Összegyűlt a királyi család a szokásos húsvéti misére, melyet abban a templomban tartottak, ahol Harry herceg és kedvese, Meghan Markle összeházasodnak május 19-én.
Elképesztő, ám rendkívül látványos felújításba kezdett a Silversea nevű hajózási vállalat az egyik hatalmas utasszállító hajóján. A Silver Spirit nevű, 196 méter hosszú hajót ugyanis szó szerint kettévágták a szicíliai kikötőben, hogy hozzáadjanak egy 15 méteres részt.
Ő volt a balközép jelölt, akinek népszerűsége azután kezdett szárnyalni, hogy hevesen kikelt a melegházasság engedélyeztetése elleni bírósági döntés ellen. A választáson induló 13 jelölt közül egyedül ő pártolta a melegházasság engedélyezését. (MTI)
Visszatért a Föld légkörébe hétfő hajnalban a Tienkung-1 (Mennyei Palota-1) kínai űrállomás, nagyrészt elégett az atmoszférában, és darabjai az Atlanti-óceán déli részébe hullottak - jelentette a Hszinhua hírügynökség a kínai űrkutatási hivatal közlése alapján.
Soha nem találtak még akkora olajlelőhelyet Bahreinben, mint most - jelentette vasárnap a királyság hírügynöksége. A helyi hatóságok szerint az előzetes vizsgálatok azt mutatják, hogy a Perzsa-öbölben fekvő kis szigetország nyugati partvidékén felfedezett lelőhely: a legjelentősebb a kitermelés kezdete, vagyis 1932 óta. A beszámolók szerint az új k
Befejezte pakisztáni látogatását Malala Juszafzai. A Nobel-békedíjas nőjogi harcos most először látogatott hazájába azóta, hogy 2012-ben a tálibok merényletet követtek el ellene.
Importvámokat vezetett be Kína bizonyos amerikai termékekre, válaszul az új amerikai importvámokra, ezek hétfőtől hatályosak is - jelentette be a pekingi pénzügyminisztérium, miután kínai tisztségviselők már hetek óta figyelmeztették az Egyesült Államokat, hogy nem maradnak tétlenek a két ország közötti kereskedelmi vitában.
Az Afrikai Unió Szomáliai Missziója (AMISOM) hétfőn közölte: négy katonája halt meg és nem több az al-Shabaab terrorszervezet által az egyik támaszpontja ellen végrehajtott előző napi támadásban.
Folytatódik a kisebbséggé vált hajdani elnyomók szívatása. Lettországban a népesség 40 százaléka orosz anyanyelvű, és nekik is kötelező lesz lettül tanulni.
Tizennyolc ember meghalt, legalább nyolcvannégy pedig megsebesült, miután hétfőre virradóra az északkelet-nigériai Maiduguri egyik peremvárosában, egy laktanya közelében feltehetően a Boko Haram iszlamista csoport fegyveresei lövöldözni kezdtek - közölte a mentőszolgálat egyik vezetője.
Nem Oroszországtól függ, hogy milyen messzire mehet el a diplomaták kölcsönös kiutasítása, ebben a kérdésben a Nyugatnak kell (elsőként) leállnia - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Moszkvában.
Az egykori amerikai külügyminiszter gyerekként a nácik és a kommunisták elől is menekülhetett családjával. Most könyvet írt, mert aggasztja, amit a világban tapasztal.
Donald Trump kijelentése, miszerint ki szándékozik vonni az amerikai csapatokat Szíriából, azt mutatja, hogy az amerikai elnök elkötelezett korábbi ígérete mellett, hogy kivonul az arab országból az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legyőzése után - mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.
Komoly tesztje jön Emmanuel Macron munkaügyi liberalizációs reformcsomagjának. 1995 óta az összes francia kormány elbukott, amikor kezdeni akartak valamit az állami vasúttársasággal.
Washingtoni találkozót javasolt Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyinnak kettejük március 20-i, még a diplomaták kölcsönös kiutasítását megelőző telefonbeszélgetése alkalmából, de a csúcs előkészítése még nem kezdődött meg - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója hétfőn Moszkvában. A Fehér Ház szóvivője megerős
Megsérült Nacho Fernández, a Real Madrid középhátvédje, ezért ki kell hagynia a Juventus elleni párharc mindkét mérkőzését a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.