Mindössze a fele volt a görögdinnye terméshozama a tavalyinak idén Fejér megyében, az időjárás gyakorlatilag hazavágta a termést, a gazdáknak egy szerencséjük volt, hogy a dinnye felvásárlási ára növekedett. A sárgadinnye is megsínylette ezt a nyarat.
Ötvenezer tanárnak kell részt vennie informatikai képzésen, ez a pedagógusok csaknem harmadát jelenti. Erre az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára szerint azért van szükség, hogy a pedagógusok használni tudják az iskolák új eszközeit - írja az eduline.hu.
Kiszorította a kormányellenes tüntetőket a román csendőrség a bukaresti Victoria-térről Erőszakba torkollott a román diaszpóra bukaresti kormányellenes demonstrációja: a román csendőrség rohamosztagai péntek éjszaka kiszorították a tüntetőket a bukaresti kormány székháza előtti Victoria-térről, miután a békés tüntetők közé vegyült rendbontók órákon keresztül rendszeresen dulakodást provokáltak…
Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Burány Sándort, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken.
Két megbízási szerződésre bukkantak Hódmezővásárhelyen az önkormányzatnál, amelyből az derült ki, hogy a februári időközi választáson fizetség fejében kampányoltak a Fidesznek magánszemélyek.
Új szfinxre leltek Egyiptomban, a karnaki és luxori templomok közötti úton, több száz kilométerre az eddig ismert nagy szfinxtől, amely a gízai piramisok mellett található.
A partiumi Nagyszalontán, Arany János szülővárosában immár 950 személynek állított ki emléklapot a helyi Arany János Művelődési Egyesület és a város polgármesteri hivatala arról, hogy az illető Arany János vér szerinti rokona.
Az oknyomozó újságíróként dolgozó Jan Kuciak (†27) és menyasszonya, Martina Kusnirova (†27) meggyilkolása teljesen felforgatta a szlovák belpolitikát, az elmúlt fél évben viszont oroszbarát hírportálok is aktívan meglovagolták a hatalmas társadalmi feszültségeket.
Megnyitották a Balatonfüredi borheteket, a tóparti városban zajló rendezvényen bőséges gasztronómiai kínálat és kulturális programok várják az érdeklődőket szeptember 2-áig
A megújuló energiaforrásokéhoz hasonló támogatást kellene biztosítani a mini nukleáris erőműveknek az Egyesült Királyságban egy új kormányzati jelentés szerint - írja az Euractiv.
Az Agrárminisztérium (AM) 2020 után fenn kívánja tartani a szarvasmarha-ágazatot érintő, termeléshez kötött támogatásokat, piaci programokat és nemzeti támogatásokat - mondta a tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára pénteken Bonyhádon.
Az osztrák határ menti kis község szinte összes lakója elköszönt a temetőben Orbán Józsitól (†70). A hosszú betegeskedés után elhunyt zenészt csütörtökön helyezték végső nyugalomra szülőfalujában, utolsó kérése szerint az édesanyja mellé tették koporsóját. A településen, egykori iskolai tanítónőjétől megtudtuk, milyen volt az élete, mielőtt ismert
Bár nem tudja feldolgozni az őt ért tragédiasorozatot, mégsem hagyhatja el magát Ilona (82). Az idős asszony élete három hónap leforgása alatt teljesen a feje tetejére állt: alig temette el párját, Ferencet (†82), fia, László (†57) is meghalt. A férfit elgázolta a villamos.
Olvasással és cellatársai szórakoztatásával üti el az időt a börtönben N. Károlyné, aki a gyanú szerint halálos dózisú káliummal mérgezte meg férjét – tudta meg a Blikk.
Bár még közel egy hónapig biztosan a rácsok mögött marad a Pásztor Annát (45) egy évig közösségi oldalán zaklató rajongó, nem tört meg. A férfit az Anna & the Barbies múlt pénteki koncertjén fogták el, s a cipőjébe rejtett kést találtak nála. A Blikk megtudta, jól érzi magát a fogdában.
Az MRI (Magnetic Resonance Imaging) vizsgálat szó szerint mágneses rezonanciás képalkotást jelent. Az elvek és a végleges készülék kifejlesztői között több, Nobel-díjjal jutalmazott tudós szerepel.
