2019. október 1. kedd

okt. 1
0:12
Elhunyt a legendás politikus, a Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetettje (Blikk)
Hetvennyolc éves korában, súlyos betegség következtében elhunyt Kornel Morawiecki, az egykori lengyel Harcoló Szolidaritás legendás alapítója, a szejm korelnöke, a jelenlegi lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki édesapja - jelentette a lengyel közszolgálati televízió hétfőn.
okt. 1
0:16
Szélvihar - Iskolásokra dőlt a fa, egy gyermek meghalt (Blikk)
Hatalmas szélvihar tombol Szlovákiában, az ezt okozó frontnak szerencsére csak a széle éri el Magyarországot, az északi megyéknél. Nyitrán azonban a pusztító vihar már halálos áldozatot is követelt.
okt. 1
0:20
Újabb nyolcezres csúcsra készül a magyar hegymászó (Blikk)
Varga Csaba, a Kalifa Alpin Csapat erdélyi hegymászója hétfőn elindult a 8167 méter magas Dhaulagiri csúcsa felé, magyar idő szerint délután 14 órakor érkezett meg a 6600 méteren kiépített 2-es táborba - közölte a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere, Bíró Dániel az MTI-vel hétfőn.
okt. 1
0:24
Visszatérhet a posztjára Sebastian Kurz (Blikk)
Alig négy hónap szünet után kancellárként térhet vissza Sebastian Kurz (33), miután az Osztrák Néppárt fölényesen megnyerte az előrehozott választásokat.
okt. 1
0:28
Már Nógrád megyét is elérte a pusztító szélvihar (Blikk)
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, döbbenetes szélvihar fenyegeti hazánkat. A 122 km/h-s széllökésekkel érkező brutális vihar Németországban óriási pusztítást végzett, Szlovákia felől közelít felénk és jelenleg már Nógrád megyében tombol.
okt. 1
0:32
Lassan hazatérhetnek a Thomas Cook által cserben hagyott brit utasok (Blikk)
Legfrissebb adatok szerint a teljes csődöt jelentő Thomas Cook utazási iroda közel 160 ezer cserben hagyott utasának kétharmada már épségben haza jutott - közölte a brit polgári repülésügyi hatóság (CAA).
okt. 1
0:36
Igazságtalannak érzi Trócsányi a leszavazását: ügyvédi irodája miatt támadták, most perre készül (Blikk)
Újra leszavazták Trócsányi Lászlót (63) az Európai Parlamentben (EP)!
okt. 1
0:40
Életmentő műtétért könyörög a világ legkövérebb embere – Pénze nincs, ráadásul mindenki elhagyta az angol Paul Masont (Blikk)
Bár korábban már megszabadult elképesztő súlyának felétől, folyamatosan kritikus egészségi állapotban van a világ egykori legkövérebb embere, Paul Mason (59), aki azt szeretné, ha műtéti úton szabadítanák meg pluszkilóitól, hogy meghosszabbítsák az életét.
okt. 1
0:44
Azta! Több mint száz, teljesen ép római kori agyagedényt találtak egy hajó belsejében (Blikk)
Több mint 100, teljesen épen maradt római kori amfórát találtak kincsvadászok Mallorca partjainál.
okt. 1
0:48
50 éve nem történt ilyen: egy több mint háromszáz milliárd tonnás jéghegy szakadt le az Antarktiszról – Akár veszélyt is jelenthhet (Blikk)
Egy 315 milliárd tonnás darab tört le az antarktiszi Amery parti jégmezőről, a jéghegy 1580 négyzetkilométeres – írta a BBC hírportálja.
okt. 1
5:06
Halálba űzött egy zergét a drón (Infostart)
A turisták egy része egyre gátlástalanabbá válik a természetben.
okt. 1
6:09
Politikai lincselés az EP-ben Trócsányi László ellen (USAracing)
Elrajtoltak hétfőn a biztosi meghallgatások az Európai Parlamentben, de Magyarország és Románia esetében egyelőre várnunk kell a jelöltek szereplésére.
