A HR stratégiai szerepének erősítése, a digitális transzformáció támogatása, a munkaerő hosszú távú megtartása, emberközpontú HR szemlélet, ezek az emberi erőforrás terület legégetőbb kihívásai. A Spark Institute és a Quantified Company kérdezte a hazai HR szakembereket.
A Szent Anna vadásztársulat illetékesei szerda este Tusnádfürdő határában kilőtték a városba bejáró egyik veszélyes medvét - közölte az MTI-vel Rafain Zoltán, a vadásztársulat elnöke.
Nászajándékkal készül Vlagyimir Putyin orosz elnök Karin Kneissl osztrák külügyminiszter esküvőjére - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírókkal csütörtökön Moszkvában.
Az Európai Unió mindig támogatta az olaszországi infrastruktúrába való beruházásokat, legutóbb áprilisban hagyott jóvá az olasz autópályákra vonatkozó tervet, amely mintegy 8,5 milliárd euró (egy euró mintegy 320 forint) értékű beruházást tesz lehetővé, beleértve a genovai régiót is – közölte Christian Spahr az Európai Bizottság szóvivője csütörtök
A maffia felelős a 42 ember életét követelő hídomlásért – állítja a bűnszervezetek és az olasz állami közbeszerzések kapcsolatát kutató Tobias Jones (46) oxfordi kutató.
Bitófán végezhetik Kim Dzsong Un (34) észak-koreai diktátor féltestvérének gyilkosai: a két asszony perében eljáró bíró elfogadta az ügyészség érveit, miszerint szándékosan ölhették meg Malajziában Kim Dzsong Namot (†45).
Tolna megyében eddig 35 ezer hektárnak, a termőterület 14,5 százalékának parlagfű-borítottságát ellenőrizték a járási hivatalok mezőgazdászai - közölte a Tolna Megyei Kormányhivatal csütörtökön az MTI-vel.
Ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a rendőrségnél a UPC Magyarország, mert az elmúlt időszakban megszaporodtak a szolgáltatás átírásával kapcsolatos visszaélések - közölte az infokommunikációs szolgáltató csütörtökön.
Nemcsak a kormányzati, de a parlamenti gépekről is száműzik a kémkedési botrányba keveredő Kaspersky Lab vírusirtóit, az Országgyűlés már ki is választotta az orosz cég utódját – értesült a Blikk.
Kibírhatatlan fájdalmakkal küzd Kiss Erik (24), akire motorozás közben szakadt rá egy korhadt fa leszakadt ága a XIII. kerületi Lehel úton. A fiatal azonnal elvesztette az eszméletét. Arra ébredt, hogy közölték vele: eltörött a gerince.
Épp csak talpra állt a gyászoló família, miután a családfő, Gombai László elveszítése után új életet kezdtek, ám úgy tűnik, egy régi tartozás miatt mégsem tudnak tovább lépni.
A 2018-19-es tanévre rendelt tankönyvek 62 százalékát már kiszállították az iskolákba, ez 7,5 millió kötetet jelent - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A vártnál kevésbé ugyan, de csökkent az euróövezet külkereskedelmi mérlegének többlete júniusban az egy évvel korábbihoz képest, nagyobb lett viszont a májusinál az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett előzetes adatai szerint.
Ha pályakezdő lenne, nem kezdené el az újságírást, mert ködbe vesznek a szakma alapelvei, de így, hogy hosszú ideje csinálja, nem szeretné abbahagyni – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtök este Veiszer Alinda.
A kajszi köztermesztésébe a jövőben a hazai és a nyugati fajták mellé besorolnák a nemesítők a kelet-európai génállományt is. Az utóbbiakra a fagytűrésük miatt terelődött a szakemberek figyelme.
A sarokfájdalom igen kellemetlen panasz, amelynek hátterében számos ok állhat. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista szerint azonban több jó megoldás létezik, hogy újra könnyű lábakkal járhassunk.
A következő 3-5 évben az országos és Hajdú-Bihar megyei adatokban már kimutatható gazdasági hatásai lesznek a Debrecenben épülő BMW-gyárnak, de a megyében élő emberek életszínvonala majd csak 2023-tól kezd el markánsan emelkedni -...
