2018. augusztus 15. szerda

aug. 15
0:00
Kiadták a figyelmeztetést: elmoshatja az eső a Sziget utolsó napját (Blikk)
Elázhatnak a fesztiválozók a Szigeten, ha a legfrissebb előrejelzéseket komolyan vesszük. Pest megyében erős esőzések várhatók ma.
aug. 15
0:00
Kemény világ: összevesztek a német politikusok a 14 éves kislány megerőszakolásával vádolt menekültön (Blikk)
Újabb politikai vitát okozott Németországban egy szexuális bűncselekmény, amellyel egy elutasított menedékkérőt gyanúsítanak, a kereszténydemokraták (CDU) keményebb fellépést sürgetnek az igazságszolgáltatástól, a Zöldek a hangulatkeltés mellőzésének fontosságára figyelmeztetnek a Bild című lap keddi beszámolója szerint.
aug. 15
0:00
Korszakalkotó – Bobory Balázs publicisztikája (She)
A múlt hét végén Cristiano Ronaldo először játszott mérkőzést a Juventus zebracsíkos mezében, a klub primavera, azaz tartalékcsapata ellen. N...
aug. 15
0:00
Óriási létszámleépítés jön a magyar közigazgatásban (HR Portál)
A jelenlegi mintegy 14 ezer dolgozó közül akár minden ötödiket is elküldhetik januárban - jelentette be Gulyás Gergely a Miniszterelnökség vezetője a Kormányinfón.
aug. 15
0:00
Diane Coyle: A közgazdaságtan a sokszínűség hiányától szenved (Könyves Magazin)
A közgazdaságtan nagyrészt fehér férfiak arisztokratikus szakmája.
aug. 15
0:04
Fotók: Nagykanizsán már leszakadt az ég, elöntötte az utcákat az özönvíz (Blikk)
A nyugat felől érkező zivatarzóna elérte a Balatont. Nagykanizsán is már brutális mennyiségű csapadék esett le az égből, az utcákat elöntötte a víz, amiről az MTI fotókat is adott ki.
aug. 15
0:04
Kölyökkutyája harapása okozta egy nő halálát (Blikk)
Újabb áldozatot szedett a Capnocytophaga baktérium.
aug. 15
0:04
Büszke. Itt: India – Szöllősi György jegyzete (She)
Történelmi egyezség a spanyol bajnokik közvetítéséről  Írhatná magáról a megszemélyesített La Liga ezt a Facebook-nyelvben már megs...
aug. 15
0:04
Patrick Iber: Így változtatta meg a neoliberalizmus a világot (Könyves Magazin)
A nagy állami szektor nem a személyes szabadság ellentéte: valójában épp ez lehet képes fenntartani a szabadságot.
aug. 15
0:06
Tóth András: A nemzetállamok korszaka még messze nem ért véget (Könyves Magazin)
A klasszikus közgazdaságtan szerint a recept az állam szerepének csökkentése, a reguláció visszavágása és adócsökkentés.
aug. 15
0:08
Újabb részletek a londoni gázolásról, friss infók a sérültekről (Blikk)
A biztonsági kordonokba hajtott egy autós a brit parlamentnél kedden Londonban, a sofőrt letartóztattak, a környéket lezárták.
aug. 15
0:08
Heller Farkas: A gazdasági liberalismus elmélete és bírálata (Könyves Magazin)
A gazdasági liberalismus megfeledkezett arról, hogy a gazdasági automatismus működését az államhatalomnak oly keretek között kell tartania, melyek a társadalmi lét egyéb életcéljaival összhangban vannak.
aug. 15
0:12
Tenisz: Fucsovics győzelemmel kezdett, jöhet Thiem (She)
Fucsovics Márton három szettben legyőzte Hubert Hurkaczot a Cincinnatiben zajló kemény pályás tenisztorna első fordulójában. A világranglista 48. helyén álló magyar 4:6, 6:3, 7:6-ra nyert a 114. helyen rangsorolt lengyel ellen.