okt. 1
6:12
Gyász: elhunyt az operavilág egyik legnagyobb csillaga (Blikk)
Washington – Elhunyt Jessye Norman, a nemzetközi operavilág amerikai sztárja – jelentette hétfőn este az amerikai közszolgálati rádió (NPR), a művész családjának szóvivőjére hivatkozva.
okt. 1
6:21
Meghalt a világhírű operaénekes (ATV)
Elhunyt Jessye Norman, a nemzetközi operavilág amerikai sztárja - jelentette hétfőn este az amerikai közszolgálati rádió (NPR), a művész családjának szóvivőjére hivatkozva.
okt. 1
6:42
Pont kerülhet az ügy végére: ha a képviselőház megszavazza Trump felmentési eljárását, a szenátus is tárgyal majd róla (Blikk)
Ha a szövetségi képviselőház megszavazza Donald Trump amerikai elnök alkotmányos felmentési eljárásának megindítását, a szenátus folytatja az eljárást – jelentette ki Mitch McConnell, a szenátus többségi republikánus frakciójának vezetője hétfőn a CNBC televíziónak adott interjújában.
okt. 1
6:42
Elhunyt Jessye Norman (Infostart)
A nemzetközi operavilág amerikai sztárját, afroamerikai operaénekesnőt egy New York-i kórházban, 74 esztendősen érte a halál: vérmérgezés következtében a szervei felmondták a szolgálatot.
okt. 1
6:51
Hosszú tárgyalások Bécsben (USAracing)
A voksolást Sebastian Kurz, az előző kancellár Osztrák Néppártja (ÖVP) fölényesen nyerte meg, így nem kérdés, hogy ismét a még mindig csak 33 éves politikus alakíthat kormányt.
okt. 1
6:54
Fény derülhet a titokra: így bizonyítanák be, hogy az Fbi és a Cia kémkedett az amerikai elnökválasztáskor (Blikk)
William Barr amerikai igazságügyi miniszter külföldi tisztségviselőktől kért segítséget a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2016-os tevékenységének vizsgálatához – jelentette hétfőn este internetes oldalán a The Washington Post.
okt. 1
7:03
Trump letartóztatná azt, aki a felmentését szorgalmazta (ATV)
Donald Trump hétfői mikroblog-bejegyzéseiben támadta az Ukrajnával kapcsolatos kiszivárogtatás ügyében névtelenségbe burkolódzó kiszivárogtatót, és felvetette, hogy "árulásért" le kellene tartóztatni az alkotmányos felmentést célzó eljárást (impeachment) megelőző vizsgálatok egyik fő szorgalmazóját.
okt. 1
7:09
Kenőpénzért, egy engedély nélküli berendezést próbált elhelyezni a Roszatom középvezetője egy épülő atomerőműben (444.hu)
Fehéroroszországban építenek ugyanolyan típusú erőművet, mint amilyet Paksra is terveznek. A szellőztetőberendezésről derült ki, hogy stikában szerelték be.
okt. 1
7:11
Trump az ausztrál miniszterelnököt kérte, hogy segítsen megfúrni a Mueller-jelentést (444.hu)
Scott Morrison szívesen segít is neki.
okt. 1
7:12
Nem fogja kitalálni, melyik ország veszi a legtöbb fegyvert a világon (Infostart)
A 2017-es negyedik helyéről jött fel a másodikra 2018-ban.
okt. 1
7:12
Szabad szemmel: Trócsányi elutasítása a legújabb csavar Orbán és az uniós intézmények csörtéjében (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2019. október 1.
okt. 1
7:18
Kína 70: monstre parádé a Tienanmen téren (Képmás)
A kínai elnök újfent kiállt a hongkongi autonómia mellett.
okt. 1
7:21
Hóvihar okoz fennakadásokat az Egyesült Államokban (ATV)
Fennakadásokat okozott a váratlan hóvihar az Egyesült Államok nyugati részén. Egyes tagállamokban 120 centiméternyi hó esett. Több helyen szükségállapotot hirdettek. Közben a Portugáliához tartozó Azori-szigetek felé pusztító hurrikán közelít. Indiában pedig már több mint száz ember halálát okozták a hatalmas áradások.
