2018. április 12. csütörtök

ápr. 12
13:11
Jimmy Carter: még egy kisebb katonai csapás is veszélyes dolog (ATV)
Óva intette Jimmy Carter volt amerikai elnök az Egyesült Államok jelenlegi elnökét, Donald Trumpot attól, hogy katonai akciót indítson Szíria vagy a világ bármely más válságövezete ellen.
ápr. 12
13:15
Elsöprő győzelmet arathatott az azerbajdzsáni elnök (hirado.hu)
A helyi választási bizottság elnöke csütörtökön közölte, hogy Ilham Aliyev a voksok 86,03 százalékát szerezte meg.
ápr. 12
13:33
Éleződhet a konfliktus a nagyhatalmak között (Infostart)
Éleződhet a konfliktus a nagyhatalmak között – mondta az InfoRádiónak Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának vezetője.
ápr. 12
13:39
Moszkva és Washington között működik a különleges vonal (ATV)
Az orosz és az amerikai intézmények között továbbra is működik a konfliktusok megelőzését szolgáló különleges vonal - mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön Moszkvában.
ápr. 12
13:39
Donald Trump vagy hamarosan, vagy egyáltalán nem hamarosan támadja meg Szíriát (444.hu)
A Twitteren tisztázta, hogy ő csak azt állította, megtámadja Szíriát, azt, hogy mikor, még nem árulta el.
ápr. 12
13:39
Gál Kinga: azért szapulják Magyarországot, mert nem áll be a sorba (USAracing)
Magyarország továbbra is kiáll a migránsok kötelező betelepítése ellen. A magyarokat nem kell megvédeni, kiváltképp nem önmagukkal szemben - tette hozzá a képviselő.
ápr. 12
13:57
Tendencia lett, hogy Törökországba szöknek vissza németországi szír menekültek (444.hu)
Tényfeltáró filmet forgatott a témáról a közszolgálati ARD csatorna Panorama című műsora. A családjukat akarják látni.
ápr. 12
13:57
Az iszlámvita tovább feszíti a német koalíciót (USAracing)
Pozitív képet igyekezett sugallni Angela Merkel német kancellár és helyettese, a szociáldemokrata Olaf Scholz a tovább kormányzó nagykoalíció első, kulisszák mögötti egyeztetését követően.
ápr. 12
14:03
Továbbra is feszült a német biztonsági helyzet Seehofer szerint (hirado.hu)
A belügyminiszter szerint az országban bármikor történhet terrortámadás, de a veszély nem konkrét, hanem elméleti.
ápr. 12
14:03
Erdogan: Törökország keleti kapcsolatai nem alternatívák (ATV)
Törökország kapcsolatai Oroszországgal, Iránnal és Kínával nem alternatívái, hanem kiegészítői nyugati kapcsolatainak - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön Ankarában egy nyilvános felszólalásában.
ápr. 12
14:09
Véget vet a mélytengeri olaj- és gázkitermelésnek Új-Zéland (hirado.hu)
A már meglévő koncessziókat azonban az óceániai ország továbbra is tiszteletben tartja.
ápr. 12
14:15
Kémkedés címén emeltek vádat egy férfi ellen Svédországban (hirado.hu)
A kínai születésű svéd állampolgár a hatóságok szerint Kína megbízásából információkat gyűjtött Svédországban élő tibeti menekültekről.
ápr. 12
14:21
Nem vennének részt egy Szíria elleni akcióban a britek? (hirado.hu)
A nagy többség ugyanakkor hitelt ad a szíriai ellenzéki szervezetek azon beszámolójának, amely szerint a múlt hétvégén a szíriai rezsim vegyi fegyvert vetett be.
ápr. 12
14:27
Hazugságon alapulnak a nyugati fenyegetések Irán szerint (hirado.hu)
Hazugságon alapul több nyugati állam azon fenyegetése, hogy támadást intéznek Szíria ellen Kelet-Gúta felszabadítása után – jelentette ki az ország legfelsőbb vallási és politikai vezetőjének egyik tanácsadója.
ápr. 12
14:33
Németország nem vesz részt egy Szíria elleni esetleges katonai műveletekben (Infostart)
Németország nem vesz részt a szíriai Dúmában történt vegyifegyver-támadás miatt a közel-keleti arab ország vezetése ellen esetlegesen indítandó katonai műveletekben - jelentette ki Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben.
ápr. 12
14:45
Megerősítették: mérgezés áldozata lett az apa és a lánya (Blikk)
Hága - A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) csütörtökön Hágában kiadott állásfoglalásában megerősítette London korábbi megállapítását. Eszerint a Novicsok néven emlegetett méreganyagot használták Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija súlyos mérgezéséhez - számolt be erről az MTI.
ápr. 12
14:51
A holokauszt teljes kutatásáért Lengyelországnak kell felelősséget vállalnia (hirado.hu)
Az izraeli elnök és a lengyel államfő az idén 30. alkalommal megrendezett auschwitzi Élet Menete előtt tárgyalt egymással.
