2018. február 6. kedd

febr. 6
9:57
Új fizetőeszköz jelenik meg, a Korona (ATV)
A Korona Development Team, Jean Stiegermeier, a Wall Street egykori pénzügyi tanácsadójának vezetésével február közepén Budapesten nemzetközi sajtótájékoztató keretében mutatja be a blockchain alapú kriptovalutát, a Koronát. Az új kriptovalutát a tervek szerint március közepe táján Svájcban indítják útjára. Ekkor történik meg a fizetőeszköz ICO-ja
febr. 6
10:12
Meglepő szerelmi történet: 75 évvel első találkozásuk után házasodtak össze (Blikk)
Egy angliai szerelmespár 75 évvel első találkozása után fogadott örök hűséget egymásnak. Lanning és George 14 évesen estek szerelembe egymással és 89 évesen házasodtak össze.
febr. 6
10:14
Hókáosz: pisztollyal lőttek a hókotrókra a felháborodott moszkvaiak (Blikk)
Tojással dobálták meg a Moszkvában lehullott rekordmennyiségű hó éjszakai eltakarításának ütemével elégedetlen lakosok a köztisztaságiak munkagépeit, volt, aki traumatikus (gumilövedékes) pisztolyból nyitott tüzet rájuk – közölte Pjotr Birjukov, az orosz főváros polgármester-helyettese kedden a Vesztyi FM rádiónak nyilatkozva.
febr. 6
10:15
Szlovákiai hóágyúzás: idén először mínusz 20 fok! (Síelők)
Bejött a szlovák meteorológusok jóslata erre a hétre és az idei télen először mértek mínusz 20 fokot vagy annál hidegebbet Szlovákiában. Egyre javulnak a körülmények a sípályákon. A hétvégén hullott 10-20 centiméter hó, ebben a hidegben pedig szinte mindenhol beindították a hóágyúkat.
febr. 6
10:21
A maldív kormány nem engedi szabadon a politikai foglyokat, sőt a biztonsági erők rátörtek a legfelsőbb bíróságra is (444.hu)
Abdulla Jamín Gajúm elnök féltestvérét, a volt államfőt őrizetbe vették. Az elnök szükségállapotot jelentett be a turistaparadicsomban.
febr. 6
10:33
NYT: Ügyvédei azt javasolják Trumpnak, ne tegyen vallomást (ATV)
Donald Trump amerikai elnök több ügyvédje azt javasolja neki, hogy ne tegyen vallomást Robert Mueller különleges ügyésznek - jelentette hétfő este a The New York Times című napilap. Mueller volt FBI-igazgató irányítja azt a bizottságot, amelynek célja feltárni, hogy Trump kampánystábja összejátszott-e a választásokba beavatkozó Oroszországgal, ille
febr. 6
10:33
Trump ügyvédei nem szeretnék, ha az elnök vallomást tenne az oroszügyben eljáró különleges ügyésznek (444.hu)
Mivel az elnök hajlamos hamis és ellentmondásos állításokat tenni, félnek, hogy bajba sodorná magát.
febr. 6
11:03
Figyelmeztetett a szíriai hadsereg: le fog lőni minden török repülőgépet (ATV)
A szíriai hadsereg új légvédelmi rakétákat telepített az ország északi körzeteinek határvonalán, Aleppó és Idlíb térségében - jelentette be hétfőn egy magas rangú katonai parancsnok.
febr. 6
11:09
Az azeri ellenzék bojkottálja az elnökválasztást (444.hu)
Aminek dátumát Ilham Aliyev hirtelen fél évvel előbbre hozta.
febr. 6
11:24
Elérhetetlen a Telenor Győrben és környékén (Kripto Akadémia)
A mobilszolgáltató tájékoztatása szerint a kábelt egy partnerüknél vágták át.
febr. 6
11:45
140 fős zenekart küldött Kim Dzsong Un Szöulba (ATV)
Megérkezett Szöulba a 140 fős észak-koreai zenekar, amely a pénteken kezdődő phjongcshangi téli olimpia alatt lép majd fel.
