A román közvélemény kiakadt a brutalitáson, amivel a pénteki tüntetést oszlatta a csendőrség Bukarestben. Az ellenzék szerint a kormánypárt szervezett huligánokat a tömegbe.
Német sajtóbeszámolók szerint 11 ezer magyar gyerek ellátását is érinti az a vita, miszerint indokolt lenne a családi pótlék megkurtítása a külföldön élő gyerekek esetében.
Sikeres volt az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség júniusi szimulációs gyakorlata, amelyben a szakembereknek egy Európára kiterjedő légiközlekedést érintő támadást kellett kezelniük – mondta Keleti Arthur kiberbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna szombati műsorában. Közölte: a gyakorlatban 22 ország 300 szervezete vett rész, és az eddig
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) egy utolsó pillanatban fellépő műszaki probléma miatt elhalasztotta a Parker Solar Probe űrszonda szombatra tervezett fellövését, és közölte, hogy az indítást vasárnap próbálják meg újra.
Májusban jelentette be az Amerikai Egyesült Államok elnöke, hogy felmondja az Iránnal 2015-ben megkötött atomalkut, így a héten már érvénybe is léptek az újabb, Teherán elleni szankciók.
Sikerült ellenőrzés alá vonni az egy hete tomboló erdőtüzet a portugáliai Algarve tartománybeli Monchique település közelében, a hatóságok mintegy 10 millió euróra becsülik a katasztrófa okozta kárt - közölte a település polgármestere.
Az Angela Merkel által vezetett Kereszténydemokrata Unió, azaz a CDU egyik politikusa igen meredek állításokat tett publicisztikájában: szerinte csak idő kérdése, amíg a migránsok kerülnek többségbe Németországban, de emiatt nem kell aggódniuk a németeknek.
A több mint háromszáz emberéletet kioltó földrengés miatt 25 centiméterrel megemelkedett az indonéziai Lombok szigetének tengerszint feletti magassága - közölték szakértők szombaton.
Az Egyesült Államokban élő 198 millió nem latino fehér 5,64 százaléka szimpatizál a Milo Yiannopoulos által is képviselt, Donald Trumpot is támogató új jobboldali ideológiával, ez pedig 11 millió embert jelent. (Vox)
A Máramaros megyei Vasér völgyében fut egy kisvasút. A helyiek azonban ebből még nagyobb turistalátványosságot csináltak, több átalakított kisbusz is járja a síneken a völgyet. (LaughingSquid)
Németországban megnőtt azoknak a kelet-európaiaknak a száma, akik haszonszerzési céllal jelentkeznek be németországi címekre. A háttérben bűnszövetkezetek működését sejtik.
Irán szombaton kizárt bármiféle találkozót az Egyesült Államokkal, és határozottan elutasította Donald Trump amerikai elnök tárgyalásra vonatkozó ajánlatát.
Olaszország keresztény lakossága egyre inkább az új belügyminiszter, Matteo Salvini pártjára áll a bevándorláskérdésben, hátat fordítva a pápa álláspontjának.
Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök elítélte a „civil megmozdulást eltérítő”, garázdálkodó, a rendfenntartó erőket támadó „szervezett rendbontókat”, akiknek az azonosítását a titkosszolgálattól várja.
Kopt keresztények elleni öngyilkos merényletet hiúsítottak meg szombaton Kairó közelében az egyiptomi biztonsági erők, akik megakadályozták, hogy a merénylő eljusson a Szűz Templomába.
A két évvel ezelőtt a Demokrata Párt színeiben elnök-jelöltként leszerepelt Hillary Clinton által is erőteljesen támogatott Monsanto vegyipari óriáscég köteles csaknem 290 millió dolláros kártérítést fizetni a rákkeltő gyomirtói egyik áldozatának.
A spanyol kormányfő és a német kancellár közösen álltak ki Dél-Spanyolországban. Csökkenteni kell a szakadékot Afrika és Európa között, Merkel szerint pedig a rasszista tendenciák ellen is harcolni kell.
Sikerült ellenőrzés alá vonni a több mint egy hete tomboló erdőtüzet Portugáliában. A hatóságok szerint a katasztrófa tíz millió eurós károkat okozott. Az Egyesült Államokban közben újabb erdőtűz ütött ki Kalifornia északi részén. További részletek a videóban.