2018. július 25. szerda

júl. 25
15:12
Az oroszok fenyegetőznek, mert Finnország és Svédország túl jóban lett a NATO-val (444.hu)
A védelmi miniszter ezt fenyegetésnek érzi, és arról beszélt, kénytelenek lesznek lépéseket tenni, ha a két ország belép a szervezetbe.
júl. 25
15:36
Csákánnyal verték szét Trump csillagát a hírességek sétányán (444.hu)
Az elkövető egy gitártokkal érkezett a helyszínre, abból vette ki a szerszámot. Amikor végzett, kihívta a rendőrséget, de nem várta meg őket.
júl. 25
15:42
Az egykori krikettsztár, vagy a bebörtönzött kormányfő pártja győz? (ATV)
Magyar idő szerint délután fél 5-kor végét ért a választás, amelyet egy 31 életet követelő pokolgépes merénylet zavart meg az ország délnyugati térségében. A felmérések alapján a tisztségéből elmozdított kormányfő pártja, valamint a legnagyobb ellenzéki erő fej-fej mellett végezhet. Szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek: a meghatározó szerepet
júl. 25
15:54
Németh Zsolt: az európai projektnek választ kell adnia Trianon problémájára (USAracing)
Olyan európai jövőképre van szükségünk, amelyben a kisebbségeknek, a nemzetállamoknak az európai építkezésnek az összhangja megteremthető – fogalmazott.
júl. 25
16:06
Elhunyt a Fiat és a Ferrari legendás elnöke (HírTV)
Sergio Marchionne 10 évig vezette az autógyárat, és nyereségessé tett egy 10 milliárd dolláros adósságban úszó cégcsoportot.
júl. 25
16:12
Neten keresik az eltűnt családtagokat a görög tűzvész után (Ripost)
A két napja tartó tűzben sokan eltűntek, kétségbeesett családtagok keresik hozzátartozóikat Görögországban. Volt, aki ijedtében a tenger felé menekült a lángok elől, onnan mentették ki.
júl. 25
16:27
Friss információk a torontói ámokfutás elkövetőjéről (Infostart)
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vállalta magára a torontói lőfegyveres ámokfutás elkövetését - közölte maga a szervezet szerdán.
júl. 25
16:45
Merényletre kész szélsőségesek százairól tudnak Németországban (Infostart)
Horst Seehofer belügyminiszter szerint csökkent ugyan a szélsőjobboldali és az iszlám indíttatásból elkövetett bűncselekmények száma, de nem csökkent a terrorveszély az országban.
júl. 25
17:18
Sokkoló adat: hárompercenként fertőződik meg HIV-vírussal egy tizenéves lány (ATV)
Világviszonylatban hárompercenként fertőződik meg HIV-vírussal egy fiatal lány - ezzel a meghökkentő adattal hívta fel a figyelmet egy "elfeledett közegészségügyi válságra" az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) szerdán az amszterdami AIDS-világkonferencián.
júl. 25
17:24
Novák Katalin: sorskérdés, hogy gyarapodó, fiatalodó nemzet legyen a magyar (USAracing)
Ma egyetlen olyan európai nemzet sem létezik, ahol elegendő gyermek születne, a közbeszédben mégsem keresik az okokat – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
júl. 25
17:30
Dömötör Csaba: identitásválsággal küzd Európa (USAracing)
Európa jelenleg is a világ legjobb helye, de identitásválsággal küzd, melyet többek között a születésszámok csökkenése, a kulturális önfeladás táplál – mondta a parlamenti államtitkár.
júl. 25
17:36
Fegyverarzenál rejtőzik Délkelet-Európában (USAracing)
A délkelet-európai országokban átlagban harminc fegyver jut száz lakosra, ami 15 százalékkal van a világátlag felett.
júl. 25
17:42
Közel 120 külhoni magyar vállalkozás kaphat támogatást családbarát tevékenységéhez (USAracing)
A külhoni magyar családok éve program keretében meghirdetett vállalkozásfejlesztési felhívásra 760 pályázat érkezett Kárpát-medence szerte, amelyből 118 kap átlagosan 4-5 millió forintos támogatást – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerdán Tusnádfürdőn.
júl. 25
18:00
Politikusokat és fegyverlobbistákat húz csőbe a Boratot játszó színész (HírTV)
Egy republikánus képviselő lemondott miután Sacha Baron Cohen álinterjút készített vele.
júl. 25
18:00
Drámai képek: a tengerbe menekültek az emberek a tűz elől (ATV)
Athén közelében a tengerparton és a tengerben is folyik a kutatás az erdőtüzek túlélői után. A halottak száma 80-ra emelkedett, de sokan eltűntek. Közben az elhagyott nyaralókat fosztogatók dúlták fel. A rendőrség négy embert letartóztatott. A tüzekben 1500-nál is több lakóház leégett, kétezer hektárnyi terület felperzselődött.
