Ez az igazi haladás, hiszen így mindenki biztonságban érezheti majd magát attól, hogy esetleg az internet mélyén valaki olyat írna, hogy mondjuk a bevándorlók gyakran erőszakoskodnak.
Napra pontosan két hete támadtak meg az ausztriai Linzben egy futónőt. Az áldozat arról számolt be, hogy az elkövető egy zsákot próbált a fejére húzni. A rendőrség közölte, hogy a gyanúsított egy szíriai migráns, aki elképesztő magyarázattal állt elő.
Egymilliárd euró értékben rabolhattak el ékszereket és drágaköveket Drezdában, a szász választófejedelmek palotájából. A tartományi kormány szerint egész Szászországot veszteség érte a világhírű kincstár kifosztásával. A hatóságok nagy erőkkel nyomoznak.
A levegőbe beszélnek a brit politikai pártok – ezt mondta a választási ígéretekről egy volt miniszterelnök. Tony Blair azt is kifogásolja, hogy „negatív” a kampány és a pártok azt sugallják: lehet, hogy nem tetszik, amit mi ajánlunk, de az ellenfeleink ajánlata még rosszabb.
Tavaly áttörést hozott egy új módszer, melynek segítségével Amerika egyik legrettegettebb sorozatgyilkosát fogták el. Most Németországban hasonlóképpen, rokona DNS-én keresztül kapnák el egy 1996-os gyerekgyilkosság elkövetőjét.
Tucatnyi európai uniós tagország hatóságai összehangolt akcióban rajtaütöttek az Iszlám Állam nevű terrorcsoport internetes propagandagépezetén – jelentette be hétfőn az Europol.
Több mint egymillió euróért kelt el egy hamburgi árverésén egy Biblia latina, amely a mozgatható betűelemekkel való könyvnyomtatást feltaláló Johannes Gutenberg (1400-1468) nyomdájában készült.
Medve támadt egy vadászra a szlovákiai Sztrázsó-hegységben, az 54 éves férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, a vadállat a lábát marcangolta össze - közölte Demény polgármestere a TASR szlovák hírügynökséggel.
Saját alapszabályának megsértésére és egyéb adminisztratív okokra hivatkozva a Polgári Kezdeményezés elnevezésű ellenzéki párt tevékenységének felfüggesztését kezdeményezte az orosz legfelsőbb bíróságnál a moszkvai igazságügyi minisztérium.
Kitüntette Donald Trump amerikai elnök az amerikai hadsereg azon kutyáját, amely részt vett az amerikai különleges erők októberi rajtaütésében Abu Bakr al-Bagdadi ellen. Az október végén Szíriában végrehajtott akcióban megölték az Iszlám Állam vezérét.
Kitüntette hétfőn Donald Trump amerikai elnök az amerikai hadsereg azon kutyáját, amely részt vett az amerikai különleges erők október rajtaütésében Abu Bakr al-Bagdadi ellen, az október végén Szíriában végrehajtott akcióban megölték az Iszlám Állam vezérét.