A külügyminiszter kitért rá: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a Szentszéknél akkreditált, fenntartható fejlődéssel kapcsolatos szakot indít Indianában.
A londoni Luton repülőtérről Varsóba tartó repülőgépen bemondták, hogy felszállás előtt, amíg tankolják a gépet, a mosdók használata tilos. Egy utas jelezte, hogy ennek ellenére neki sürgős lenne.
Nem lesz komoly hatása a turizmusra a görög erdőtűznek, hiszen az ország kiterjedt tengerparttal, illetve szigetvilággal rendelkezik, ahol a vendégek zavartalanul pihenhetnek - mondta Szidiropulosz Archimedesz Görögország-szakértő csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Meghalt az utolsó második világháborús brit női pilóta. Mary Ellis, aki főként Spitfire vadászrepülő és Wellington bombázó repülőgépeket vitt a frontvonalra - összesen több mint ezret -, 101 éves korában hunyt el csütörtöki bejelentések szerint.
Mit keres egy olyan orosz tábornok Berlinben, akit az ukrajnai konfliktusban játszott szerepe miatt kitiltottak az Európai Unióból – teszi fel a kérdést a Bild című német tömeglap.
Az uniós intézményekben félelmet, Európa populistának bélyegzett pártjaiban pedig izgalmat váltott ki Steve Bannon bejelentése, miszerint egy Európai Unió megbénítására is alkalmas szervezetet hozott létre.
Az európai tendenciával ellentétesen, Portugália egyre több menekültet és bevándorlót szeretne befogadni, hogy ezzel ellensúlyozzák a népességfogyást - olvasható a német der Spiegel cikkében.
Biztos a brexit-tárgyalások sikerében a Budapesten akkreditált brit nagykövet. Iain Lindsay az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában azonban azt is mondta: ehhez az Európai Unió tárgyalóinak változtatniuk kellene hozzáállásukon és a bürokratikus, túlszabályozott világból kilépve a való élethez kellene jobban közelíteniük.
Az amerikai áramszolgáltatók mellett nukleáris és légi közlekedési vállalatok rendszereit is feltörték orosz hackerek tavaly - mondta Jonathan Homer, a belbiztonsági minisztérium (DHS) illetékese.
Az új elnöki kormányzási rendszer felépítése és a kulcspozíciókat elfoglaló kormánytagok kinevezése várhatóan 10-15 napon belül befejeződik – jelentette ki szerdán Recep Tayyip Erdogan.
Saját pártjának politikusai buktatnák meg az amerikai igazságügyminiszter-helyettest - Rod Rosenstein vesztét az orosz befolyás ügyében zajló vizsgálat okozhatja.
Szeptember 30-án vagy október 7-én rendezhetik meg Romániában azt a népszavazást, amely arról döntene, hogy kibővítsék-e az alkotmány szövegében a család fogalmát.
Egy olasz migránspárti püspök szerint jó, ha mecsetek lesznek a keresztény templomok helyén, mivel szerinte érdemes véget vetni a kereszténységnek és ezzel együtt elfogadni az iszlám uralmát.
A magyarok és a lengyelek nem másodrendű európaiak, és tiszteletben kell tartani a migrációval kapcsolatos álláspontjukat – jelentette ki Wolfgang Schäuble egy bajor napilapnak.
A dél-romániai Margineniben működő fokozottan védett börtönbe viszik át a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi és erdélyi szervezetének vezetőjét – jelentette be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében tartott csütörtöki sajtótájékoztat
Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint beszédes, hogy az EU görög menekültügyi biztosának csapatában olyanok vannak többségben, akik a migrációt támogató tagállamokból érkeztek.
Az előzetes várakozások szerint az Imran Khan egykori krikettsztár vezette Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért ellenzéki párt végezhetett az élen a parlamenti választáson
Szakértők szerint Donald Trump agresszív külpolitikája most újabb lökést adhat a fejlődő és fejlett világ közötti távolság csökkentésére tett kísérleteknek.
Elutasították az orosz diplomácia vezető tisztségviselői az amerikai külügyminiszter Krími Nyilatkozatát, amely leszögezte, hogy az Egyesült Államok Ukrajna részének tekinti az annektált félszigetet és Oroszországot a megszállás beszűntetésére szólították fel.
A holocén korban élünk kifejezéssel nem mondunk semmi újat, hiszen a geológusok régóta ezzel a megnevezéssel illetik a földtörténet utolsó 11 700 évét.
Imran Hán egykori krikettsztár bejelentette pártja, az ellenzéki Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) választási győzelmét a pakisztáni parlamenti választásokon, amelyek hivatalos eredményét még nem tették közzé.
Görögországban megkezdték az erdőtüzek áldozatainak az azonosítását. A szakemberek nehezen haladnak, sokan ugyanis a felismerhetetlenségig összeégtek. Eddig 81 halottat találtak, de sokan eltűntek. A helyi lakosok szerint a hatóságok cserben hagyták őket, ezért van ilyen sok halott. Részletek a videóban.
Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök szankciókkal fenyegette meg Törökországot arra az esetre, ha nem bocsátják szabadon Andrew Brunson amerikai lelkipásztort.
Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök szankciókkal fenyegette meg Törökországot arra az esetre, ha nem bocsátják szabadon Andrew Brunson amerikai lelkipásztort.
Újabb keskenyszájú orrszarvú pusztult el az áttelepített 11-ből Kenyában, az egyetlen túlélőt is oroszlánok támadták meg - jelentette be csütörtökön az afrikai ország idegenforgalmi és természetvédelmi minisztere, Najib Balala.
Várhatóan hamarosan lezárul Cristiano Ronaldo régóta húzódó adóelkerülési ügye Spanyolországban, mivel a néhány hete a Real Madridtól a Juventushoz igazolt sztárfutballistának sikerült megállapodnia a helyi adóhatóságokkal is.