febr. 6
11:57
116 ezer ember kérte, hogy ne utasítsák ki a 10 éves korában rabszolgaként az országba csempészett fiatalt Nagy-Britanniából (444.hu)
A most 19 éves fiatal ügye mögé az anglikán egyház is beállt.
febr. 6
11:59
Eldőlt: Putyin tényleg elindul a választáson!!444!!! (444.hu)
Mármint az oroszon, még mielőtt valaki megijedne. Pedig a demokratikusnak már nehezen nevezhető birodalom uralkodója akár nyugdíjba is mehetett volna.
febr. 6
12:00
Lebukott a hevesi bűnbanda, bődületesen sok pénzt kerestek Berlinben magyar lányok testéből (Blikk)
Hat embert vádolnak azzal, hogy bűnszervezet tagjaiként magyar lányokat futtattak Berlinben – közölte a Heves Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
febr. 6
12:09
A román hadsereg elvesztette egy víz alatti drónját (444.hu)
A víz alatt.
febr. 6
12:15
Két tonnányi robbanóanyagra bukkantak (Infostart)
Két tonnányi robbanóanyaggal megrakott teherautóra bukkant az afgán felderítés (NDS) Kabulban - közölte kedden egy névtelenül nyilatkozó hírszerzési illetékes.
febr. 6
12:36
Orosz katonák vonultak be Moszkvába (Blikk)
A baj elég nagy, de ezt a problémát a hó okozta. Az orosz hadsereg közleménye szerint 100 katonát, két hókotrót és egy teherautót küldtek ki egy moszkvai körzetbe, illetve a térségbe, hogy segítsenek eltakarítani az óriási mennyiségű havat. Igaz, közben a moszkvai polgárok rátámadtak a hóeltakarítást végző munkásokra, volt, hogy gumilövedékes piszt
febr. 6
12:45
A lengyel elnök aláírta a holokausztban a lengyelek felelősségének firtatását tiltó törvényt, de egyben utólagos normakontrollt kért (444.hu)
Közben a lengyel kormány nemzetközi kármentő akciói mind súlyos PR-katasztrófába torkolltak.
febr. 6
13:12
Durva: beszorult a WC-be egy férfi, amikor ki akarta venni a beejtett iPhone-ját (Blikk)
Beszorult a vécébe egy kínai férfi, amikor az iPhone 8-as mobilját akarta kihalászni.
febr. 6
13:14
Erre senki sem számított! A szépségverseny döntője előtt derült ki az igazság – fotók (Blikk)
Arina Alijeva a 16 legszebb lány közé jutott egy kazahsztáni online szépségversenyen. Kár, hogy kiderült róla: valójában fiú.
febr. 6
13:30
Borzalom: 14 éves bátyjának szült gyereket egy 11 éves kislány (Blikk)
Egy 11 éves kislányt erős gyomorfájdalmakkal vittek kórházba, ahol kiderült, hogy terhes, majd megszülte bátyjával közös gyermekét.
febr. 6
13:33
Nagykoalíció: még mindig nincs konszenzus fontos kérdésekben (HírTV)
Merkel, Seehofer és Schulz pártja eredetileg vasárnap éjfélig szeretett volna egyezségre jutni.
febr. 6
13:39
Az ENSZ vizsgálja a szíriai klórgáztámadásokat (ATV)
Az ENSZ háborús bűncselekményekben illetékes szakértői vizsgálják azokat a jelentéseket, amelyek szerint nemzetközi egyezmények által tiltott, klórgázzal töltött bombákat vetettek be civilek ellen Szíriában az idlíbi Szarakib és a kelet-gútai Dúma településeken - közölte kedden Genfben Paulo Pinheiro, a Szíriával foglalkozó független ENSZ-vizsgálób
febr. 6
13:45
Elon Musk az űrbe lövi ki a sportkocsiját (Infostart)
Elon Musk a világ legerősebb rakétájával akarja az űrbe feljuttatni a saját sportkocsiját. Úgy tünik az engedélyt is megkapta erre a vállalkozásra.
