2018. április 19. csütörtök

ápr. 19
11:06
Durva: kétezer ember rekedt egy dzsungelben (ATV)
Mianmar északi részén a keresztény kacsin etnikum mintegy kétezer tagja rekedt egy dzsungelben, ahová a hadsereg és a kacsin gerillák közötti összecsapások elől menekültek - közölték a kacsin közösség vezetői szerdán.
ápr. 19
11:15
Lemondott a bírói tanács három tagja (Kripto Akadémia)
Egy póttag is otthagyta a szervezetet.
ápr. 19
11:17
Tizenhárom éves rabló Szerencsen (Kripto Akadémia)
Eldobható „biztonsági” borotvával fenyegetett meg egy fiút, hogy megvágja, ha nem adja át a telefont.
ápr. 19
11:18
Dél-koreai elnök: békeszerződést kéne kötni Észak-Koreával (ATV)
Mun Dzse In dél-koreai elnök csütörtökön kijelentette: meg kellene próbálni békeszerződést kötni Észak-Koreával, hogy hivatalosan is véget vessenek az 1953-ban tűzszünettel lezárt háborúnak a két ország között.
ápr. 19
11:24
Bűnösnek találták a gyilkos dajkát (444.hu)
Yoselyn Ortega a bíróság szerint halálra késelte a hatéves Lulut és a kétéves Leót, akikre vigyáznia kellett volna.
ápr. 19
11:27
Végső csapás az oltásellenesekre - óriási a baj Európában, itt az újabb lista: ezt kell tenni velük (Blikk)
Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete és az Európai Orvostudományi Akadémiák Szövetsége tíz pontban sorolja fel javaslatait az átoltottság mértékének javítására az Európai Unióban.
ápr. 19
11:30
Betiltaná a szívószálakat a brit kormány (ATV)
A műanyag szívószál és a fültisztító pálcika forgalmazásának betiltását tervezi a brit kormány a világ tengereit veszélyeztető műanyaghulladék mennyiségének csökkentése érdekében - számolt be róla a BBC News.
ápr. 19
11:33
Menesztette a kirgiz államfő a kormányt (Infostart)
Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz államfő menesztette csütörtökön a kormányt, miután a parlament megvonta a bizalmat a kabinettől - közölte az elnöki hivatal.
ápr. 19
11:42
Kalifornia a legrosszabb levegőjű amerikai állam (hirado.hu)
A napsütéséről híres államban kirívóan sokan szenvednek légúti megbetegedésekben.
ápr. 19
11:45
Mostantól bárki szexelhet a kedvenc pornósztárjával (Blikk)
Létrehoztak egy virtuális világot, amelyben bárki 700 különböző pornószínésznővel szexelhet.
ápr. 19
11:47
121 éves korában halt meg a világ legidősebb embere (Blikk)
Santiago - Meghalt a világ valószínűleg legidősebb embere Celino Villanueva Jaramillót 121 éves korában élte a halál egy chilei kórházban.
ápr. 19
11:48
Több migránst fog beengedni Brüsszel az EU-ba (888.hu)
A migránsok Észak-Afrikából és a Közel-Keletről fognak érkezni.
ápr. 19
11:48
Javították növekedési előrejelzésüket német gazdaságkutatók (GazdaságPortál)
Megemelték idei és jövő évi németországi növekedési előrejelzésüket a vezető német gazdaságkutató intézetek. Az öt vezető német gazdaságkutató intézet (DIW Berlin, ifo Institut, IW Kiel, IWH és RWI) 0,2 százalékponttal megemelte idei és jövő évi német GDP-növekedési előrejelzését. Őszi prognózisukban 2,0 százalékos növekedést jeleztek az idei évre
ápr. 19
11:54
Antiszemita támadás Berlinben (USAracing)
A „mai Berlin lüktető szíve”.
ápr. 19
11:57
A vártnál több menekültet telepíthetnek át az EU-ba (Infostart)
Németország szolidaritásának köszönhetően a várakozásokat meghaladó számban érkezhetnek afrikai és közel-keleti menekültek az Európai Unióba (EU) az Európai Bizottság áttelepítési programja révén - mondta a brüsszeli bizottság migrációs ügyekért felelős tagja egy csütörtöki német lapinterjúban.
ápr. 19
12:00
"Nem lenne ez világbajnokság, ha nem lennék ott" - parádés interjút adott Ibrahimovic (ATV)
Egyre inkább úgy tűnik, szeretne részt venni az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon Zlatan Ibrahimovic, aki a 2016-os Európa-bajnokság után lemondta a válogatottságot.