Az Alcatraz, közkeletű nevén „a Szikla” egy kis sziget a San Francisco-öböl közepén, Kalifornia államban. Szolgált világítótoronyként, katonai erődítményként, ma múzeum és 1986 óta nemzeti emlékhely.
Mi jobb egy MX-5-nél? Két MX-5. Épp csak azt kell eldöntenünk, hogy barna üléseket, vagy inkább fém váltógombot akarunk. Az élmény mindenképp fergeteges lesz, ha kibérled, mondjuk ezt.
Miután tegnap a török líra eddigi legnagyobb zuhanását mutatta be, érdemes áttekinteni, hogyan jutott ebbe a helyzetbe a török gazdaság, miközben hosszú ideje az eddig legnagyobb mértékben növekvő volt, és mi lehet ebben a szerepe annak, hogy 15 éve egyre inkább egy ember kezében összpontosul a hatalom.
Sztojka Ivánt, pártfogói felügyelet mellett, a bíróság 9 év 5 hónap után, feltételesen szabadlábra bocsátotta. A fennmaradó 4 év 5 hónapot már szabadlábon töltheti az a férfi, aki bűnsegédként részt vett Marian Cozma, egykori veszprémi kézilabhodázó meggyilkolásában.
Állja az élet erőpróbáit, és minden fronton bizonyít Tatár Csilla (35). A csinos tévés nem tagadja, tíz éve még szakemberhez fordult lelki problémáival, de már régen túljutott a nehézségeken, és családanyaként újra kivirult. Hamarosan a TV2-n induló Csak show és más semmi című műsorban tér vissza a képernyőre.
Aki szerint megdrágult a lángos, vagy úgy érzi, hogy jóval többet fizet a strandolásért, mint tavaly, annak bizony igaza van. A KSH-tól kapott, a hivatal árfelírói által rögzített adatok szerint a legtöbb "nyári" termék ára jelentősen...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Békés és Csongrád megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás veszélye miatt.
Nagyon fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel. A legjobb lenne, ha már reggel, felkelés után, éhgyomorra meginnál egy pohár vizet. Tehát felkelés után igyál meg egy nagy pohár vizet. Ezután 45 percig ne egyél, hogy maximálisan kifejthesse a hatását!
Idén is korábban fizeti ki az államkincstár az eredetileg szeptemberben esedékes családtámogatási ellátásokat, így például a családi pótlékot – közölte Tállai András.
A világ első félig víz alatti múzeuma nyílt meg a Maldív-szigeteken, hogy ráirányítsa az emberek figyelmét a helyi korallzátonyok megőrzésének fontosságára.
Kft. eszközei nem elegendőek a kötelezettségek fedezésére. Szeretné maga elindítani a felszámolási eljárást. Ennek pontosan milyen lépései vannak, és a közzétételi és hatósági díjon kívül (25 000+80 000 forint) milyen kiadással jár, ha az ügyvédi költséget figyelmen kívül hagyjuk? Olvasói kérdésre Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.
Viharokkal tarkított, de forró hétvége elé nézünk, aki csak teheti, az strandra menekül a kánikula elől. De nem mindegy, hova. Ha rosszul választod meg a helyszínt, nem csak az egészségedet és a testi épségedet veszélyezteted, de komoly...
„Ott van, ahol az ember azt hiszi, hogy eltévedt, csak még egy kicsit tovább” – mondja falujáról, az egykori ezeréves magyar határ mentén húzódó Kóstelekről Vaszi Levente. A Felszállott a páva című tehetségkutatóban ismertté vált hagyományőrző írni-olvasni tanítja a román iskolába járó csángókat. A Hetek riportja.
Jelentősen, több mint 13 százalékkal csökkent Magyarországon a súlyos anyagi nélkülözéssel küzdők aránya a teljes lakosságon belül 2012 és 2016 között.
A cégnek majd 300 millió dolláros kártérítést kell fizetnie egy kertésznek, rengeteg hasonló ítélet jöhet, ami meg is roppanthatja a Bayer által nemrég felvásárolt amerikai céget.