Az olasz kisvárosban olyan dolgok történtek, amelyek még azok lélegzetét is elállíthatják, akik sok mindent átéltek és hallottak a Willkommenskultur következményeiről.
A kormányfő a brüsszeli uniós csúcstalálkozó megkezdésekor megosztott üzenetben elmondta, az ülés folyamán javaslatot kíván tenni az úgynevezett „piros lap” eljárásra.
Brit üzleti és egyéb szakmai szervezetek azonban egymás után figyelmeztetik a brit kormányt a külföldi EU-munkaerő bevándorlásának visszaeséséből eredő kockázatokra.
Moszkvának és Teheránnak a szíriai rezsim szövetségeseként meg kell akadályoznia Kelet-Gúta bombázását - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken a délnyugat-törökországi Finikében.
Egy sütödei agyagedény bizonyíthatja Ézsaiás próféta létezését! Ha bebizonyosodik, hogy a lelet valódi, az lesz az első közvetlen bizonyíték a bibliai alak létezésére.
A 2014-ben először kipróbált csúcsjelölti rendszer keretében az európai pártok megnevezik a saját listavezetőiket, akiket az Európai Bizottság elnöki tisztségére jelölnek.
Magyarország több mint egymilliárd eurót költött az európai határok megvédésére. Ezzel „nemcsak magunkat, hanem Európát is védjük” – hangsúlyozta a kormányfő.
Tüzet nyitott a török hadsereg a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia egyik konvojára az északnyugat-szíriai Afrín térségében; Ankara szerint a járművek harcosokat és fegyvereket szállítottak, a kurdok viszont azt állítják, hogy a konvojban civilek szállítottak élelmiszert és gyógyszereket.
Megdöbbentő szabályok vonatkoznak mostantól Európa egyik legnépszerűbb strandjára: nem lehet törölközőt teríteni a partra, és a táskákat is kitiltották a homokról.
Dr. Ian Pearson jövőkutató szerint 2050-re olyan szintre fejlődik a tudomány, hogy halhatatlanná válunk. A kutató szerint két módszer is lehetővé teszi az öröklétet.
Történelme legnagyobb sikerét ért el a német férfi jégkorong-válogatott azzal, hogy bejutott a phjongcshangi téli olimpia döntőjébe, miután a pénteki elődöntőben 4-3-ra legyőzte a címvédő kanadai csapatot. A németek az oroszokkal találkoznak a fináléban.
OOroszország kész elfogadni az ENSZ Biztonsági Tanácsának Szíriáról szóló határozattervezetét, de garanciákra van szüksége a tűzszünettel kapcsolatban - mondta pénteken Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Nincs egyetértés a tagállami vezetők között azon német javaslatokat illetően, amelyek értelmében az uniós támogatások elosztásában a szolidaritási és a jogállamisági elvek betartásának is tükröződnie kellene - derült ki az uniós állam- és kormányfők pénteki brüsszeli találkozója előtt elhangzott nyilatkozatokból.
Megerősítette az orosz külügyi szóvivő pénteken, hogy az orosz és az argentin bűnüldöző szervek közös akcióval meghiúsították egy csaknem négy mázsányi, sokáig a Buenos Aires-i orosz nagykövetség melléképületében tárolt kokainszállítmánynak az európai piacra való bejuttatását.
Az Egyesült Államok elnöke tavaly év végén jelentette be, hogy áthelyezi országa izraeli nagykövetségét Tel Avivból Jeruzsálembe. Az izraeli médiában most megjelent értesülések szerint ez Izrael függetlenségének májusi évfordulójáig megtörténhet. Néhány órával később az amerikai külügyminisztérium hivatalosan is bejelentette, májusban költözik a na
Megerősítette az orosz külügyi szóvivő pénteken, hogy az orosz és az argentin bűnüldöző szervek közös akcióval meghiúsították egy csaknem négy mázsányi, sokáig a Buenos Aires-i orosz nagykövetség melléképületében tárolt kokainszállítmánynak az európai piacra való bejuttatását.
„Soha nem adok engedélyt arra, hogy a szlovák kormány ratifikálja az isztambuli egyezményt, amíg azt nem hozzák teljes összhangba a szlovák alkotmánnyal, amely kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke” – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök, a nőket érő és a családon belüli erőszak elleni fellépésért küzdő nemzetközi megál
Tony Blair volt brit miniszterelnök szerint nem lehet tudni, hogy a mára kialakult számos lehetséges Brexit-forgatókönyv közül melyikre voksolt a többség a brit EU-tagságról 2016 nyarán tartott népszavazáson, ezért a majdani végleges változatról ismét meg kellene kérdezni a szavazókat.
Megerősítette az orosz külügyi szóvivő pénteken, hogy az orosz és az argentin bűnüldöző szervek közös akcióval meghiúsították egy csaknem négy mázsányi, sokáig a Buenos Aires-i orosz nagykövetség melléképületében tárolt kokainszállítmánynak az európai piacra való bejuttatását.
A Fox értesülései szerint Rex Tillerson külügyminiszter már jóvá is hagyta az új nagykövetség helyét és a szükséges biztonsági intézkedések tervezetét.
A legtöbb halálos áldozatot követelő terrortámadást a világon 2017-ben az al-Shabaab hajtotta végre, amelynek egy civilek elleni merényletében 512 ember vesztette életét tavaly októberben.
Donald Trump amerikai elnök a konzervatív mozgalom konferenciáján (CPAC) pénteken elmondott beszédében ismét hangsúlyozta, hogy kormányzata elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.
A 2020 utáni uniós költségvetésben tükröződnie kell, hogy egyes országokra nagyobb migrációs nyomás nehezedik más tagállamoknál - jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben az uniós állam- és kormányfők egynapos tanácskozását követően pénteken.
Egynapos csúcstalálkozót tartottak az uniós állam- és kormányfők Brüsszelben. Szó volt az EU működésének átalakításáról, a csúcsjelölti rendszerről, az EP-képviselők és az uniós biztosok számának csökkentéséről, valamint a strukturális alapok feltételekhez kötéséről is. Orbán Viktor a találkozó előtt arról beszélt, hogy szóba kell hozni a magyar ha
Donald Trump amerikai elnök a konzervatív mozgalom konferenciáján (CPAC) pénteken elmondott beszédében ismét hangsúlyozta, hogy kormányzata elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.