aug. 15
0:12
Begyakorolt koreográfia szerint haladnak a tüntetések Romániában (ProfitLine)
Pászkán Zsolt Románia-szakértő szerint begyakorolt koreográfia szerint haladnak a pénteken, a Dancila-kormány leváltásáért kezdődött romániai tüntetések.
aug. 15
0:12
Ilyen még nem volt! Ebben az európai városban a legjobb élni a világon - kitalálja, hol áll Budapest? (Blikk)
Bécs - Bécsben a legjobb élni a világon londoni elemzők szerint. Az osztrák főváros hét év után taszította le az ausztráliai Melbourne-t az első helyről a kedden ismertetett listán, amelyen ezúttal is a polgárháború sújtotta Szíria fővárosa, Damaszkusz az utolsó. a 34. helyen áll a lista szerint.
aug. 15
0:16
Nem várt gondot okozott a hőség, bajban vannak a nudista strandok látogatói – fotó (Blikk)
Az Észak-Európát is sújtó szokatlan hőhullám így is rengeteg gondot okoz az embereknek és az állatoknak egyaránt, most pedig kiderült, hogy egy nem várt, plusz probléma is felmerült, ami viszont az északi népek meztelenkedő strandolóit érinti hátrányosan.
aug. 15
0:20
Bizarr szobrot avattak Fukusimában, a helyiek teljesen felháborodtak – fotó (Blikk)
Fura helyet választott a nukleáris energia tisztaságát szimbolizáló szobor elhelyezéséhez Kendzsi Janobe (53) szobrászművész.
aug. 15
0:24
Halálhíd! Összeomlott a viharban az olasz viadukt – Íme a legfrissebb információk (Blikk)
Apokaliptikus közúti katasztrófa történt Olaszországban!
aug. 15
0:24
Fürdőkádból posztolt intim fotót Istenes Bence (Ripost)
Négytagú lett a család, nagy az öröm Istenes Bencéék háza táján.
aug. 15
0:28
Semmire nem válaszolt, de örömmel szolgált fel teát az újságíróknak mintás gatyájában a brit külügyminiszter – fotó (Blikk)
Nem volt hajlandó válaszolni a kérdésekre, de – kifinomult angol házigazda módjára – teával kínálta az otthona előtt várakozó újságírókat Boris Johnson (54) volt brit külügyminiszter.
aug. 15
0:32
Megunta a várakozást a sürgősségin, felgyújtotta a kórházat (Blikk)
Tenerifén egy nő felgyújtott egy kórházat azután, hogy megunta a sürgősségin való várakozást.
aug. 15
0:36
Borzasztó kilátások: ilyen pusztító időjárás vár ránk 2022-ig (Blikk)
„Abnormálisan meleg” lesz az időjárás 2022-ig, nagyobb lesz az esély a szélsőséges hőmérsékletek kialakulására – figyelmeztettek francia és brit kutatók egy új előrejelzési rendszer adatai alapján.
aug. 15
1:06
Veszélybe került a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál izraeli rendezése (ProfitLine)
Finanszírozási problémák miatt veszélybe került a 2019-es izraeli rendezés, miután az izraeli kormány és a közmédia egymásra mutogatott az Eurovízió dalverseny várható költségei miatt. Tel-Aviv magára vállalta a teremköltségeket, hogy Izrael megrendezhesse jövőre a nemzetközi dalfesztivált - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet k
aug. 15
1:36
Veszélyben a majmok Afrikában (Infostart)
Afrika veszélyeztetett majmainak létét tehetik kockára az olajpálma-ültetvények egy új tanulmány szerint - írta a BBC hírportálja.
aug. 15
2:06
Rendkívüli ülést tart pénteken az Országgyűlés (ProfitLine)
Ellenzéki kezdeményezésre rendkívüli ülést tart pénteken az Országgyűlés - derül ki a parlamenti honlapon a házbizottság keddi ülése után közétett adatokból
aug. 15
3:24
Sokk: négymilliárdos gázszámlát kapott Ferenc (BorsOnline)
Sokkot kapott Kovács Ferenc, amikor kinyitotta az NKM Földgázszolgáltató Zrt.-től kapott levelet. Tudta, hogy csekk van benne, arra viszont nem számított, hogy több mint 4 milliárd 100 millió forintról.