okt. 1
7:30
Alkotmányos válságot hozhat Peruban a parlament és az elnök harca (Képmás)
Egy brazil építőipari cég botránya kellett ahhoz, hogy megtegye a lépést a perui elnök.
okt. 1
7:32
Ha a képviselőház megszavazza Trump felmentési eljárását, a szenátus is tárgyalni fog róla (Képmás)
Jelentette ki Mitch McConnell, a szenátus többségi republikánus frakciójának vezetője.
okt. 1
7:36
Olyat terpeszt ez a meztelenül jógázó istennő, hogy a fal adja a másikat – Nagyon erős fotók ???? (Blikk)
Mi lehet annál jobb, mint ha az ember jógával indítja a napot? Mondjuk, ha mindezt meztelenül teszi.
okt. 1
7:45
FT: Ausztria egyfajta kísérleti labor lett Európa számára (Kripto Akadémia)
A Guardian szerint az osztrák választás alátámasztja, hogy Európában a hullám nem fordult a populisták ellen, de a jelek szerint egyelőre elakadt a felemelkedésük. A Der Standard pedig azt írja, a Szabadságpárt csak még inkább radikalizálódik, ha beváltja ígéretét és tényleg ellenzékbe vonul.
okt. 1
7:45
Visszaengedik az autókat Madrid belvárosába (444.hu)
Sokat javult a levegő minősége, de a néppárti vezetés a társadalmi haladásért aggódik.
okt. 1
7:51
Az amerikai képviselőház három bizottsága beidézte Giulianit (HírTV)
Rudolph Giuliani az elnök ügyvédjeként az elmúlt hónapokban többször is tárgyalt az ukrán kormány tisztségviselőivel.
okt. 1
8:06
Kanadának szüksége van a hitre, hogy ez a világ legjobb országa – Mathieu Bock-Côté a Mandinernek (Képmás)
„Kanada nem annyira egy hagyományos értelemben vett ország, hanem egy új típusú politikai közösség laboratóriuma. Ideológiailag teljesen újjáépítették” – mondja Mathieu Bock-Côté a Mandinernek. A frankofón jobboldal új sztárját, a québeci hazafit a kanadai progresszivizmus vadhajtásairól, Justin Trudeau kormányzásának mérlegéről és a lokális konzer
okt. 1
8:09
Katonai parádéval ünnepelték Pekingben a hetvenéves Kínai Népköztársaságot (HírTV)
A parádén 160 katonai repülőgépet és 580 hadi felszerelést vonultattak fel.
okt. 1
8:12
Ezt kell tudni Trócsányi László utódjáról - exkluzív tudósítás Brüsszelből (Infostart)
Erős háttéremberek mondják Brüsszelben Várhelyi Olivért, akit sokan már évekkel ezelőtt is budapesti kormányzati pozícióba vártak. A most 47 éves diplomatának hasonló karrieríve van, mint az európai uniós ügyekkel is foglalkozó új igazságügy-miniszternek, Varga Juditnak.
okt. 1
8:15
Megvan, hogy ki lehet az új magyar biztosjelölt (888.hu)
Várhelyi Olivér, hazánk Európai Unióhoz akkreditált nagykövete lehet az új magyar biztos – értesült a Magyar Nemzet.
okt. 1
8:15
Kína óriási katonai parádén mutatta be a rakétát, ami Amerikát is elérheti (444.hu)
Újra tankok jelentek meg a Tienanmen téren, de ezúttal nem tapostak el senkit. A Kínai Népköztársaság 70. évfordulóján bebizonyították, hogy a kínai katonáknak nincs párja, ha egyszerre kell mozdulni.
okt. 1
8:18
Az amerikai képviselőház három bizottsága beidézte Giulianit, az elnök személyes ügyvédjét az ukrán ügy miatt (Kripto Akadémia)
Ha nem megy be, akkor akadályozza a képviselők munkáját.
