2018. augusztus 19. vasárnap

aug. 19
11:18
Dráma: kiemelték a romok alól a hídomlás utolsó három áldozatát (ATV)
Kiemelték vasárnapra virradóra a Morandi-híd romjai alól Genovában a három utolsó, eltűntként nyilvántartott ember holttestét - közölte az olasz tűzoltóság.
aug. 19
11:30
Soha nem látott szárazság tombol a kenguruk földjén (HírTV)
Az ország kormánya 1,8 milliárd dollárnyi segélyt folyósít a károk enyhítésére.
aug. 19
11:30
Amerikai gyártmányú bombával gyilkoltak meg 40 gyereket a szaúdiak Jemenben (444.hu)
Ez már a CNN-nek is sok lehetett: riportjukban elkezdték kiírni, melyik bombázáshoz melyik amerikai gyártó szolgáltatta a bombát.
aug. 19
11:33
Izrael lezárta a Gázai övezet személyforgalmi átkelőhelyét (Infostart)
Az izraeli hatóságok vasárnap reggel részben lezárták a Gázai övezet személyforgalmi átkelőhelyét Ereznél, válaszul a tűzszüneti tárgyalások elakadására és az erőszak folytatódására a határ mentén.
aug. 19
11:36
Megdöbbentő: A Ryanair nem engedte, hogy felszálljon egy 13 éves autista lány (ATV)
A 13 éves autista kislányt nem engedtek felszállni járatukra a Ryanair munkatársai, így a portugál reptéren kellett maradnia, miközben családja hazautazott.
aug. 19
12:18
800 ezer ember veszítette el az otthonát Indiában az özönvíz miatt (444.hu)
Az évszázad monszunesője tízezer kilométernyi utat tett járhatatlanná.
aug. 19
12:42
Addig maradnak amerikai katonák Irakban, amíg kell (ATV)
Addig maradnak amerikai katonák Irakban, amíg szükség van rájuk azoknak a területeknek a stabilizálásánál, amelyeket az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellenőrzése alól szabadítottak fel - jelentette ki vasárnap Sean Ryan, a terrorszervezet ellen harcoló nemzetközi szövetség szóvivője abu-dzabi sajtótájékoztatóján.
aug. 19
12:42
Biciklivel érkezett a kórházba szülni az új-zélandi nőügyi miniszter (SzMo)
A 42 hetes terhes zöldpárti politikus szerint gyönyörű vasárnap reggel volt egy kis biciklizéshez.
aug. 19
13:00
Kirakta a CNN az amerikai cégek nevét, amelyeknek a bombájával 40 kisgyereket öltek meg Jemenben (SzMo)
A bombát a szaúdiak dobták le egy iskolabuszra, de Amerika szerepe az eddig 'észrevétlen' háborúban sokak szerint már nem kétséges. Óriási a nemzetközi felháborodás.
aug. 19
13:24
Drámai a helyzet: 800 ezer ember vált föndönfutóvá az áradások miatt (ATV)
Mintegy 800 ezer ember veszítette el otthonát, és körülbelül 350-en meghaltak az India déli részén fekvő Kerala államot sújtó áradások miatt - közölték vasárnap a hatóságok.
aug. 19
13:33
Százezrek váltak földönfutóvá az árvíz miatt (Infostart)
800 ezer ember veszítette el otthonát, és körülbelül 350-en meghaltak az India déli részén fekvő Kerala államot sújtó áradások miatt - közölték a hatóságok.
aug. 19
13:57
Már minden eltűntet megtaláltak, mégis tovább folytatják a kutatást Genovában (Infostart)
Azt vizsgálják, nem maradt-e olyan a romok alatt, akinek az eltűnését senki sem jelentette.
aug. 19
14:00
Kibírhatatlan szenvedés: nyolc hónap alatt vitte el ugyanaz a betegség az édesanya két gyermekét (Blikk)
Illinois - Egy amerikai írónőnek nyolc hónap alatt két gyermeke is meghalt: Stefanie Boyce mindkét gyermeke egy ritka genetikai betegségben szenvedett.
aug. 19
14:00
Nagyon komoly pénzeket kapott a gyógyszeripartól az orvos, aki igazán népszerűvé tette a D-vitamint (444.hu)
Michael Holick a D-vitaminszedés legfontosabb prófétája lett. A New York Times szerint lehet, hogy az egész egy nagyon jól jövedelmező blöff volt csupán.
aug. 19
14:24
Megkezdődött a muszlimok hagyományos zarándoklata Mekkában (HírTV)
Becslések szerint idén kétmillió ember vesz részt a haddzson, amely az iszlám egyik alappillére.
aug. 19
15:06
Irán: az amerikai akciócsoport kudarcra van ítélve (HírTV)
Az iráni külügyminiszter az 1953-as puccs 65. évfordulójának alkalmából szólalt fel.