aug. 15
3:28
Kautzky Armand: Szégyelltem a hangom (BorsOnline)
Sokan a legszebb orgánumú magyar színésznek tartják, ennek fényében meglepő, hogy Kautzky Armand sokszor szégyellte a hangját. Volt is miért: százezreket volt képes feldühíteni egyetlen mondatával.
aug. 15
3:36
Hoppá: még Orbánnál is többet keresnek ezek a miniszterek – Itt vannak a brutális összegek (Blikk)
A miniszterelnöki fizetés háromszorosát zsebelhetik be a kormányzati béremelés legnagyobb nyertesei.
aug. 15
3:42
Pártos Csillának nincs pénze fia tandíjára (BorsOnline)
Pécsi Ildikó hajdani menye folyamatosan dolgozik, de nem tudja, miből fogja támogatni fia tanulmányait.
aug. 15
3:46
Asztal alá bújva égett halálra Peti (BorsOnline)
Öngyújtóval játszottak a testvérek.
aug. 15
3:54
Már lázasan tervezi esküvőjét a világbajnok magyar úszó (Blikk)
Még csak most kérte meg párja kezét, de már lázasan tervezgeti az esküvőt menyasszonyával, Mutina Ágnessel Bernek Péter.
aug. 15
4:06
1750 érv, a világ egyik legjobb kereskedési platformja mellett (ProfitLine)
„Csak a játék maga taníthat meg a játékszabályokra” – ennek szellemiségében hozta meg pénzügyi döntéseit minden idők egyik legzseniálisabb tőzsdei spekulánsa Jesse Lauriston Livermore, aki az 1907-es és 1929-es tőzsdekrachok idején dollármilliókat söpört be a new-york-i parketten, fittyet hányva az íratlan szabályokra és az általános piaci vélekedé
aug. 15
4:18
Ebből elég: valamit tenni kell a Balatonnal, mert nem ezt érdemli! (Blikk)
A Balaton, a magyar tenger, az ország egyik legszebb helye, élményekben gazdag nyaralást, pihenést, kalandokat biztosít mindenkinek, aki meglátogatja a csodálatos tavat június 5. és augusztus 20. között. Ebben az időszakban van ugyanis csúcsra járatva, a téli időszakban meg halottabb, mint a The Walking Dead utolsó évada. Van azonban egy ember, aki
aug. 15
4:36
A román gazdaság is szépen növekszik (ProfitLine)
A második negyedévben a nyers adatok szerint 4,1 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet. A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a bővülés 4,2 százalék volt.
aug. 15
5:06
Csökkentek az áfacsalások az online pénztárgépek bevezetésének köszönhetően (ProfitLine)
Sikertörténetnek nevezte az áfacsalások elleni küzdelemben az online pénztárgépek bevezetését Sors László, a Pénzügyminisztérium Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkára, aki a Növekedés.hu portálnak adott interjúban arról is beszélt, hogy azélelmiszer-automaták NAV-hoz való bekötése is már napi 70 millió forint feletti forgalomról küld adat
aug. 15
5:09
Vízhiány: lépnie kellett Pintér Sándor belügyminiszternek (Infostart)
Szerdai kezdettel tartósan vízhiányos időszakot állapított meg Pintér Sándor belügyminiszter - derült ki a Hivatalos Értesítő keddi számából.
aug. 15
5:12
Sean Penn és 32 évvel fiatalabb barátnője kiállta a próbát (hirado.hu)
Az Oscar-díjas színész már két éve jár együtt a fiatal színésznővel, kapcsolatuk pedig a mai napig is töretlen.
aug. 15
5:18
Új pólus 2.0: Bizonytalan, hogy létrejöhet-e (ATV)
Új pólust emlegetett az LMP-s Kanász-Nagy Máté az ATV Start című műsorban, a Jobbikot és Momentumot említve. Később azonban az atv.hu-nak elmondta: feltételes mód még ez az új pólus, és még az őszi kongresszusnak is meg kell erősítenie. A Momentumhoz még nem érkezett megkeresés, bár a párt elnökségi tagja, Berg Dániel annyit elárult: nemcsak a XXI.
