2019. november 25. hétfő

nov. 25
0:39
GKI: novemberben markánsan javultak az üzleti várakozások (GazdaságPortál)
Novemberben az üzleti várakozások markánsan, a fogyasztók várakozásai pedig minimálisan javultak, így kéthavi csökkenés után jelentősen emelkedett a GKI konjunktúraindexe, de nem érte el augusztusi szintjét – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások novemberi emelk
nov. 25
1:33
Mennyi a fizetése egy polgármesternek Magyarországon? (ProfitLine)
Hány forint a fizetése Magyarországon egy polgármesternek 2020-ban? Mennyi a bruttó jövedelme egy falusi, kisvárosi vagy nagyvárosi polgármesternek hazánkban? Mitől függ és hogyan számítható ki a polgármesterek bére 2020-ban? Nem könnyű válaszolni a fenti kérdésekre, de megpróbáljuk levezetni a hatályos jogszabályok szerint.
nov. 25
2:33
Klaus Iohannis magabiztos győzelmet aratott a romániai elnökválasztáson (ProfitLine)
A belföldi szavazóhelyiségek zárása után közzétett exit poll-becslések szerint a tisztségben lévő Klaus Iohannis jobboldali államfő vasárnap magabiztos győzelmet aratott a romániai elnökválasztás második fordulójában szociáldemokrata ellenfele, Viorica Dancila exminiszterelnök felett, és így a következő öt évben is ő lesz Románia elnöke.
nov. 25
3:33
Javultak az üzleti várakozások novemberben (ProfitLine)
Novemberben az üzleti várakozások markánsan, a fogyasztók várakozásai pedig minimálisan javultak, így kéthavi csökkenés után jelentősen emelkedett a GKI konjunktúraindexe, de nem érte el augusztusi szintjét - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
nov. 25
5:15
Leszámolás 5 vállalati játékosítási tévhittel (Márkamonitor)
Az elmúlt évek során sokat lehetett hallani arról, hogy a játékosítás végre az a szuperfegyver, amivel minden megoldható, de ezzel egy időben ennek ellentétéről is sok helyen olvashattunk. Mi az igazság?   Érdemes ilyenkor azt megnézni, hogy vajon akik nyilatkoznak róla, azok valóban részt vettek-e már ilyen projektben (mint tervező, mint lebonyolí
nov. 25
5:33
A középiskolások az internetről, a kisebbek otthon tájékozódnak a pénz kezeléséről (ProfitLine)
A középiskolai és általános iskolai pedagógusok 76 százaléka úgy látja, hogy a gyerekek nem osztják be jól pénzüket, ugyanakkor 97 százalékuk úgy véli, a pénzkezelés az iskolában is tanítható - közölte a K&H felmérése alapján. A középiskolások főként az internetről, az általános iskolások pedig inkább otthon szerzenek ismereteket a pénzkezelésről.
nov. 25
5:36
Változás a SET Group külföldi tulajdonosainál (vg.hu)
.
nov. 25
5:38
Ötödöli dolgozóinak számát a WeWork (vg.hu)
.
nov. 25
5:39
Nullás hitelekkel támadnak: óvatosan, simán megégetheted magad az akciókkal! (Pénzcentrum)
Tombol a vásárlási láz, erre pedig az áruházak is készülnek. Több bolt is 0 százalékos THM-mel kínálja áruhitelét azoknak a magyaroknak, akik ezt nem tudják (vagy nem akarják) saját forrásból megvenni. De mi is az az áruhitel,...
nov. 25
5:39
Oroszországban mostantól csak egy feltétellel lehet kütyüket árulni (FinTechRadar)
Orosz szoftverrel megy, vagy semmivel.
nov. 25
5:40
Biztonságban a Villeroy dolgozói (vg.hu)
.
nov. 25
5:42
Közeledhet a pénzügyi központi szerep (vg.hu)
A kínai–magyar pénzügyi kapcsolatok erősítéséért utazott a Varga Mihály pénzügyminiszter vezette küldöttség Kínába – közölte a Világgazdasággal Balogh László helyettes államtitkár.
nov. 25
5:44
Belehúznak a vulkanikus fajtákba (vg.hu)
.
nov. 25
5:46
Balaton: szabálytalanul, vízben hagyták a stégeket (vg.hu)
.
nov. 25
5:48
Küldi az orosz cég az egyiptomi vonatot (vg.hu)
.