ápr. 19
12:06
Szöul békeszerződést kötne Észak-Koreával (hirado.hu)
Az 1950-53 közötti koreai háborút nem békeszerződés, hanem csak fegyverszünet zárta le, ezért a két ország elvileg máig hadban áll egymással.
ápr. 19
12:06
Tömeges vizsgálatot rendelt el az amerikai légügyi hatóság a keddi repülőbaleset után (444.hu)
A darabjaira hulló hajtómű miatt majdnem lezuhant a gép. Most 220 hasonló hajtóművet fognak bevizsgálni.
ápr. 19
12:12
Lángoló házon törtek át a tűzoltók egy áldozat megmentéséért – sisakkamerás felvétel (hirado.hu)
A tűzoltók sisakra szerelt kamerája rögzítette, ahogyan behatolnak egy lángokban álló házba a Virginia állambeli Stauntonban.
ápr. 19
12:12
Tudja, melyik a legrosszabb levegőjű amerikai állam? (ATV)
A kaliforniai városokban a legrosszabb a levegő az Egyesült Államokban, a legszennyezettebb levegőjű város Los Angeles, a második helyen Bakersfield áll.
ápr. 19
12:18
Szokatlanul hőség Németországban (HírTV)
Egyes helyeken megközelíti a harminc Celsius-fokot a hőmérséklet.
ápr. 19
12:18
Iohannis több amerikai katonát szeretne látni Romániában (hirado.hu)
Románia mind szorosabbra fűzné katonapolitikai viszonyát Amerikával.
ápr. 19
12:24
Brit fiatalok paintballal és gyúrással készültek az ISIS-hez való csatlakozásra (888.hu)
Londonban a napokban öt fiatalt ítélt el a helyi bíróság, akik az Iszlám Államhoz akartak csatlakozni. A legfiatalabb 15, a legidősebb 20 éves. A szíriai harcokra és a "mártírrá válásra" paintballal és gyúrással készültek volna fel.
ápr. 19
12:24
Feljelentést tettek Márki-Zay kampányának finanszírozása miatt (ATV)
Bűnpártolás és pénzmosás gyanúja miatt feljelentést tett Márki-Zay Péter kampányának finanszírozása ügyében Szabó Bálint csütörtökön Hódmezővásárhelyen.
ápr. 19
12:30
Megkerült a nigériai szenátusból ellopott jogar (444.hu)
Az, amit szerdán ülés közben loptak el, hogy megakadályozzák egy törvény elfogadását.
ápr. 19
12:30
A szíriai keresztények valódi véleménye „nyugati megmentőikről” (USAracing)
Ez nem lesz kellemes olvasmány azoknak, akik folyamatosan „racionális” érveket hangoztatnak a Szíriát katonailag rommá tevő nyugati politika mellett.
ápr. 19
12:48
Leválasztanák az ukrajnai egyházat a Moszkvai patriarkátusról (444.hu)
Az ukrán parlament támogatta Porosenko elnök javaslatát a Moszkvától független ukrán ortodox egyház felállításáról.
ápr. 19
12:54
Ukrajna az önálló ortodox patriarkátusra szavazott (hirado.hu)
A kijevi parlament megszavazta a Moszkvától független ukrán ortodox egyház megteremtését .
ápr. 19
13:12
Iohannis román elnök több amerikai katonát szeretne az országában (444.hu)
Oroszország közelsége "sajátos biztonsági kihívás".
ápr. 19
13:18
Szokatlan hőség Németországban (HírTV)
Egyes helyeken megközelíti a harminc Celsius-fokot a hőmérséklet.
ápr. 19
13:18
Az európaiaknak vészjósló a Windrush-ügy (USAracing)
A brit hatóságok feltételezett hanyagsága miatt több tízezer, a karibi térségből származó személy nagy-britanniai megélhetése forog kockán.
ápr. 19
13:21
Ítélet született a hős katona meggyilkolása ügyében (Infostart)
Súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték csütörtökön Ankarában a 2016. július 15-ei török puccskísérlet hős katonájának tekintett Ömer Halisdemir gyilkosait - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
ápr. 19
13:24
Trócsányi: Európának több segélyt kell nyújtania a menekültválság sújtotta Jordániának (hirado.hu)
Hivatalos adatok szerint mintegy 1,3 millió szíriai menekült él az országban.
ápr. 19
13:24
Macronnak nagy tervei vannak az EU-val, de a németek kevésbé lelkesek, amikor szóba jön, hogy mennyibe kerülne nekik (444.hu)
Az euroszkeptikus pártok megerősödése miatt óvatosabban terveznek a közös költségekkel.