aug. 19
15:12
Biciklivel ment be szülni a kórházba az egyik politikusnő (ATV)
Jó hangulatba került a szülés előtt: 42 hetesen, biciklivel ment be szülni a kórházba az egyik új-zélandi miniszter.
aug. 19
15:33
Pihenő-kapszulákkal várják a fáradt zarándokokat (Infostart)
Az újítással azoknak akarnak segíteni, akiknek nincs pénze szállodára.
aug. 19
15:42
Addig maradnak amerikai katonák, amíg szükség van rájuk (HírTV)
Mintegy 5200 amerikai katona állomásozik Irakban.
aug. 19
16:06
Elsírta magát a kislány, amikor odaadta a mezét a focista a születésnapján a stadionban (SzMo)
Annyira örült a meglepetésnek a 9 éves kansasi szurkoló, hogy elsírta magárt.
aug. 19
16:48
Rumbia már kilenc életet ragadott el (HírTV)
Már halottai is vannak a Kínában pusztító tájfunnak.
aug. 19
17:18
Ahogy az esőzések alábbhagytak, felszálltak a helikopterek (HírTV)
Nagyszabású mentőakció indult az indiai Kerala-államban az áradások sújtotta területeken.
aug. 19
17:18
Szülni vitte a feleségét, útközben lekapcsolták a rendőrök, és bilincsben elvitték (SzMo)
Felesége egyedül, fájások közepette autózott be a kórházba.
aug. 19
17:36
Tűzszünetet kezdeményezett az afgán elnök (ATV)
Tűzszünetet kezdeményezett vasárnap az afgán elnök, Asraf Gáni az Íd al-Adhá iszlám áldozati ünnep alkalmából.
aug. 19
18:00
Elhallgathatnak a fegyverek (HírTV)
Tűzszünetet kezdeményezett vasárnap az afgán elnök, Asraf Gáni az Íd al-Adhá iszlám áldozati ünnep alkalmából.
aug. 19
18:30
Hosszas huzavona után kiadták a gépeltérítő (HírTV)
Szeif Edin Musztafa korábban azt monda, a repülő eltérítésével csupán családjához akart visszatérni.
aug. 19
19:18
„Úgy kezelnek mint egy feketét” - kiabálta a fehér orvos, miközben letartóztatták, amiért balhézott a reptéren (444.hu)
A Trump-szavazó teljesen kiborult, hogy így bánnak vele, miközben rugdosta a rendőröket.
aug. 19
19:33
Tűzszünetet kezdeményezett az afgán elnök (Infostart)
Tűzszünetet kezdeményezett vasárnap az afgán elnök, Asraf Gáni az Íd al-Adhá iszlám áldozati ünnep alkalmából.
aug. 19
20:48
Előbb-utóbb létrejöhet a Trump–Orbán-találkozó (HírTV)
Véli a politológus.
aug. 19
21:03
Olaszország ismét a menedékkérők szétosztására szólította fel az uniót (Infostart)
Az EU-tagállamok kikötőinek megnyitására szólított fel Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter vasárnap, hogy így osszák szét a Lampedusánál olasz vizeken négy napja veszteglő 177 menedékkérőt, akiknek a hajóját az olasz kormány nem engedi kikötni.
aug. 19
21:18
Egyszemélyes gyülekezésért lecsukták (HírTV)
A szókimondásáról ismert emberi jogi ügyvéd ülősztrájkba akart kezdeni a Parlamentnél.
aug. 19
21:42
Esküvője előtt derült ki, hogy rákos, a nászéjszakáján halt meg, felesége karjaiban (SzMo)
Az összes félretett pénzük az esküvőre ment, így a feleség most egy adományoldalt hozott létre, hogy finanszírozni tudja a férje temetését.

2018. augusztus 20. hétfő

aug. 20
0:00
Kemény politikusnő: 42 hetesen bringával ment be szülni a kórházba (Blikk)
Új-Zéland - Jó hangulatba került a szülés előtt: 42 hetesen, biciklivel ment be szülni a kórházba az egyik új-zélandi miniszter.
aug. 20
0:04
Rémálommá vált az álomnyaralás Horvátországban: nem sokon múlt a nő élete (Blikk)
Majdnem egy fél napot töltött a tengerben a nő, aki csodával határos módon túlélte a félelmetes kalandot.
aug. 20
0:08
A tündérmese véget ért: esküvője előtt derült ki, hogy napjai vannak hátra (Blikk)
Sokként érte az esküvő előtt álló párt, amikor kiderült: a férfi gyógyíthatatlan beteg.
aug. 20
0:12
Megijedtek a tudósok is: valami egészen furcsa dologra bukkantak a Marson (Blikk)
Egy igazán érdekes dologra lettek figyelmesek a NASA mérnökei a legújabb fotón, amit a Curiosity kutatórobot készített a vörös bolygón.