nov. 25
5:50
Megvenné a Stadler a járműjavítót (vg.hu)
A Dunakeszi Járműjavító Kft.-vel együtt gyártaná le a ke­­retmegállapodásban szereplő, utolsó 21 emeletes vonatot is a Stadler, amely vételi ajánlatot is tenne partnerére – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Dunai Zoltán, a Stadler magyarországi csoportjának igazgatója.
nov. 25
5:51
Sehol nincs kényszertúlóra (AQUA)
Elvétve akad olyan cég, amely az év vége felé közeledve annyira kimerítette túlórakeretét, hogy a törvény által január óta lehetővé váló magasabb óraszámról egyezkedjen a munkavállalókkal.
nov. 25
5:52
Jobban pörögnek a gazdaságok (vg.hu)
.
nov. 25
5:54
Bevállalta a büntetést a kormány, így újabb hatalmas adag pénzt küldött Brüsszel (Portfolio)
Az elmúlt hetekben mintegy 325 milliárd forintnyi EU-támogatást utalt át az Európai Bizottság a magyar kormánynak, így a 7 évre járó támogatási keret 43%-át már kifizette – derül ki a Portfolio kalkulációiból. Mindez azt jelenti, hogy folytatódott az a hatalmas brüsszeli pénzátutalási sorozat, amely azután indult el szeptemberben, hogy információin
nov. 25
5:54
Elektromos autók állami támogatással (vg.hu)
Szlovákia is nagyvonalú állami támogatással segíti az elektromos hajtású járművek elterjedését. A feltételek azonban szigorúak, és az előfinanszírozás sokak számára elérhetetlenné teszi a konstrukció igénybevételét.
nov. 25
6:00
Egészségügyi korrupció: szélesen terítve (Menedzsment Fórum)
A magyar egészségügy aggasztó állapota állandó téma a közbeszédben. A kormány azt szajkózza, hogy sok pénzt költ erre. A pénz valahol eltűnik. Az ÁSZ lesújtó kritikát alkotott az Állami Egészségügyi Ellátó Központ közpénzfelhasználási gyakorlatáról. A furcsa közbeszerzések mögött állami cégvezető, hadfelszerelési kormánybiztos és Mészáros Lőrinc bi
nov. 25
6:09
Nem sok van hátra, és szinte mindent jelenteni kell majd (Infostart)
2021. január 1-jétől minden általános forgalmi adót tartalmazó ügyletet jelenteni kell az adóhatóságnak – ez is szerepel abban a törvényjavaslatban, amelyet múlt héten nyújtott be a Pénzügyminisztérium az Országgyűlésnek.
nov. 25
6:09
Lassan ideje lépned, ha erre az évre adó-visszatérítést szeretnél (Privátbankár)
Nagyon kevés adót igényelnek vissza a magyarok, az oktatási erőfeszítések ellenére sokaknak fogalmuk sincs arról, milyen lehetőségeik vannak. Az év vége előtt sokféle megtakarítási formára érdemes szerződni, még az egyszerű életbiztosításra is, hogy adó-visszatérítést kapjunk, vagy alacsonyabb legyen a fizetendő díj – tartja az OVB Magyarország.
nov. 25
6:21
Az özvegy megigényelheti-e az elhunyt házastárs teljes nyugdíját? (HR Portál)
Édesapám tavaly augusztusban hunyt el. Ezt követően Anyukámnak megigényeltük az özvegyi nyugdíjat. Egyetlen egyszer igényeltek egy méltányossági emelést kb 10 éve talán, akkor kaptak 3-3 ezer forintot. Van-e rá lehetősége, hogy Apukám teljes nyugdíj összegét megigényelje és megkapja?
nov. 25
6:21
Piros Orr Bohócdoktorok segítik a gyermekek gyógyulását a Tolna Megyei Balassa János Kórházban Szekszárdon (Márkamonitor)
November óta heti rendszereséggel látogatják a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány bohócdoktorai a Tolna Megyei Balassa János Kórház gyermekosztályát, hogy vidámságot vigyenek a beteg gyerekek mindennapjaiba. Ezzel az Alapítvány bohócdoktorai már 16 gyermekkórházban vizitelnek országszerte. A látogatott gyerekkórházak számának bővítésére a Henkel és
nov. 25
6:30
Kiderül, miért hasít még mindig a magyar gazdaság (Portfolio)
A vártnál jobb harmadik negyedéves növekedési adat részletei jelennek meg a héten, magyar szempontból ez lesz a legjelentősebb esemény. Hasonló adatokra kell figyelni a világban is, az amerikai és a francia növekedés részletei is érkeznek.
