A dán kapus három tizenegyest is megfogott. A rendes játékidő végén 1-1 állt az eredményjelzőn, így jöhetett a hosszabbítás, melynek a végén a horvátok büntetőt kaptak, amit Schmeichel megfogott. Ismét tizenegyesek döntöttek.
Nem tud dűlőre jutni Merkellel a határellenőrzéssel kapcsolatban. Ragaszkodik ahhoz, hogy visszafordítsák a máshol már nyilvántartásba vett menedékkérőket.
Kereskedelmi deficitünk van az Európai Unióval és tetejébe egy rakás pénzt fizetünk be a NATO-ba, hogy megvédjük őket - mondta a Fox televízióban az amerikai elnök.
A mesterséges intelligencia lehet az orvostudomány jövője. Kínai orvosok egy versenyt rendeztek, ahol 15 szakember mérte össze tudását a mesterséges intelligenciával, amely végül gyorsabb és pontosabb munkát végzett. Az orvosok szerint a technológia mentesíti a kórházakat az aprólékos munkától, így több idő maradhat a fejlesztésre.
Horst Seehofer felajánlotta lemondását a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéből és a német szövetségi kormány belügyminiszteri tisztségéből. Német sajtóértesülések szerint ezt pártja müncheni elnökségi ülésén jelentette be vasárnap késő este.
Három nap alatt, június 29. és július 1. között több mint kétszáz, Európába igyekvő ember fulladt a Földközi-tengerbe Líbia partjainál - közölte vasárnap a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).
A baloldali Andres Manuel López Obrador, a Juntos Haremos Historia (JHH - Együtt Történelmet Csinálunk) pártszövetség jelöltje nyerte a vasárnapi elnökválasztást az exit pollok szerint.
Romániát hatalmas esőzés és árvíz sújtja. Brassó közelében az áradás pont akkor döntött romba egy vasúti hidat, amikor valaki a megáradt folyót videózta.
Totális kereskedelmi háborúval fenyegette meg Donald Trumpot az Európai Unió. Brüsszelben közölték, hogy 300 milliárd dollár értékű új vámokat vethetnek ki, ha az amerikai elnök beváltja fenyegetését és megdrágítja az európai importautókat.
Külpolitikai siker és belpolitikai kudarc – nagyon leegyszerűsítve így lehetne jellemezni Angela Merkel német kancellár az uniós csúcson elért eredményeit.
Sebastian Kurz néppárti osztrák kancellár egy hétfői rádióinterjúban elutasította, hogy a migránsok menedékkérelmet nyújthassanak be a közös uniós megegyezéssel létrehozandó, ellenőrzött befogadóközpontokban.
A terrorizmus elleni harcban komolyan veszik a magyar álláspontot – hangsúlyozta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója, aki részt vett a New Yorkban tartott múlt heti terrorellenes ENSZ-tanácskozáson.
Hosszú cikkben foglalkozik Éric Fournier, a magyarországi francia nagykövet leváltásának körülményeivel a franciapolitika.com. Ebben azt írják, valóban lesz nagykövet-csere, de erről nem most döntöttek és nem is azért döntöttek, mert Éric Fournier nyilvánosan kiállt volna Orbán Viktor mellett.
Elérte a június végére kitűzött termelési célt, a heti ötezer Model 3 előállítását a Tesla - jelentette be médiajelentések szerint az alkalmazottaknak küldött belső körlevelében Elon Musk vezérigazgató.
Kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen az Európai Bizottság a legfelsőbb bíróságra vonatkozó törvény miatt, amelynek értelmében a héten kényszernyugdíjaznák a testület minden harmadik jelenlegi tagját - jelentették be hétfőn Brüsszelben.
A szbornaja továbbjutása felett érzett eufória elterelheti pár napra a figyelmet a tervezett nyugdíjreformról, ami ellen ezrek tüntettek több nagyvárosban.
Riasztó hírek érkeznek a Nyugat-Balkánról, ahol a migrációs nyomás sok helyen eléri, és bizonyos esetekben meg is haladja a 2015-ben tapasztalt szintet, és új migrációs útvonalak vannak kialakulóban - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az emberiségnek nem azoktól a gigantikus aszteroidáktól kell félnie, amik képesek lennének elpusztítani a Földet, hiszen könnyen kiszúrhatóak. A gond a kisebbekkel van.
Továbbra is cselekvőképes a német szövetségi kormány - jelentette ki Steffen Seibert kormányszóvivő hétfőn Berlinben a koalíció két pártja, a Horst Seehofer belügyminiszter vezette Keresztényszociális Unió (CSU) és az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) menekültügyi vitájával kapcsolatban.
A szlovák állampolgársági törvény miatt eddig már közel 2400-an vesztették el szlovák állampolgárságukat, közülük 109-en a magyar állampolgárság felvétele miatt – közölte a szlovák belügyminisztérium. A legfrissebb adatok alapján a magyar állampolgárság felvétele csak az ötödik leggyakoribb oka a szlovák elvesztésének. A listavezető a cseh, amelyet