Újabb sikeres műtétet végeztek el a fejüknél összenőtt bangladesi ikerpár szétválasztásán dolgozó magyar orvosok, Csókay András, Hudák István és Pataki Gergely - közölte az MTI-vel a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány.
A genovai autópályahíd először meghajlott, s ezt követően omlott össze - közölte Roberto Ferrazza a katasztrófa okait vizsgáló olasz minisztériumi bizottság elnöke a sajtóval a vizsgálat első eredményeiről adott nyilatkozatában. Hozzátette, hogy a szerkezet leszakadásához vélhetően több tényező együttes hatása vezetett.
Belgiumban szeptembertől fokozatosan megszüntetik a katonák utcákon, metró- és vasútállomásokon teljesített járőrözését, helyüket a rendőrség és más biztonsági szolgálatok veszik át - közölte hétfőn a La Libre Belgique című napilap.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Amerikai Egyesült Államok nevében jókívánságait fejezte ki a magyar népnek Szent István ünnepe alkalmából a budapesti amerikai nagykövetség Facebook-oldalán hétfőn.
A Szent Anna vadásztársulat illetékesei Tusnádfürdő határában szombat este kilőtték a városba bejáró második veszélyes medvét is - közölte Rafain Zoltán, a vadásztársulat elnöke.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Amerikai Egyesült Államok nevében jókívánságait fejezte ki a magyar népnek Szent István ünnepe alkalmából a budapesti amerikai nagykövetség Facebook-oldalán.
A képviselőnő azóta már törölte is a nagy felháborodást kiváltó posztját. Pedig tényleg semmi olyat nem mondott, amit a magyar kormánymédia ne írna le naponta többször is.
Belgiumban szeptembertől fokozatosan megszüntetik a katonák utcákon, metró- és vasútállomásokon teljesített járőrözését, helyüket a rendőrség és más biztonsági szolgálatok veszik át - közölte a La Libre Belgique című napilap.
Elhunyt Németország leghosszabb ideje futó és legsikeresebb televíziós krimisorozata, a Tetthely kitalálója, Gunther Witte - közölte hétfőn a Westdeutscher Rundfunk (WDR) német közszolgálati médiatársaság.
Demény Pál György (Paul Demeny) demográfus, közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a University of Hawaii volt professzora, a New York-i Népesedési Tanács (Population Council) volt tudományos főmunkatársa, a Population and Development Review alapítója és volt főszerkesztője részére Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Szent Istv
A gazdasági csőd szélén álló Venezuelában, ahol a szakértők szerint az év végén akár 1 millió százalék lehet az infláció, hétfőn öt nullát vágtak le a helyi pénznem végéről.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) nem tud hatékony határozatot hozni a szíriai menekültek hazatéréséről az Egyesült Államok "destruktív" álláspontja miatt, Washington fékezi ezt a folyamatot - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában, a libanoni hivatali partnerével, Gibran Bászillal tartott sajtóértekezletén.
Ismét találkozhattak egymással olyan családok tagjai hétfőn Észak-Koreában, akiket a múlt század közepén vívott koreai háború miatt szakított el egymástól a politika.
Augusztus 31-én temetik el Aretha Franklint Detroitban, családja sírhelyén, miután koporsóját két napra nyilvánosan felravatalozzák, hogy a rajongók elbúcsúzhassanak a soul királynőjétől.
Szinte senki nem volt kíváncsi Kevin Spacey új filmjére abban a néhány észak-amerikai moziban, ahol a hétvégén bemutatták: a Billionaire Boys Club című életrajzi drámára az első napon mindössze 126 dollárért (35 ezer forintért) váltottak jegyet a nézők.
Elektronikai meghibásodás veszélye miatt visszahív szervizre 700 ezer Tiguan és Touran típusú autót a Volkswagen - jelentették be hétfőn a német autógyár wolfsburgi központjában.
„A Mojave-sivatag csaknem feléből már eltűntek a madarak. Lehet, hogy ez az új kiindulási pont, de nem tudhatjuk, hogy nem folytatódik-e a hanyatlás” – állapították meg kaliforniai kutatók.
Egész idő alatt énekelt és jógázott a brit nő, aki tíz órát töltött az Adriai-tengerben míg a horvát parti őrség kimentette, miután egy óceánjáróról a vízbe esett.
Az oroszok 66 százaléka úgy hiszi, hogy létezik egy olyan csoport, túlnyomórészt az általánosságban vett Nyugaton, amely a történelem átírásával, a tények meghamisításával próbál meg ártani Oroszországnak - derült ki a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet felmérésének hétfőn ismertetett eredményéből.
Az államalapítás tiszteletére magyar nemzeti színű fényfestést kapott Csungking egyik legmagasabb felhőkarcolója - tájékoztatta a magyar főkonzulátus hétfőn az MTI-t.
A félidős választásokba történő beavatkozással vádolta meg az amerikai elnök Robert Muellert, aki azt vizsgálja, hogy összejátszott-e az oroszokkal Donald Trump kampánycsapata 2016-ban.
Hivatalosan hétfőn ért véget a görögök számára súlyos megszorításokkal járó, de az országot az eurozónában tartó nemzetközi pénzügyi mentőcsomag. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy Athénnek további adósságkönnyítésre lenne szüksége.
Donald Trump amerikai elnök "súlyos felelősséget" visel azért, hogy az amerikai sajtó milyen színben van feltüntetve, és ezzel kapcsolatos kijelentéseinek tovagyűrűző hatása lehet, amely megnehezítheti az újságírók helyzetét más országokban is - jelentette ki hétfőn Genfben Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ hamarosan távozó emberi jogi főbiztosa.
Egyházként elismerjük, hogy nem cselekedtünk időben a számos életben okozott nagy és mély kárral szemben - írta Ferenc pápa a katolikus egyház papságához és a hívőkhöz intézett levelében, bűnbánatra szólítva fel a papok által elkövetett szexuális visszaélések miatt.
Az euróövezeti állandó mentőalap közölte: Görögország hivatalosan pontot tett a 3 éves segélyprogramra, sikeresen kilépett belőle, így 2010 eleje óta először állhat meg a saját lábán.