ápr. 19
13:36
Magyarország fogadta be tavaly messze a legtöbb menekültet a V4-ek közül (444.hu)
2017-ben is Németország fogadta be a legtöbb embert. Az EU-ban negyedével csökkent a menekültek száma. Az összesített statisztikák szerint a cseh kormány a legszigorúbb.
ápr. 19
13:36
Trócsányi László: Európának több segélyt kell nyújtania Jordániának (USAracing)
Létfontosságú Jordániának és a szíriai menekülteket befogadó többi szomszédos országnak, hogy továbbra is kapjon anyagi segítséget, mindaddig, amíg megoldás nem születik a szíriai válságra.
ápr. 19
13:42
Bakuban találkozik az orosz vezérkari főnök és a NATO európai erőinek főparancsnoka (hirado.hu)
A tárca szerint a két tábornok tárgyalni fog a NATO és Oroszország európai katonai tevékenységéről is.
ápr. 19
13:45
A papírpoharak után újabb hétköznapi tárgyakat tüntetne el Nagy-Britannia (Infostart)
A műanyag szívószál és a fültisztító pálcika forgalmazásának betiltását tervezi a brit kormány a világ tengereit veszélyeztető műanyaghulladék mennyiségének csökkentése érdekében - számolt be róla a BBC News.
ápr. 19
13:54
Sajtóértesülés szerint az ETA baszk terrorszervezet május 5-én feloszlatja magát (hirado.hu)
A hírt csütörtökön a spanyol sajtó közölte, a baszk közszolgálati televízió (ETB) értesülésére hivatkozva.
ápr. 19
14:00
Az év madara is bemutatkozik a Föld Fesztiválon (Kripto Akadémia)
Csütörtöktől vasárnapig színes programokkal várja a látogatókat az állatkert.
ápr. 19
14:00
Az iraki légierő légi csapásokat hajtott végre az Iszlám Állam állásai ellen Szíriában (hirado.hu)
Légi csapásokat hajtott végre az iraki légierő csütörtökön Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet állásai ellen.
ápr. 19
14:02
Öt hektáron lángol egy nádas (Kripto Akadémia)
A Balaton és a Velencei tó között ég a tűz.
ápr. 19
14:04
Megdőltek a hajnali melegrekordok (Kripto Akadémia)
A leghidegebb órában sem csökkent 16 fok alá a hőmérséklet.
ápr. 19
14:06
Feloszlatja magát az ETA baszk terrorszervezet? (ATV)
A Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet május 5-én bejelenti feloszlatását - közölte csütörtökön a spanyol sajtó a baszk közszolgálati televízió (ETB) értesülésére hivatkozva.
ápr. 19
14:06
Végleg feloszlik az ETA terrorszervezet (hirado.hu)
Ezt hivatalosan csak májusban jelentik be, de a szervezet tagjai már februárban döntöttek erről.
ápr. 19
14:12
Ausztria bevezetheti a határforgalom ellenőrzését Németország felé az év második felében (hirado.hu)
Ausztriában tudják, hogy az osztrák üzleti és idegenforgalmi szektor nem fog örülni a fokozott ellenőrzéseknek.
ápr. 19
14:36
Negyven év után újra lehet moziba járni Szaúd-Arábiában (hirado.hu)
A 80-as években a szaúdi hatóságok döntöttek úgy, hogy a szórakozás, a filmeken látható tartalmak nem egyeztethetők össze az iszlám tanításaival.
ápr. 19
14:42
Megnyílt Londonban a Nemzetközösség csúcsértekezlete (hirado.hu)
II. Erzsébet királynő megnyitó beszédével hivatalosan is kezdetét vette csütörtökön a zömmel egykori brit gyarmatok alkotta, 53 tagországot számláló Nemzetközösség (Commonwealth) londoni csúcstalálkozója.
ápr. 19
14:42
Feloszlatja magát az ETA (USAracing)
A spanyol sajtó értesülése szerint a baszk terrorszervezet bejelentésére Bayonne városában kerül majd sor, de azt még nem tudni, hogy ez milyen formában valósul meg.
ápr. 19
14:45
Újabb határellenőrzést fontolgat Ausztria (Infostart)
Elképzelhető, hogy Ausztria bevezeti a határforgalom ellenőrzését Németország felé az év második felében, soros EU-elnöksége idején - mondta Herbert Kickl osztrák belügyminiszter a Salzburger Nachrichten című lapban csütörtökön megjelent interjúban.

Keresés