aug. 15
5:18
A kkv-knak is kellhet adótanácsadás (vg.hu)
Egyedi, speciális igényekre szabott szolgáltatásokkal és még több szakmai partnerségi kapcsolat kialakításával kívánja piaci részarányát bővíteni a Saldo Zrt. – mondta a Világgazdaságnak Balogh Ákos, az adótanácsadó cég új vezérigazgatója.
aug. 15
5:20
Dinamikusan nő a kisüzemi sörgyártás (vg.hu)
A technológiában és az exportban erősítenének a kisüzemi főzdék, amelyek a mostani 1,5 százalék után hat-nyolc éven belül 4-5 százalékot hasítanának ki a teljes sörpiacból.
aug. 15
5:22
Felszökött a lakásvásárlási láz (vg.hu)
A Duna House is profitálhat az idei nyár rekordforgalmából: az adásvételek száma a tőzsdén jegyzett ingatlanközvetítő szerint a múlt hónapban 14 ezer fölé nőtt, és az augusztus is erősnek ígérkezik.
aug. 15
5:24
Áramütés, villámcsapás - Mi a teendő? (WebBeteg)
A mindennapi élet során számos veszélyforrás leselkedik ránk, melyek egy óvatlan pillanatban súlyos sérüléseket okozhatnak. Ezen veszélyforrások közül kiemelendő az elektromos áram, melynek hatásai súlyos károsodásokat okozhatnak.
aug. 15
5:30
A Google akkor is követ, ha kikapcsoljuk: megmutatjuk, hogy lehet leállítani (hirado.hu)
Számon tartja a mozgásunkat, akár tetszik, akár nem, mutatta ki az Associated Press frissen közzétett cikke.
aug. 15
5:30
Így már kerek a Skoda Karoq (Autónavigátor)
Tiszta volt már első próbára is, hogy a Karoq minden eddiginél jobb Skoda lett, ám a számtalan hajtáskombinációból egyelőre nem tudtuk, melyik az ideális, most megvan.
aug. 15
5:36
Brutális hőség lesz a következő 5 évben (Infostart)
"Abnormálisan meleg" lesz az időjárás 2022-ig, nagyobb lesz az esély a szélsőséges hőmérsékletek kialakulására - figyelmeztettek francia és brit kutatók egy új előrejelzési rendszer adatai alapján.
aug. 15
5:36
Rekordok a Skodánál (ProfitLine)
Rekordszámú, 99 700 személygépkocsit szállított júliusban ügyfeleinek a cseh Skoda autógyár, ami 14,6 százalékkal több, mint 2017 júliusában - jelentette keddi közleményében a legnagyobb cseh autógyártó.
aug. 15
5:39
Ilyen kegyetlenül rég aláztak meg egy anyát, Berki megtette (Ripost)
"Berki Krisztián semmibe veszi gyermeke anyját, mindenki előtt megalázza Hódi Pamelát" - így látják a kommentelők.
aug. 15
5:39
A nagymama már nem tehetett semmit: elevenen égett el a 4 éves Petike (Ripost)
Petike bátyjával, Pistikével játszott egy melléképületben. A két fiúcska talált egy öngyújtót, ez okozta a bajt...
aug. 15
5:39
Brutális, mit művelt Magyarországon a tegnapi vihar - elképesztő VIDEÓ (Ripost)
Elképesztő erővel érkezett meg a vihar az ország fölé kedden. Eszméletlen károkat okozott alig néhány óra alatt.
aug. 15
5:42
Ő lehet a debreceni BMW-gyár legnagyobb nyertese (Portfolio)
A nyár (egyik) legfontosabb bejelentése volt, hogy a BMW Debrecenbe költözteti legújabb gyárát. A hírről számtalan cikk és elemzés látott napvilágot a Portfolio-n is, most azonban a térség egyik legfontosabb befektetőjét és ingatlanpiaci...

Keresés