nov. 25
6:32
Brutális problémák előtt a 21. század legújabb szakmája (Portfolio)
Egyelőre kevesen veszik tudomásul, hogy az üzleti ingatlanok kezelése értékteremtő munka és nem csak a pénzt viszi. Érdekszövetségben, együtt kellene fellépnie e szakma képviselőinek – hangzott el a Property Investment Forum 2019 egyik szakmai eseményén.
nov. 25
6:42
Rekordév küszöbén a nemzeti lottótársaság (vg.hu)
Várhatóan 530 milliárd forint feletti árbevételt ér el az idén a Szerencsejáték Zrt. – mondta a Világgazdaságnak a társaság vezérigazgatója.
nov. 25
6:57
Sok cégnél nem tudják elkezdeni a bértárgyalásokat a bizonytalan gazdasági helyzet miatt (G7)
Egy év után újra csökkentek a megrendelések a magyar autóiparban, de vannak vállalatok, ahol lehetőséget is látnak a nyugat-európai szektortársak irányvesztésében.
nov. 25
7:03
Mire jók a drónok és mire nem? (Agrofórum)
Közös innovációs konferenciát tartott az Agrárközösség és az Mkb Bank Hódmezővásárhelyen november 21-én. A rendezvényen kerekasztal beszélgetésen keresték az előadó szakemberek a válaszokat azokra a kérdésekre, hogy mik a drónos permetezés agronómiai előnyei és mik a technikai korlátai. A technológia széleskörű gyakorlati elterjedésnek feltételeirő
nov. 25
7:06
Hol érdemes befektetési céllal lakást vásárolni? (Portfolio)
Bár az elmúlt öt év során átlagosan több mint 2 százalékponttal csökkentek a lakáskiadással elérhető hozamok, még így is sokan döntenek a befektetési célú lakásvásárlás mellett. Az országnak vannak olyan térségei, ahol továbbra is átlag feletti hozamokkal lehet találkozni, de korántsem biztos, hogy ezek a helyek a fővárosban vannak. Az alábbiakban
nov. 25
7:15
Megvenné a Stadler a járműjavítót (vg.hu)
A Dunakeszi Járműjavító Kft.-vel együtt gyártanák le a ke­­retmegállapodásban szereplő, utolsó 21 emeletes vonatot.
nov. 25
7:15
Magyar Lízingszövetség: Mi történt és mi lesz az autó- és lízingpiacon? (Márkamonitor)
Az idén várható 10 százalékos növekedés után jövőre inkább 5 százalékos bővülés várható a magyar lízingpiacon a Magyar Lízingszövetség előrejelzése szerint. A lassuláshoz hozzájárul majd a visszafogottabb GDP-bővülés és a beruházási kedv. Az új uniós kibocsátási normák egyelőre kiszámíthatatlan hatása miatt nehéz megmondani, milyen eredményeket pro
nov. 25
7:21
A végén tényleg csak egy marad, mint a Hegylakóban (Piac és Profit)
Jól járnak, akik velünk tartanak – állítja lapunknak adott interjújában Vida József, az új Takarékbank Zrt. elnöke, aki beszélt a Takarék Csoport üzleti-szervezeti megújításáról, 16 hitelintézet fúziójának lemenedzseléséről, a részjegyeseknek felajánlott lehetőségekről. És a „terroristaveszélyt” jelentő nyugdíjasokról, az időnként értelmetlen uniós
nov. 25
7:24
Taroltak a demokraták a hongkongi választáson (Portfolio)
Elsöprő sikert arattak a demokrata párti jelöltek vasárnap a hongkongi helyhatósági választáson, amelyen a fél éve zajló kormányellenes demonstrációk közepette rekordszámú szavazó adta le voksát - olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán.
nov. 25
7:33
Szlovák-magyar együttműködés segíti a határmenti turizmust (ProfitLine)
Csallóköz és Szigetköz természeti és kulturális értékeinek bemutatása, a határmenti térségek együttműködésének előremozdítása a célja a Cultractive-kezdeményezésnek, a régióban tematikus túraútvonalakat, építészeti látványosságokat és kulturális rendezvényeket kínálnak helyieknek és turistáknak.
