velük tűzszüneti tárgyalásokat folytatni.
Robbantások, utcai lövöldözések, brutális gyilkosságok – belegondolni és félelmetes, mennyire más világ volt Magyarországon a kilencvenes években, amikor a szervezett bűnözés nagy leszámolásai zajlottak.
Ráadásul ez már a második repülőjárat három hónapon belül, amellyel az ENSZ menekültügyi szervezete "légi taxiztat", ki tudja, milyen szempontok alapján kiválogatott migránsokat Líbiából Olaszországba.
Rendőrségi szervezet is ellenzi Donald Trump amerikai elnök azon javaslatát, hogy a tanárokat és az iskolai személyzetet is fegyverezzék fel az iskolai lövöldözések megakadályozására.
Washington – Rendőrségi szervezet is ellenzi Donald Trump amerikai elnök azon javaslatát, hogy a tanárokat és az iskolai személyzetet is fegyverezzék fel az iskolai lövöldözések megakadályozására.
Britek nélküli EU-csúcsot tartanak Brüsszelben, a 2019 utáni rendszerről. Orbán Viktor azért érvel majd, hogy ne változzon semmi. Többek között Angela Merkelt kell legyőznie a vitában.