aug. 20
0:16
Megható: így szabadították ki a kisfiút a hatalmas tűzoltóbácsik a játékából (Blikk)
Egyesült Államok - Nem mindennapi mentőakciót kellett végrehajtaniuk a connecticuti tűzoltóknak a napokban.
aug. 20
0:20
Megőrül érte a net: így örül a kisbaba rég nem látott apja másának (Blikk)
A kis Nathan ugyan még csak pár hónapos, de máris az internet kedvencévé vált.
aug. 20
6:45
Már halottai is vannak a Kínában pusztító tájfunnak (Infostart)
Már halottai is vannak a Kínában pusztító tájfunnak: vasárnap délutáni közlés szerint kilenc ember vesztette életét, 18 pedig megsérült a Rumbia nevű vihar miatt, amely Kína keleti és középső részén tombol.
aug. 20
7:24
Szexfüggőségébe bukott bele az animációs filmek királya (ATV)
A női alkalmazottak csak „Lasseter mozdulat“-nak nevezték el azt a technikát, amellyel igyekeztek megakadályozni, hogy a Pixar-alapító John Lasseter keze „elkalandozzon” a testükön egy-egy meetingen. A zseniális animátor ontotta a sikeres gyerekfilmeket, miközben durván gyötörte kolléganőit. A Hetek cikke.
aug. 20
7:48
Rálőttek az ankarai amerikai nagykövetség épületére (HírTV)
Washington és Ankara viszonya különösen feszültté vált az elmúlt hetekben.
aug. 20
7:48
Rálőttek az Egyesült Államok ankarai nagykövetségének épületére (444.hu)
Egy mozgó autóból nyitottak tüzet, egy őrbódét találtak el.
aug. 20
8:30
Az amerikai elnök volt ügyvédje ellen csalás ügyében nyomoznak (HírTV)
A The New York Times értesülései szerint a nyomozók egy 20 millió dolláros kölcsönügyletre összpontosítanak.
aug. 20
8:54
Újabb szenzáció: az egész világ ezekről a magyar orvosokról beszél, hatalmas dolgot vittek véghez (Blikk)
Újabb sikeres műtétet végeztek el a fejüknél összenőtt bangladesi ikerpár szétválasztásán dolgozó magyar orvosok, Csókay András, Hudák István és Pataki Gergely – közölte az MTI-vel a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány.
aug. 20
8:54
A #MeToo egyik arca volt, most peren kívüli egyezséget kötött a fiatal színésszel, aki zaklatással vádolta (444.hu)
Egy felderíthetetlen forrás küldte meg a New York Timesnak a papírokat Asia Argento és Jimmy Bennett egyezségéről. A fiatal színész vádjai szerint Argento 2013-ban, amikor Bennett még csak 17 volt, megerőszakolta.
aug. 20
9:30
Kirúgták Trump náci konferenciát is megjárt beszédíróját (444.hu)
A Fehér Ház előbb türelmet kért a CNN-től, majd csak Beattie kirúgása után reagált annyit, hogy a férfi már nem a munkatársuk, magánügyeket meg nem kommentálnak.
aug. 20
9:36
Djokovic nyerte a Cincinnatiban rendezett tenisztornát (ATV)
A szerb Novak Djokovic nyerte meg a Cincinnatiben rendezett keménypályás tenisztorna férfi versenyét, mivel a vasárnapi döntőben magabiztosan legyőzte a szintén volt világelső Roger Federert.
aug. 20
10:24
Giuliani: Az igazság nem az igazság! (444.hu)
Donald Trump ügyvédjének sikerült túllépnie a Trump-kormányzás másik nagy találmányán, az alternatív tényeken is.
aug. 20
10:33
Megvan, mi okozhatta a genovai tragédiát (Infostart)
A genovai autópályahíd először meghajlott, s ezt követően omlott össze - közölte Roberto Ferrazza a katasztrófa okait vizsgáló olasz minisztériumi bizottság elnöke a sajtóval a vizsgálat első eredményeiről adott nyilatkozatában. Hozzátette, hogy a szerkezet leszakadásához vélhetően több tényező együttes hatása vezetett.
aug. 20
10:36
Most közölték a vizsgálat első eredményeit a genovai katasztrófa ügyében – Tényleg ez okozhatta a tragédiát? (Blikk)
A genovai autópályahíd először meghajlott, s ezt követően omlott össze – közölte Roberto Ferrazza a katasztrófa okait vizsgáló olasz minisztériumi bizottság elnöke a sajtóval a vizsgálat első eredményeiről adott nyilatkozatában. Hozzátette: a szerkezet leszakadásához vélhetően több tényező együttes hatása vezetett.

Keresés