júl. 25
18:06
Gyújtogatás okozhatta a pusztító erdőtüzet (HírTV)
A tettesek azért gyújthattak tüzet, hogy menekülésre késztessék a helyieket, és így kifoszthassák őket.
júl. 25
18:06
Víztisztító berendezéssel segít Magyarország a laoszi katasztrófa elhárításában (USAracing)
A KKM felvette a kapcsolatot a helyi hatóságokkal annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban tudjon bekapcsolódni a katasztrófa-elhárítás munkájába.
júl. 25
18:30
Bontatlan, eredeti csomagolású parfümben volt a novicsok idegméreg (ATV)
Egy bontatlan, eredeti csomagolású parfümben volt a Novicsok idegméreg, amitől súlyosan megbetegedett egy brit pár június végén Dél-Angliában - ezt maga a férfi mondta, akit nemrég kiengedtek a kórházból. Ő találta a parfümöt valahol, amit a párjának adott. Az asszony később belehalt a mérgezésbe.
júl. 25
19:03
Kolostorba vonultak a barlangból kimentett focicsapat tagjai (Infostart)
Hálát adnak és a mentés egyetlen áldozatára, Samarn Kunan thai búvárra is emlékeznek.
júl. 25
19:12
Folyékony vizet találtak a Marson (ATV)
Először találtak folyékony víztestet a Marson, radarok segítségével bukkantak a földalatti tóra a vörös bolygón.
júl. 25
19:48
A török titkosszolgálat működését gyanakvással figyelik az EU-ban, de nélküle nincs biztonság (444.hu)
Erdogan titkosszolgálata a világ élvonalába tartozik. Lehet bármit gondolni a módszereikről, muszáj együttműködni – írja Katrein Ferenc az Alkotmányvédelmi Hivatal volt műveleti igazgatója.
júl. 25
19:54
Az Iszlám Állam vállalta magára a torontói ámokfutás elkövetését (ATV)
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vállalta magára a torontói lőfegyveres ámokfutás elkövetését - közölte a szervezet szerdán az általa működtetett Aamák hírügynökségben.
júl. 25
20:18
Az unió kiadatási ügyön keresztül rúg bele a lengyel igazságszolgáltatásba (HírTV)
Az EUB szerint Írország megtagadhatja egy kábítószer-kereskedő kiadatását Lengyelországnak.
júl. 25
20:24
A Sátánhoz hasonlította Salvinit egy olasz katolikus hetilap (USAracing)
A Sátánhoz hasonlította Matteo Salvini olasz belügyminisztert a Famiglia Cristiana című olasz katolikus hetilap, heves vitákat váltva ki.
júl. 25
20:36
Nagy rohamot indított az Iszlám Állam Szíria déli részén (USAracing)
Az orosz külügyminisztérium véleménye szerint a szerdai roham a terroristák „kétségbeesését” bizonyítja a küszöbön álló végső vereségük láttán.
júl. 25
20:48
Lesátánozta Salvinit egy katolikus hetilap Olaszországban (444.hu)
A bevándorlásellenes belügyminiszter sok bírálatot kap az egyháztól, de ennyire durvát azért ritkán.
júl. 25
21:30
Megint feléledt az Iszlám Állam: több mint 110 emberrel végeztek (ATV)
Ismét aktív az Iszlám Állam Szíriában. Megfigyelők szerint 110-nél is több ember halt meg a közel-keleti ország déli részén a terrorcsoport merényleteiben, köztük sok a civil. Az oroszok által támogatott szíriai hadsereg támadást indított a még a lázadók kezén lévő települések ellen. Erre reagáltak a dzsihadisták. További részletek a videóban.
júl. 25
21:33
Nagy a gond, külföldi segítségre szorul Szlovákia (Infostart)
Szlovákiában rohamosan nő a vendégmunkások száma, a cégek ugyanis egyre több új munkahelyet hoznak létre, amelyek betöltésére már nem találnak megfelelően képzett hazai munkaerőt.
júl. 25
21:42
Csákánnyal verték szét Trump hollywoodi csillagát (ATV)
Csákánnyal verte szét egy fiatal férfi szerda hajnalban Donald Trumpnak a hollywoodi Hírességek sétányán lévő csillagát, amelyet még 2007-ben, televíziós producerként kapott a jelenlegi amerikai elnök.
júl. 25
22:00
Folyékony vízre bukkantak a Marson (HírTV)
Egy 20 km hosszú tó körvonalaira bukkantak olasz tudósok.
júl. 25
22:03
Új hírek Trump és Putyin találkozójáról (Infostart)
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök következő csúcstalálkozójára a jövő évnél előbb nem kerül sor - jelentette be John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó.
júl. 25
22:06
A jövő évnél előbb nem kerül sor a Trump-Putyin találkozóra (ATV)
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök következő csúcstalálkozójára a jövő évnél előbb nem kerül sor - jelentette be szerdán délután kiadott közleményében John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó.