Számos élethelyzet van, amire nem vagyunk felkészülve. Például összetörik az autó, villámcsapás miatt tönkremennek a műszaki cikkek, vagy a nyár közepén mondja fel a szolgálatot a légkondicionáló. Nemcsak e helyzetek anyagi rendezéséhez...
Az óceánokban is rekordmagas hőmérsékletet mértek a hőhullám hatására: San Diego partjainál a mérések 1916-os kezdete óta legmagasabb tengeri hőmérsékletét jegyezték fel: Scripps Piernél augusztus 9-én 26,3 Celsius-fokot mértek.
Egészen szűk azon vállalatok listája, melyek a legtöbbet tették a globális átlaghőmérséklet-emelkedésért, a széndioxid-kibocsátás fokozódásáért és a tengerszint-emelkedés gyorsulásáért. Vannak köztük olyanok is, melyeket jól ismerünk, és hát nem is okoz meglepetést a szereplésük.
Alkalmi és idénymunkások egész hadát fogadták fel idén a hazai vállalkozások. Mint azt az adóhivataltól megtudtuk, az esztendő első hat hónapjában 631 ezer ember szegődött el hosszabb-rövidebb időre.
Az országban nemsokára választások lesznek, és az eddig kormányzó szociáldemokraták több mint száz éve a leggyengébb eredménnyel számolhatnak. A svédek azt találgatják, a szervezettnek tűnő gyújtogatások az idegenellenes szélsőjobb támogatására, politikai célból történtek-e, esetleg egy bűnbanda megbízásából.
Magasnyomás húzódik térségünkön keresztül, így alapvetően napos, a legtöbb helyen csapadékmentes időre van kilátás. A hőmérséklet a sokévi átlag körül alakul. A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből elsősorban az ország keleti felében várható helyenként zápor, zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csak zivatarok környez
Halálra ítélhetik azt a két nőt, akik a vádak szerint tavaly megmérgezték Kim Dzsong Un bátyját. Kim Dzsong Nam arcára Kuala Lumpur repterén kentek mérgező anyagot. A két nő azonban azt állítja: azt hitték, egy kandi kamerás televíziós játékban szerepelnek. Családjaik is azt mondják, nem szándékosan vettek részt az akcióban.
Az amerikai elnök felfigyelt a magyar miniszterelnökre, ennek eredménye pedig az, hogy jelentős irányváltás jön az Egyesült Államok Magyarországgal kapcsolatos stratégiájában.
Egyszerre kilenc, Chiléből induló vagy oda tartó utasszállító repülőgép hajtott végre kényszerleszállást bombafenyegetések miatt - közölte a dél-amerikai ország repülésügyi hatósága helyi idő szerint még csütörtökön.
Az amerikai külügyminisztérium iráni akciócsoportot hozott létre és Iránnal foglalkozó különmegbízottat nevezett ki - jelentette be helyi idő szerint csütörtöki sajtóértekezletén Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.
Olaszországban akár 300 híd is omlásveszélyes lehet, Franciaország 12000 közúti hídjának harmada szorul javításra, csaknem ezret talán le is kéne zárni.
Egyszerre kilenc, Chiléből induló vagy oda tartó utasszállító repülőgép hajtott végre kényszerleszállást bombafenyegetések miatt - közölte a dél-amerikai ország repülésügyi hatósága helyi idő szerint még csütörtökön.
Nem egyszerűen nyereséges volt a Takarék Jelzálogbank, nyolc éve nem látott, 4,1 milliárd forintos konszolidált profitot ért el az első félévben. A nyereség jelentős növekedése elsősorban a pénzügyi műveleteknek, ezen belül a jegybank...
A különböző adózási módot (társasági adó, egyszerűsített vállalkozói adó, kisadózó vállalkozások tételes adója) alkalmazó társas vállalkozásoknak és tagjaiknak speciális szabályok szerint kell adózniuk az osztalék, osztalékelőleg után.
És még ki tudja meddig. Dúl a harc a TV2 és a kábelszolgáltatók közt: Vajnáék sokat kérnek a Spíler 2-ért, a UPC, a Digi és a Telekom húzza a száját. Ha nincs üzlet, foci se lesz.