Eddig mintegy 30 ezer hektárnyi terület égett porig. Különösen veszélyes a helyzet Sacramento, San Francisco, Los Angeles és San Diego környékén. Lángokban állnak Kalifornia híres bortermelő vidékei is.
Megszökött egy bika a horvátországi partvidéken található Kastel Stari település vágóhídjáról, majd a nehezen járható dalmáciai hegyekben keresett menedéket üldözői elől - közölte a horvát sajtó vasárnap.
Megölték Abu Hasszan al-Muhadzsirt, az Iszlám Állam terrorszervezet szóvivőjét is az észak-szíriai Aleppo tartomány Ain al-Bajda nevű településén vasárnap - közölte a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezet parancsnoka nem sokkal azt követően, hogy a Donald Trump amerikai elnök bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, a dzsih
Három hónapot csúszhat a Brexit. Sajtóhírek szerint az Európai Unió kész arra, hogy meghosszabbítsa a határidőt, így Nagy-Britannia január 31-éig maradhatna az Unió tagja.
Felkerült a magyar rendőrség honlapjára két fiatal képe, akiket eltűntként keresnek és akik nagy valószínűséggel azonosak a spanyol szigeten eltűnt két emberrel.
Sebastián Pinera chilei elnök helyi idő szerint hétfő hajnaltól feloldja a fővárosban, illetve az ország egyes térségeiben bevezetett rendkívüli állapotot, miután sikerült rendezni a helyzetet a dél-amerikai országban, ahol zavargások és tiltakozó akciók voltak a társadalmi egyenlőtlenségekkel szemben.
Elismerte a vasárnapi elnökválasztáson elszenvedett vereségét Mauricio Macri hivatalban lévő argentin elnök, és gratulált a mérsékelt baloldali ellenzék jelöltjének, Alberto Fernándeznek a győzelméhez.
Taroltak a bevándorlásellenes pártok Németországban és Olaszországban is. A vártnál is nagyobb győzelmet aratott a Matteo Salvini vezette jobboldali koalíció Umbriában a regionális választáson.
Rendkívüli állapotot hirdettek a tűzvészek miatt Kalifornia egész területén. Eddig mintegy 30 ezer hektárnyi terület égett porig, és több mint 130 ezer embernek kellett elhagynia lakóhelyét.
Életének 77. évében elhunyt az angliai Cambridge-ben Vlagyimir Bukovszkij orosz neurofiziológus, emberi jogi aktivista, volt szovjet "másként gondolkodó" író.
Életének 77. évében elhunyt az angliai Cambridge-ben Vlagyimir Bukovszkij orosz neurofiziológus, emberi jogi aktivista, volt szovjet "másként gondolkodó" író.
Rugalmasak a feltételek, ki lehet lépni elvben idén is, és jövőre is. Csak a francia kormány akart szigorúbb feltételeket, de a német álláspont győzött Brüsszelben.
Fél évszázad baloldali vezetés után előretört a jobboldal az olasz tartományban. „Ma éjjel történelmet írunk” – jelentette ki Matteo Salvini - írja a mandiner.hu.
Elismerte a vasárnapi elnökválasztáson elszenvedett vereségét Mauricio Macri hivatalban lévő argentin elnök, és gratulált a mérsékelt baloldali ellenzék jelöltjének, Alberto Fernándeznek a győzelméhez.
Összejöhet Boris Johnsonnak a brexitpatthelyzet miatt óhajtott előre hozott választás. A brit miniszterelnök hétfő este akarja megszavaztatni erről a parlamentet, de eddig gondot jelentett, hogy kétharmados többségre volt szüksége.
Megszökött egy bika a horvátországi partvidéken található Kastel Stari település vágóhídjáról, majd a nehezen járható dalmáciai hegyekben keresett menedéket üldözői elől – közölte a horvát sajtó vasárnap.
Ha Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője valóban halott, akkor elmondható, hogy Donald Trump amerikai elnök jelentősen hozzájárult a nemzetközi terrorizmus elleni harchoz - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn Moszkvában.
A brit vádhatóság szerint globális embercsempész hálózat tagja annak a kamionnak a sofőrje, amelynek pótkocsijában a múlt héten 39 embert találtak holtan Délkelet-Angliában.
Mindkét ország pontosan tudja, mi az, hogy migráció és ellenőrizetlen határátlépés - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, miután tárgyalt Marjan Sarec szlovén kormányfővel.
A Matteo Salvini által fémjelzett Liga, a Silvio Berlusconi Forza Italiája, valamint a szélsőjobboldali Olasz Testvériség által támogatott Donatella Tesei a szavazatok 58 százalékát szerezte meg, több mint húsz százalékkal előzte meg a balközép jelöltjét.
Úgy tűnik, jelentősen átalakulnak a német belpolitikai viszonyok, ennek egyik jele, hogy a türingiai választáson a posztkommunista Baloldal történelmi győzelmet aratott. Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára elemezte az eredményeket az InfoRádióban.
Bár a libanoni tüntetéseken énekelnek és táncolnak a fiatalok, a feszültség kézzel fogható – számolt be róla az ATV helyszínen tartózkodó riportere a Spirit Showban. Garay Anna elmesélte, hogy az áramellátás is akadozik az országban és változás nélkül aligha folytathatja tovább a jelenlegi helyzetében a közel-keleti nemzet.
A brit vádhatóság szerint globális embercsempész-hálózat tagja annak a kamionnak a sofőrje, amelynek pótkocsijában a múlt héten 39 embert találtak holtan Délkelet-Angliában.
Újabb részletek jelentek meg az amerikai sajtóban Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének vasárnapra virradóra Szíriában végrehajtott likvidálásáról.
Beismerte vereségét az argentin elnök-választás vasárnapi első fordulója után Mauricio Macri. A konzervatív államfő második helyen végzett, de legesélyesebb kihívója, a baloldali Alberto Fernandez 45% fölötti eredménnyel nyert, így nem lesz szükség második körre. Közben a képviselőház és a szenátus több tagját is újra-választották.
A brit kormány hivatalosan értesítette hétfő este az Európai Tanács elnökét arról, hogy elfogadta a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztásáról hozott döntést, így biztossá vált, hogy az Egyesült Királyság nem lép ki az EU-ból csütörtökön, a Brexit eddigi határnapján.