okt. 1
8:18
Az amerikai képviselőház három bizottsága beidézte Trump személyes ügyvédjét (Képmás)
Demokrata politikusok kijelentették, hogy Giuliani az elnök személyes politikai ambícióinak előmozdítása érdekében tevékenykedett.
okt. 1
8:27
Egymásnak mentek az indonéz diákok és a rohamrendőrök (444.hu)
Megnyirbálják a korrupcióüldöző szerv jogait, és szigorítanák a büntető-törvénykönyvet is.
okt. 1
8:45
Nem igazán hasít az integráció a bevándorlók körében (888.hu)
Meglepődtünk? Nem igazán!
okt. 1
8:45
A perui elnök feloszlatta az ellenzéke által uralt parlamentet (ATV)
Martín Vizcarra perui elnök feloszlatta hétfőn az ország ellenzéki többségű parlamentjét, miután a jobboldali többség törvényhozói az elmúlt egy évben mindent megtettek, hogy keresztülhúzzák a korrupció megfékezésére irányuló lépéseit. A döntése ellen lázadó képviselők azonban válaszul megszavazták az elnök felfüggesztését hivatalából, és eddigi al
okt. 1
8:45
Orbán Viktor videója a finn miniszterelnök látogatásáról (Ripost)
Magyarország miniszterelnöke fogadta az Unió soros elnökségét adó Finnország kormányfőjét. Közös sajtótájékoztatójuk rövid összefoglalóját Facebook-oldalán tette közzé.
okt. 1
8:48
Fordulat jöhet Brexit-ügyben (Képmás)
Egy magas rangú brit kormánytisztviselő szerint az új javaslat rendezi az Írország és Észak-Írország közötti vámkezelési övezetek helyzetét.
okt. 1
8:51
„Mágikus helyen álltam” - Szabó Gergely fotós a Líbiában átélt borzalmakról mesélt (Kripto Akadémia)
Szabó Gergely a frászt hozta fél Magyarországra, mikor az interneten megjelent, hogy elrabolták Líbiában. Később kiderült, hogy „csak” lebombázták.
okt. 1
9:18
„Aki közvetlenül mellettem állt, meghalt” – Megszólalt a Líbiában megsérült magyar fotós (Blikk)
Mindenki azt hitte, hogy elrabolták, pedig „csak” rakétatámadás áldozata lett. A különleges helyeket kedvelő fotóst a líbiai frontvonalról vitték a kórházba.
okt. 1
9:24
Takács Zsolt: Kiteheti a kínai cégeket az amerikai tőzsdékről Trump (Képmás)
Tovább gyűrűzhet a kereskedelmi háború, mivel Donald Trump korlátozná a Kínába irányuló amerikai befektetéseket, ezúttal a részvénypiacokon keresztül.
okt. 1
9:24
Orbán Viktor új uniós biztost jelölt ki Trócsányi László helyett (SzMo)
Miután az Európai Parlament kétszer is leszavazta Trócsányit, Várhelyi Olivért küldik.
okt. 1
9:30
Rózsaszín szemű terminátorok – Boris Johnson a technológiai fejlődés sötét bugyrairól (Képmás)
Digitális önkényuralmi rendszerek veszélyére hívta fel a figyelmet Boris Johnson brit miniszterelnök. Johnson bizarr példákkal tűzdelt beszédben irányította rá a figyelmet az információs technológia árnyoldalaira az ENSZ közgyűlésén.
okt. 1
9:33
Börtönbe küldenek egy marokkói újságírónőt, mert állítólag illegális abortusza volt (444.hu)
Sokak szerint inkább a kritikus hangokat próbálják elhallgattatni.
okt. 1
9:39
Migrációkutató: egyre több migráns érkezik Görögországba (888.hu)
Ötven-hatvanezer migráns gond nélkül jutott át Törökországból Görögországba, főként tengeri úton – mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese.

Keresés