nov. 25
7:39
Fapadosok helyett vonatozás? (AQUA)
A légiipar adókedvezményeinek megvonása jelentősen átalakítaná az európai közlekedést, az ezer kilométernél rövidebb utakon a vasútra terelné a forgalom egy részét.
nov. 25
7:42
Tényleg tarol a rabszolgatörvény? - Vallottak a szakszervezetek (Portfolio)
Elvétve akad olyan cég, amely az év vége felé közeledve annyira kimerítette túlórakeretét, hogy a törvény által január óta lehetővé váló magasabb óraszámról egyezkedjen a munkavállalókkal - írja a Magyar Nemzet hétfői számában érdekképviseleti beszámolókra hivatkozva.  A lap úgy tudja, a szakszervezetekhez nem érkeztek tömegesen jelzések arról, hog
nov. 25
7:48
GKI: markánsan javultak az üzleti várakozások (vg.hu)
Ez elsősorban az iparnak köszönhető.
nov. 25
7:50
Alig élnek a cégek a túlmunkakerettel (vg.hu)
A szakszervezetekhez nem érkeztek tömegesen jelzések arról, hogy a vállalkozások a januártól megengedett, nagyobb túlóraszám bevezetésére készülnek.
nov. 25
7:54
Kellemes meglepetés a magyar gazdasági várakozásokban (Portfolio)
Novemberben kéthavi csökkenés után jelentősen emelkedett a GKI konjunktúraindexe. Bár a mostani korrekció az általánosan lassuló kilátások fényében váratlannak tekinthető, a mutató nem lépett ki a csökkenő trendsávból. Az üzleti várakozások markánsan, a fogyasztóiak csak minimálisan javultak.
nov. 25
8:03
Az üzleti életben kitört az optimizmus (Privátbankár)
A fogyasztók csak fontolva bizakodtak. GKI konjunktúraindex, november.
nov. 25
8:03
Hatalmas energetikai sztori bukott ki: romba dőlhetnek Magyarország oroszoktól való függetlenedési tervei (NRGreport)
Nagyon fontos hírek láttak napvilágot az Exxon Mobil háza tájáról, ugyanis a legnagyobb amerikai olajtársaság megválna az Európában lévő olaj és gáz kutatás-termelés eszközeitől. Komoly energetikai átalakulás történhet ezzel a kontinensünkön, ez pedig Magyarország gázellátására is rányomhatja a bélyegét, mellyel növekedhet az oroszoktól való függés
nov. 25
8:09
25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek 2020-tól (Agrofórum)
A nemzeti méhészeti program részeként 2020-tól 25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek - mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap Gödöllőn.
nov. 25
8:15
Az üzleti életben kitört az optimizmus (Menedzsment Fórum)
A fogyasztók csak fontolva bizakodtak. GKI konjunktúraindex, november.
nov. 25
8:15
Gyengült a forint (GazdaságPortál)
Gyengült a forint a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése a péntek esti 334,40 forint után hétfő reggel nyolc órakor 334,66 forinton állt. Emelkedett a dollár és a svájci frank jegyzése is, a dolláré 303,35-ről 303,48 forintra, a svájci franké 304,04 forintról 304,41 forintra.(MTI)
nov. 25
8:15
GKI: Novemberben markánsan javultak az üzleti várakozások (AQUA)
.
nov. 25
8:15
Egyéves a magyar Mtv brand:new (Márkamonitor)
A magyar MTV a kezdetektől kiemelt figyelmet szentel a magyar előadóknak, az utóbbi egy évben pedig az MTV brand:new-val kifejezetten a feltörekvő hazai tehetségeket támogatták. A projekt új szintre lép, immáron élőben is találkozhatnak a rajongók a fiatal zenészekkel. Az MTV az Egyesült Királyságban szintén brand:new címmel folytat tehetséggondozó
nov. 25
8:17
A Stadler halászná el az oroszok orra elől a Dunakeszi Járműjavítót (Menedzsment Fórum)
Viszont péntekig még kormányhatározat biztosít előnyt a vásárlásra a Transzmasholdingnak.
nov. 25
8:21
Pénzügyi tudatosságot fejlesztő szervezeteket támogat a PM (vg.hu)
A nyertes pályázatok játékosan, interaktívan ismertetik meg a mindennapi pénzügyekkel a gyerekeket.

Keresés