febr. 6
13:57
Kreml: Moszkva senkit se fenyeget (ATV)
Nem szolgáltathat alapot más országoknak az aggodalomra, ha orosz fegyvereket orosz területre telepítenek, mert Oroszország senkit se fenyeget - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.
febr. 6
13:57
Szeles Mónika milliárdos férje nem hajlandó ingatlanadót fizetni, mert a kanadai ludak teleszarják a kertjét (444.hu)
Tom Golisano most már legalább akkora ellensége a ludaknak, mint az ingatlanadónak.
febr. 6
14:03
Gyorshír: Elmarad a királyi esküvő (ATV)
Mako, japán hercegnő 2020-ra halasztotta eljegyzését a megfelelő előkészületek hiánya miatt – jelentette be a CNN-nek a császári udvar.
febr. 6
14:09
Új módszerrel még több gyümölcslé (videó) (Kripto Akadémia)
Az eljárás gyorsabb, olcsóbb, a nedű pedig egészségesebb és táplálóbb.
febr. 6
14:09
Óriássztrájkok után érte el a legerősebb német szakszervezet, hogy jöhet a 28 órás munkahét azoknak, akik ezt szeretnék (444.hu)
Egyre több elemző beszélt arról, hogy a munkások már nem csak béremelést, hanem egészségesebb munka-élet egyensúlyt akarnak. Most ebbe az irányba is történt egy lépés.
febr. 6
14:15
Ők keresik a legtöbbet Németországban (Infostart)
Németországban a múlt év végén a havi átlagfizetés – a különböző levonások után – 1840 euró volt. Ha azonban ezt a statisztikát lebontjuk a nők és a férfiak által keresett átlagfizetésre, kiderül, hogy a nők mintegy 20 százalékkal kevesebb pénzt visznek haza, mint az ugyanabban a beosztásban dolgozó férfiak.
febr. 6
14:24
Brutális büntetést találtak ki a gyermektartást nem fizetőknek (Blikk)
Életbe lépett kedden az a megszigorított jogszabály Ukrajnában, amelynek alapján mostantól akár a járművezetői engedély ideiglenes bevonásával, illetve az ország elhagyásának tilalmával büntethetik azokat a szülőket, akik nem fizetik a gyermektartást.
febr. 6
14:39
Csattanós válasz: az RTL műsorában, a Falban egy Vajna Tímea anyagi helyzetéről szóló kérdéssel szívatták a TV2-t (444.hu)
Abban a műsorban, amit pofátlanul lenyúlt az a TV2, amit pofátlanul lenyúlt az az Andy Vajna, akinek a feleségének nem volt pénze új ruhára. :D
febr. 6
15:00
Leomlott a segesvári vár fala (Blikk)
Leomlott hétfőre virradóan a segesvári középkori vár falának egy 4,5 méteres szakasza - közölte kedden az Agerpres hírügynökség.
febr. 6
15:15
Egy 8.-os állami földrajzkönyvben a menekültáradat a fő tudnivaló Olaszországról, a kiadó szerint azért, hogy a tanuló naprakész ismeretekkel rendelkezzen (444.hu)
Bár ez nem magyarázza meg, honnan vették, hogy „jelenleg 4 300 000 menekült él az országban”.
febr. 6
15:33
Végeztek az egy hónapja megölt rabbi gyilkosával (HírTV)
A férfinál gépkarabélyt és robbanószert is találtak az izraeli biztonsági szolgálatok.
febr. 6
15:36
Van egy kis baj: nincs meg a Szíriában lelőtt őrnagy gépe (Blikk)
Törökország segítségét kérte az orosz védelmi minisztérium a terroristák által a hétvégén Szíriában lelőtt Szu-25-ös harci repülőgép roncsainak megszerzéséhez - közölte kedden a tárca.
