Mobiltelefon-hálózatot telepítenek a Holdra 2019-ben, ami lehetővé fogja tenni a nagy felbontású streaming szolgáltatást a holdi felszínről a Földre. A projekt az első magánfinanszírozású Hold-misszió része - jelentették be a barcelonai Mobil világkongresszuson (MWC) kedden.
Ha a liberális Spectator imázsféltésből felejtett el beszámolni a Ján Kuciak újságíró és barátnője meggyilkolásáról nyilván kompenzálásból írt ma arról az ügyről, amit most ismertetünk.
Észak-Korea olyan alapanyagokat szállított a szíriai kormánynak, amelyeket akár vegyi fegyverek gyártásához is használhattak - írta egy ENSZ-jelentésre hivatkozva a The New York Times kedden.
India – Egy férfi előbb átvágta a saját apja torkát, majd ragasztóval kente be a sebet. Az áldozat ordibálását azzal próbálta elfedni, hogy bekapcsolta a tévét.
A délről érkező nedves levegő találkozása a szibériai hideggel Dél-Franciaországban is ritka dolgokat produkált. Nemcsak a Nizza környéki tengerparton havazott, hanem délebbre Korzika szigetén is fehérlenek a strandok, amelyre évtizedek óta nem volt példa.
Jogellenesen beszerzett brazil útlevelekbe kért vízumokat nyugati országokba az 1990-es években Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, valamint apja és elődje, Kim Dzsong Il - közölte öt nyugati biztonsági vezető a Reuters brit hírügynökséggel.
Kilencvenhét éves korában meghalt Lewis Gilbert brit filmrendező, aki hat évtizedes pályafutása során több mint 30 filmet készített, köztük három James Bond-filmet, valamint az Alfie – Szívtelen szívtipró és a Rita többet akar című alkotásokat – adta hírül a BBC honlapja.
Kilencvenhét éves korában meghalt Lewis Gilbert brit filmrendező, aki hat évtizedes pályafutása során több mint 30 filmet készített, köztük három James Bond-filmet valamint az Alfie - Szívtelen szívtipró és a Rita többet akar című alkotásokat - adta hírül a BBC honlapja.
A facebookozás okkal nevezhető időpocsékolásnak, hiszen életünkben csaknem két évet töltünk a Zuckerberg-birodalomban, a többi közösségi oldalt is beleszámítva két és fél évet.
Kigyulladt a kassai adóhivatal tetőszerkezete. Az épületet evakuálták, személyi sérülés nem történt. A környező utcákat is lezárták. Egyelőre nem tudni mi okozta a tüzet.
Marcus Marin, a St. Pauli focistájaként megállíthatatlan volt. Az egykori támadó azonban most úgy érzi, hogy ingerküszöbe elérte a határt. Az otthona környékén ugyanis áldatlan állapotok alakultak ki a migránsok miatt.
A német szövetségi rendőrség legújabb statisztikája szerint újabb rekordot ért el tavaly a külföldről érkező távolsági buszokon utazó illegális bevándorlók száma.
A brit külügyminisztérium közzétett egy listát azokról az országokról, ahol nyáron veszélyes tartózkodni... Szerintük az Iszlám Állam be akarja bizonyítani, hogy még elég erős újabb terrorcselekmények szervezéséhez.
"Higgyen a fülének!" Ezzel tromfolt néhány napja a Fidesz-frakció szóvivője, s aligha kétséges, mindent elmondott. Talán még többet is, mint amennyit szándékozott.
Már csak néhány nap van hátra a vasárnapi parlamenti választásokig Olaszországban. A különböző társadalmi rétegek változást várnak a következő olasz kormánytól.