ápr. 12
14:53
Szíria: Hollandia támogatja az „arányos” katonai akciót (hirado.hu)
A holland védelmi miniszter elmondása szerint amerikai hivatali kollégája, James Mattis arról tájékoztatta őt, hogy a Pentagon még dolgozik annak feltárásán, hogy mi lenne a legmegfelelőbb válasz a kelet-gútai Dúma elleni feltételezett vegyifegyver-támadásra.
ápr. 12
14:57
Szíria: Németország nem vesz részt esetleges katonai akciókban (hirado.hu)
Angela Merkel kiemelte, hogy még nincs döntés arról, indul-e katonai művelet a damaszkuszi rezsim ellen a kelet-gútai Dúmában végrehajtott vegyifegyver-támadás miatt.
ápr. 12
14:57
Hoppá! Kikotyogták Katalin hercegné születendő gyermekének nemét (ATV)
Vilmos herceg köztudottan Aston Villa-szurkoló, s miután kedvenc focicsapatának a játékosa, Jack Grealish egy elképesztő, utolsó pillanatban lőtt góllal megnyerte a Villának a mérkőzést, Vilmos eldöntötte a baba nevét.
ápr. 12
15:03
Szkripal-ügy: a britek szerint egyetlen magyarázat van... (Blikk)
A brit külügyminiszter szerint most már semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy milyen hatóanyaggal mérgezték meg március elején Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynököt és lányát, Julija Szkripalt, és továbbra sincs más magyarázat a történtekre, mint az, hogy az incidensért Oroszországot terheli a felelősség.
ápr. 12
15:03
Erdogan: Keleti kapcsolataink nem alternatívái a nyugatiaknak (hirado.hu)
A török államfő kifejtette: ugyanakkor ez nem akadályozza meg a török vezetést abban, hogy mindkét oldal hibáira rámutasson.
ápr. 12
15:03
Abortuszvita: nő a feszültség Argentínában (USAracing)
Aktivisták, papok, szakértők érvelnek az argentin parlamentben, amely tíz év után vitát indított az abortusz legalizálásáról.
ápr. 12
15:05
Kegyetlenül elverte saját gyermekét egy anya – videó (18+) (Blikk)
Argentína - Rettenetes jelenetet vett videóra egy dadus, miközben végignézte, ahogy egy anya kegyetlenül elveri a fiát.
ápr. 12
15:05
Szkripal-ügy: Nincs más magyarázat – Moszkva a felelős Johnson szerint (hirado.hu)
Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynököt és lányát, Julija Szkripalt még március elején mérgezték meg.
ápr. 12
15:15
Összeállt a Pozsony–Prága-tengely (Infostart)
A testvérállam Csehországba vezetett Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök első hivatalos külföldi útja, ahol Andrej Babiš ügyvezető cseh kormányfővel megállapodtak abban, hogy a tagállamoknak az eddiginél nagyobb szerepet kell kapniuk a jövőben az Európai Unióban.
ápr. 12
15:15
Elindultak a Közel-Kelet felé az amerikai hadihajók (hirado.hu)
A hétvégi, Szíriában elkövetett vegyifegyver-támadás miatt akarnak lecsapni a damaszkuszi kormányerőkre.
ápr. 12
15:17
Brexit: Nem sérülnek majd a Nagy-Britanniában élő csehek jogai (hirado.hu)
Andrej Babis cseh kormányfő tárgyalásokat folytatott Michel Barnier-vel, az Európai Bizottságnak a brit kiválás ügyében illetékes főtárgyalójával csütörtökön Prágában.
ápr. 12
15:21
Hegyes bimbókat akarnak maguknak a nők – videó (Blikk)
New York - Egyre több nő akar magának olyan hegyes mellbimbókat, amik átütnek a pólókon.
ápr. 12
15:21
Meghosszabbítaná a határellenőrzést Svédország (hirado.hu)
Az ország kormánya fél évvel meg akarja hosszabbítani a május 12-ig érvényes ideiglenes határellenőrzést a Dániával és Németországgal közös határokon.
ápr. 12
15:27
Szkripal-ügy: megerősítették az idegméregre vonatkozó brit megállapításokat (hirado.hu)
A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) ugyanakkor a mérgező anyag forrását és felelősöket nem nevezett meg.
ápr. 12
15:33
EU-tisztújítás: az EB-t Barnier, az EP-t Weber vezetheti (hirado.hu)
A kutatók több mint ezer, bennfentesnek vagy szakértőnek számító embert kérdeztek meg.
ápr. 12
15:33
Horst Seehofer: továbbra is feszült a biztonsági helyzet Németországban (USAracing)
A biztonsági szervek mindent megtesznek a támadások megakadályozásáért, de mindenkinek tudatosítania kell magában, hogy "nincs abszolút biztonság".
ápr. 12
15:57
Hiba volt otthagyni: meglepődik, ha megtudja, mi állt Zuckerberg kongresszusi meghallgatásra vitt füzetében (Blikk)
USA - Mark Zuckerberg keddi kongresszusi meghallgatásán egy érdekes fotó készült a Facebook alapítójának füzetéről.
ápr. 12
15:59
Megerőszakolták, majd felgyújtották: utcára vonult a tömeg a 8 éves gyermek halála miatt (Blikk)
Chichawatni - Ezrek tüntettek a pakisztáni település utcáin és követelték a 8 éves lány gyilkosainak halálát.
ápr. 12
16:03
Szülei halála után jött világra egy gyermek Kínában (hirado.hu)
A szülőktől származó embriót egy béranya hordta ki négy évvel később, gyakorlatilag illegálisan.
ápr. 12
16:03
Döbbenet: Nézze mit tett Ronaldo Buffonnal a Real-Juve meccs után (videó) (ATV)
A Real Madrid egy utolsó perces, igen kérdéses büntetővel jutott csak tovább a Juventus ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján.
ápr. 12
16:15
„Ez lesz életed legrosszabb éjszakája” – Bezárta és szexrabszolgájává tette a lányt a 21 éves fiú (18+) (Blikk)
Huddersfield - Egy megszállott erőszaktevő napokra bezárta áldozatát, akit szexrabszolgaként tartott.
ápr. 12
16:21
Ítélet (HírTV)
Bűnösnek találta a bíróság a volt dél-koreai elnököt. Pak Kunhje 90 évesen szabadulhat.
ápr. 12
16:21
Macron bizonyítani tudja, hogy vegyi támadás volt Dúmában (hirado.hu)
Franciaország az információk kiértékelését követően dönt arról, hogy válaszcsapást hajt-e végre.
ápr. 12
16:21
Trump és May sem vesz részt Harry esküvőjén (USAracing)
A leendő hercegi pár ugyanis politikamentes esküvőt szeretne, közölték brit sajtóforrások a herceg rezidenciá­jaként szolgáló Kensington-palota közleményére hivatkozva.
ápr. 12
16:23
Idegméreg: a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet egyetért a brit vizsgálattal (HírTV)
A szervezet azonban nem nevezte meg a mérget, amellyel megtámadták Szergej Szkripal és lányát.
ápr. 12
16:27
Megszólaltak a szirénák, két percre megállt az élet Izraelben (ATV)
Két percig szóltak a szirénák Izraelben, az élet is megállt erre a rövid időre a második világháborúban megölt hatmillió zsidóra emlékezve. Még az autópályákon is megállt a forgalom, az emberek az autóikból kiszállva emlékeztek. Az ország vezetői állami rendezvényeken vettek részt, fejet hajtottak a náci népirtás áldozatai előtt.
ápr. 12
16:33
Meghalt egy vadászpilóta, amikor lezuhant gépével az Égei-tengeren (Infostart)
Életét vesztette egy görög vadászpilóta, amikor lezuhant gépével az Égei-tengeren - közölte az athéni védelmi minisztérium.
ápr. 12
16:33
Az Égei-tengerbe zuhant egy görög vadászpilóta gépével (ATV)
Életét vesztette egy görög vadászpilóta, amikor lezuhant gépével az Égei-tengeren - közölte az athéni védelmi minisztérium.
ápr. 12
16:39
Lezuhant gépével egy görög vadászpilóta – életét vesztette (hirado.hu)
Az együléses Mirage 2000-5 típusú harci repülőgép Szkírosz szigetétől északra csapódott az Égei-tengerbe.
ápr. 12
16:39
A hamis profilok kiszűrése a cél (USAracing)
A nyugati országokban december óta külső szakértőkkel ellenőrizteti a gyanús tartalmakat a Facebook, mondta lapunknak Berkes Ákos közösségimédia-szakértő.
ápr. 12
16:45
A viharos szél ledöntötte a Tádzs Mahal két minaretjét (hirado.hu)
A szakemberek már megkezdték a helyreállítást.
ápr. 12
16:51
Macronnak bizonyítéka van arról, hogy Damaszkusz vegyi fegyvert vetett be Dúmában (ATV)
Franciaország bizonyítani tudja, hogy a damaszkuszi rezsim vegyifegyver-támadást hajtott végre a hétvégén a szíriai Dúmában, és az információk kiértékelését követően dönt arról, hogy válaszcsapást hajt-e végre - mondta Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön.
ápr. 12
17:09
Az oroszok már az atomháborúra készülnek (ATV)
Elképesztő anyag ment le az egyik orosz állami csatorna, a Rosszija 24 televízió hírműsorában: Alekszej Kazakov műsorvezető azzal kapcsolatban adott tanácsokat, mi a teendő atomháború esetén.

Keresés