febr. 6
15:38
Kimondták: semmi értelme megkérdezni az uniós bíróságot – Skócia fellázadt (Blikk)
Skócia tovább lázad a brexit ellen, de most egy bírósági döntés is kimondja: igazából nem tehetnek semmit. Vagy mégis?
febr. 6
15:48
Külföldre csempészett gyerekek - Szót emelt az ombudsman (Kripto Akadémia)
Magyarországon ezt a helyzetet egy 1988-as elavult miniszteri rendelet szabályozza.
febr. 6
16:12
Rekonstruálták az arcképét: így nézett ki Kleopátra? (Blikk)
Kiderült, hogyan is nézhetett ki valójában Kleopátra.
febr. 6
16:14
Szörnyű: a tornácon találta meg az anya a 2 éves kislányának holttestét (Blikk)
Halálra fagyva találta meg 2 éves kislányát a tornácon egy anyuka múlt hét pénteken, Ohioban.
febr. 6
16:15
Továbbra is érvényes a brit letartóztatási parancs Julian Assange ellen (ATV)
Az illetékes londoni bíróság keddi végzése szerint érvényben marad a Julian Assange elleni brit letartóztatási parancs, annak ellenére is, hogy a svéd ügyészség megszüntette a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója ellen nemi erőszak gyanúja miatt folytatott nyomozást.
febr. 6
16:21
Karácsony Gergely a "szociális demokrácia" programjával segítené az embereket (Kripto Akadémia)
A program legnagyobb nyertesei a kistelepülésen élők lesznek.
febr. 6
16:33
Szijjártó: menekültkérdésben a visegrádi országok egységesek (Infostart)
Kiegyensúlyozottnak nevezte Magyarország és Szlovákia jelenlegi viszonyát Szijjártó Péter egynapos pozsonyi látogatásán. A magyar külgazdasági és külügyminiszter és a szlovák külügyi államtitkár egyetértettek abban, hogy a migráció kérdésében mindkét fél hasonló álláspontot képvisel.
febr. 6
16:39
Justin Trudeau kijavított egy nőt, mert nem megfelelő kifejezést használt (444.hu)
Soha nem találod ki, melyik szó nem volt elég PC a világ legprogresszívebb miniszterelnökének.
febr. 6
16:48
Hihetetlen: négy lábbal született egy csibe Indiában – videó (Blikk)
India - A helyiek csodájára járnak a kis csirkének, ami négy lábbal született, de úgy tűnik ez a kicsit sem zavarja.
febr. 6
16:57
Pont ott vékonyodik az ózon védőpajzsa, ahol a legtöbb ember él (ATV)
Igaz, hogy az Antarktisz feletti lyuk összezárul, az alacsonyabb szélességi területeken viszont, ahol a napfény erősebb és több milliárd ember él, az ózon védőpajzs egyre vékonyodik.
febr. 6
17:06
Mi történt? Női nyögések zavarták meg az esküvőt – videó (Blikk)
Brazília - Kínos jelenet játszódott le egy meghittnek indult esküvőn, amikor egy nő vad nyögdécselése megzavarta a ceremóniát.
febr. 6
17:09
"Vérengzés" a Wall Streeten – brutális zuhanás a tőzsdén (ATV)
Egyes szakértők máris globális összeomlást emlegetnek, de van, aki a Lehman Brothers 2007-es csődjét követő pánikhoz méri a mostani helyzetet.
febr. 6
17:09
Akkorát ünnepelt egy Eagles-szurkoló, hogy egész Amerikának felfordult a gyomra (444.hu)
Ne, ne, ne vedd a szádba!!! Nem ér anny.... na mindegy.
febr. 6
17:21
Aláírja a vitatott holokauszttörvényt a lengyel elnök (HírTV)
A jogszabályt Izrael és az Egyesült Államok is bírálta.

Keresés