Főtitkárváltásra készül a német Kereszténydemokrata Unió (CDU), a párt vezetősége Angela Merkel pártelnök-kancellár javaslatára Saar-vidék tartomány eddigi miniszterelnökét, Annegret-Kramp Karrenbauert javasolja a tisztségre – jelentették be hétfőn Berlinben.
Luis de Guindos spanyol pénzügyminisztert jelölték az Európai Központi Bank (EKB) nyáron megüresedő alelnöki posztjára hétfőn az eurócsoport brüsszeli ülésén.
A kis és közepes családi gazdaságok érdekeit kell képviselnie az új közös agrárpolitikának (KAP), a jelenlegi támogatási szint nem csökkenhet – szögezte le Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Brüsszelben, az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva hétfőn.
Egy arabul jól beszélő izraeli újságíró menekültnek adta ki magát Törökországban, hogy megnézze, milyen nehéz Németországba jutnia. Egy hamis útlevéllel már egy napon belül Berlinben volt, ahol még a Muszlim Testvériséggel is fel tudta venni a kapcsolatot.
Bekérette az orosz külügyminisztérium hétfőn a moszkvai ukrán nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét, hogy határozott tiltakozását fejezze ki nála a kijevi Orosz Tudományos és Kulturális Központ, a Roszszotrudnyicsesztvo ügynökség, valamint két orosz bankfiók ellen a hétvégén elkövetett támadások miatt.
Az SPD gyengülésének legnagyobb haszonélvezője a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Horst Seehofer bajor miniszterelnök vezette Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége.
A Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia tagadta hétfőn az előző napi bejelentést, amely szerint megállapodtak a szíriai kormánnyal, hogy beengednék a területükre a hadsereget, segítve a török hadművelet elleni harcban Afrín térségében.
Elképesztő videó került az internetre Spanyolország legnagyobb síparadicsomából, a Baquiera Beretből. Néhány ember gyanútlanul síelt az egyik pályán, amikor megindult feléjük egy lavina.
A bukott olasz miniszterelnököt adócsalás miatt 2019-ig eltiltották a közügyektől, ráadásul a március 4-i választás után várhatóan kormányt sem alakíthat egyedül a pártja.
Elítélte a kijevi orosz intézményeket ért múlt hét végi nacionalista támadásokat Petro Porosenko ukrán elnök hivatalának helyettes vezetője hétfőn a Facebookon közzétett bejegyzésében.
Az elmúlt hétvégén rendezték Prágában a fények fesztiválját: ilyenkor a cseh főváros látványosságai színes fényárban úsznak. Idén először a világhírű Rudolfinum koncertterme is csatlakozott a programhoz, ahol a cseh rádió szimfonikusai adtak nem mindennapi koncertet.
A Mandela-effektus lenne a bizonyíték arra, hogy létezik az időutazás, avagy esetleg arra mutat rá, hogy a végtelen világok elmélete igaz? Most két pszichológus lerántotta a leplet a titokzatos jelenségről.
Március 4-én tartják az olaszországi parlamenti választásokat. Ismét egy olyan európai választásról van szó, ahol a kampány egyik fő témája a bevándorlás volt. A felmérések szerint egyelőre a Berlusconi-féle jobboldali szövetség a legerősebb.
Egyre több a túlsúlyos rendőr New Yorkban, sokszor már a fitt egyenruhások is félve gondolnak arra, hogy egy kövérebb kollégájukkal kell együtt járőrözniük.
Új típusú Szilícium-völgyi szülők jelentek meg. Sokuk egyáltalán nem, vagy korlátozva engedi gyereküknek, hogy használják az internetet vagy a televíziót.
Regionális konfliktus és az érdekelt hatalmak közötti közvetlen összecsapások színterévé válhat Szíria az Iszlám Állam veresége után. Erre jó példa lehet az amerikaiak és orosz zsoldosok közvetlen összecsapása, amelyben többtucat orosz fegyveres hallhatott meg.
Elszökött a vágóhídra tartó teherautóról Lengyelországban egy tehén, majd áttört egy fémkerítést, és bevetette magát egy közeli tóba, melynek a kis szigetén él a mai napig.
A csecsemőhalandósággal foglalkozó dokumentum szerint a statisztikák azt mutatják, hogy Pakisztánban minden 22., a Közép-afrikai Köztársaságban 24., Afganisztánban pedig 25. újszülött nem éli meg az egy hónapos életkort.
Észak-Korea képviselője a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) kedden kilátásba helyezte, hogy a 2021-es téli Ázsiai Játékokat közösen rendezné meg Dél-Koreával - közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség.