Soha többé nem vállalhat közhivalalt Navaz Saríf korábbi pakisztáni kormányfő, mert a legfelsőbb bíróság pénteken egész életére eltiltotta a politizálástól.
Hét amerikai katonai repülőgép felderítő tevékenységet végzett Szíria partvidékének közelében, ahol a tartuszi orosz haditengerészeti kikötő és a hmejmími katonai reptér található - közölte a katonai légiközlekedést ellenőrző orosz központ Twitter-oldalán pénteken.
Összeállni látszik a nyugati szövetség, de nem tudni, mikor indul a Szíria elleni amerikai büntetőcsapás. Donald Trump amerikai elnök egyelőre kivár. Mindeközben Oroszország szerint a lépéssel háború robbanhat ki Washington és Moszkva között.
Soha többé nem vállalhat közhivalalt Navaz Saríf korábbi pakisztáni kormányfő, mert a legfelsőbb bíróság pénteken egész életére eltiltotta a politizálástól.
Az aktív szolgálatot teljesítő katonákat azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal.
A nemzetközi holokauszt emléknapon végeztek egy kutatást az Egyesült Államokban, melyből az látszik, hogy egyre inkább megfeledkeznek az emberek azokról a borzalmakról, amik a II. világháború alatt történtek.
Ezt állítja Rana Dasgupta indiai-brit szerző. Szerinte ahogy egyre több pénz csúszik ki a kormányok kezéből, úgy lesznek tehetetlenebbek. Marad ezért a pótcselekvés: a nacionalista szólamok, hogy elhitessék, tesznek valamit az állampolgárokért.
Harminc éve lopták el egy New York-i lakásból azt a Marc Chagall-festményt, amit most visszaadnak a hajdani tulajdonosok vagyonkezelőjének – idézte az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) közleményét a BBC hírportálja.
Nagy felháborodást váltott ki a kanadai sajtóban, hogy az ország egykori miniszterelnöke, Stephen Harper gratulált Orbán Viktornak a választásokon aratott győzelméhez.
A török haderő újabb hetven, aktív szolgálatot teljesítő katonája ellen adtak ki elfogatóparancsot pénteken Törökországban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Jóváhagyta Klaus Ioahnnis román államfő pénteken, hogy a legfőbb ügyészség lefolytassa a bűnvádi eljárást Ion Iliescu volt elnök ellen az 1989-es forradalom ügyében.
Elgondolkodtató becslést közölt a napokban az Egyesült Nemzetek Szervezete. Prognózisa szerint az évszázad közepére a fejlett országok csaknem felében csökkenni fog a népesség. Az ijesztő jövőképre azonnal megérkezett a Nemzetközi Valutaalap optimista válasza, mely szerint „a megoldás itt áll a határainknál”.
Harminc éve lopták el egy New York-i lakásból azt a Marc Chagall-festményt, amit most visszaadnak a hajdani tulajdonosok vagyonkezelőjének - idézte az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) közleményét a BBC hírportálja.
Egy erőszakos összecsapásokkal kísért caracasi tüntetésen meggyulladt férfiról készített kép, Ronaldo Schemidt venezuelai fotós felvétele nyerte el a World Press Photo 2018 fődíját csütörtökön Amszterdamban.
Jóváhagyta Klaus Iohannis pénteken, hogy a legfőbb ügyészség lefolytassa a bűnvádi eljárást Ion Iliescu volt elnök ellen az 1989-es forradalom ügyében.
A ház tetejéről dobta le a kisbabáját egy afrikai apa, hogy megfenyegesse a rendőröket. A férfi azért tiltakozott, hogy ne bontsanak le egy házat a szülővárosában.
A patinás brit hetilap cikke végtelenül elfogult, és nevetségessé akarja tenni az egész magyar nemzetet, kultúráját, nyelvét és még legszentebb nemzeti jelképeit is.
Lemondott a Svéd Akadémia vezetője, miután a testületen belüli feszültségek miatt éles bírálatok érték a Nobel-alapítvány bizottságának részéről, és XVI. Károly Gusztáv svéd király is aggodalmát fejezte ki az irodalmi Nobel-díjat odaítélő testület munkájának hitelessége miatt.
Politikai patthelyzet alakult ki Olaszországban, amely egyelőre úgy látszik, nem oldódik meg rövid időn belül – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.
Oroszország reméli, hogy a nyugati országok nem szánják rá magukat az iraki vagy a líbiai forgatókönyv szerinti "kalandra" Szíriában - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Moszkvában.
A Nyugat politikája „romhalmaz”, amelynek helyére az EU-nak kell felépítenie egy új kezdeményezést a béke helyreállítására – mondta a müncheni biztonságpolitikai konferencia vezetője.
A nyugati országoknak elsősorban azt kell eldönteniük, hogy ha katonai akcióra szánják el magukat Szíriában, a fellépés célja a büntetés legyen-e, és az, hogy elrettentse Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjét a vegyi fegyverek újbóli bevetésétől, vagy a rezsim azon katonai infrastruktúráját veszik célba, amely lehetővé tette az utóbbi időben a ko
Egyes források szerint legalább hat, más források szerint legalább tíz ember meghalt, és több mint 20 megsérült pénteken egy balesetben Bulgáriában, ahol a Frakija autópályán, Szófiától mintegy 28 kilométerre keletre összeütközött egy személyautó és egy autóbusz.
A lehetséges intézkedések között szerepel az együttműködés felfüggesztése a nukleáris energetikában, a repülőgépgyártásban és a rakétahajtómű-iparban is.
A német külügyminiszter hangsúlyozta, hogy politikai megoldást kell találni a közel-keleti országban dúló konfliktusra, mert kizárólag így lehet tartós megoldást elérni.
A belga főváros két városrésze, Schaerbeek és Forest óránkénti 30 kilométeres sebességkorlátozást vezet be az év végén - jelentette a La Libre Belgique című belga napilap pénteken.
Hazatérhetett pénteken a kórházból Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó 96 esztendős férje, aki a múlt héten sikeres csípőprotézis-beültetésen esett át.