júl. 25
22:12
Trump Juncker látogatásakor is folytatta a kettős beszédet (HírTV)
Megkezdődött a kereskedelmi alkudozás az amerikai elnök és az Európai Bizottság vezetője között.
júl. 25
22:30
Egy nap után kirakták a Facebookot Kínából (444.hu)
Az erről szóló híreket pedig cenzúrázzák.
júl. 25
22:42
USA: Oroszország állítsa vissza Ukrajna területi egységét (HírTV)
Amerika megvédi alapvető stratégiai érdekeit Ukrajnában.
júl. 25
22:54
Mégsem megy Putyin Washingtonba (HírTV)
Elhalasztották az orosz elnök meghívását.
júl. 25
23:18
Donald Trump: új szakasz kezdődik Washington és az Európai Unió kapcsolatában (USAracing)
Megállapodtak az Európai Bizottság elnökével abban, hogy együttműködnek az ipari termékek vámmentességének kidolgozásában és a nem autóipari termékeket érintő szubvenciók eltörlésében.
júl. 25
23:33
Pisztolyt rántott az olasz képviselőjelölt a késes migráns ellen (Ripost)
A helyszín a milánói főpályaudvar volt, az a hely, ahol a legtöbb vonatra váró és ott élő bevándorló gyűlik össze.

2018. július 26. csütörtök

júl. 26
0:00
Nem hiszi el, mihez kezdtek a barlangból kimentett thai fiúk! (Blikk)
Ha csak átmenetileg is, de szerzetestanoncnak állt a thaiföldi barlangból bravúros mentőakcióval kimentett thai focicsapat nagy része.
júl. 26
0:04
Döbbenet: ajándékként adta párjának az idegmérget a férfi (Blikk)
Azt hitte a novicsokos üvegre, hogy parfüm, ezzel ajándékozta meg Charlie Rowley (45) a barátnőjét, aki végül belehalt a mérgezésbe.
júl. 26
0:08
Elképesztő találmányt hoztak létre - vége a nejlonszatyrok uralmának? (Blikk)
Fantasztikus találmány alkotott meg két chilei mérnök, Roberto Astete és Christian Olivares.
júl. 26
0:12
Dráma a mézesheteken: rémálommá vált a pár görögországi nászútja (Blikk)
Tragédiába fulladt egy ifjú házaspár görögországi nászútja a szörnyű tűzvész miatt.
júl. 26
0:16
Forró kocsiban hagyták szerencsétlen kutyákat - ez lett a sorsuk - videó (Blikk)
Anglia - Forró autóban hagyta kutyáját egy nő, amit egy férfi mentett meg végül.
júl. 26
0:20
Hogy lett Putyin a magyarok kedvenc politikusa? (Blikk)
Nemcsak a hazája polgárait, de a magyarokat is rabul ejti Vlagyimir Putyin (65) varázsa: az orosz elnök messze a legnépszerűbb külföldi vezető itthon, amerikai kollégája, Donald Trump (72) a nyomába se tud érni.
júl. 26
0:24
Eurómilliárdos szócsata: Juncker vívja Trumppal a kereskedelmi háborút (Blikk)
Ez a szócsata eurómilliárdokról dönt! Tárgyalóasztalhoz kényszerült a Fehér Házban Jean-Claude Juncker (63), az Európai Bizottság elnöke Donald Trump (72) amerikai elnökkel annak érdekében, hogy megakadályozza az Egyesült Államok és Európa között kirobbant kereskedelmi háborút.
júl. 26
0:28
Bombát dobtak le Svédországban - jó okuk volt rá - videó (Blikk)
Svédország - Két harcigép dobott bombát a megfékezhetetlennek tűnő erdőtűzre.
júl. 26
0:32
Hatalmas égés: menőzni akart a Lambójával, majd ez történt - videó (Blikk)
Pórul járt az a férfi, aki Lamborghinije tetején próbálta játszani az agyát egy luxusautó felvonuláson.
júl. 26
0:36
Valósággal elnyelte a lyuk ezt az autót - durva videó (Blikk)
Colorado - 30 perc alatt olyan brutális eső mosta el Denvert, amit csak katasztrófafilmekben látni.
júl. 26
3:45
Elképesztő vallomást tett a metró vonalán tomboló szexragadozó (Ripost)
A 15 éve Németországban élő Aly E.-nek azért kellett a bíróság elé állnia, mert 2015 és 2018 között összesen 13 nőt zaklatott szexuálisan az egyik berlini metróvonalon. A férfi azzal védekezik, hogy neki soha senki nem mondta, hogy ezt nem szabad, németül pedig nem tud olvasni.
júl. 26
6:24
Trump: Új szakasz kezdődik Washington és az Európai Unió kapcsolatában (ATV)
Új szakasz kezdődik Washington és az Európai Unió kapcsolatában - jelentette ki szerdán Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében az Európai Bizottság (EB) elnökével, Jean-Claude Junckerrel tartott találkozója után.

Keresés