Ezt a 15 éves zongorista fiút nem lehet nem szeretni. Közhelynek hangzik, de esetében tényleg igaz: kedves jelenlétében mosolyra derülnek az arcok, kivirulnak a zord tekintetek. Aki pedig meghallja zongorázni, laikusként érzi, szakmabeliként pedig tudja, különleges kincset talált.
Kína és Moszkva is beleszólt a törökök szíriai hadjáratába. Kína a hadművelet abbahagyására szólította fel Erdoganékat, az oroszok meg úgy tűnik attól tartanak
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke egy férfi és egy női biztosjelölt megnevezését kérte a tagállamoktól korábban, és ez érvényes azon három országra is, amelyeknek elutasították az első választottját - közölte a brüsszeli testület szóvivője kedden.
Beoltatta magát Boris Johnson (55) brit miniszterelnök az e heti EU-csúcs előtt, ahova nagyon készül, hogy elfogadtassa az unió vezetőivel a Brexittel kapcsolatos javaslatait.
Megdöbbentő látványra ébredtek egy angol kisvárosban, Somersetben a lakosok: valaki egy szatyornyi szexjátékot hagyott el az egyik legforgalmasabb utcán.
A nyugati országok közül egyedül Magyarország áll ki Törökország mellett az észak-szíriai hadműveletei miatt, amiért Recep Tayyip Erdogan (65) török elnök tegnap személyesen is köszönetet mondott Orbán Viktor (56) miniszterelnöknek.
Összeomlott egy többemeletes ház a brazíliai Ceara államban található Fortaleza városban. A tragédiában egy ember életét vesztette, többen pedig a romok alatt rekedtek.
A magyarok érdekét is az szolgálja, hogy a törökök offenzívát indítottak Szíria ellen – legalábbis a magyar kormány szerint. Közben a nemzetközi világ elítéli a török bevonulást. Napok óta dúlnak a harcok a Közel-Keleten, már csaknem 300 ezren hagyták el a régiót.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint Törökország az amerikai elnök figyelmeztetése ellenére sem fog soha tűzszünetet kötni Északkelet-Szíriában, ahol a török hadsereg a múlt héten hadműveletet indított Washington szoros helyi szövetségese, az Ankara által terrorszervezetnek tartott Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen.
Amerikai demokrata párti és republikánus törvényhozók a kongresszus elé terjesztettek egy kétpárti határozati javaslatot, amely ellenzi Donald Trump amerikai elnök döntését az amerikai csapatok kivonásáról Északkelet-Szíriából.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint Törökország az amerikai elnök figyelmeztetése ellenére sem fog soha tűzszünetet kötni Északkelet-Szíriában, ahol a török hadsereg a múlt héten hadműveletet indított Washington szoros helyi szövetségese, az Ankara által terrorszervezetnek tartott Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen.
Peking felháborodással fogadta, hogy egy olyan törvénytervezetet fogadott el az amerikai képviselőház, amely lehetővé tenné, hogy a hongkongi demokrácia csorbítása esetén megbüntessék az érintett kínai és hongkongi tisztségviselőket – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a külügyminisztérium közleménye alapján.
Behatolt a koszovói különleges rendőri alakulat (Rosu) mintegy száz kommandósa szerda hajnalban az ország északi, többségében szerbek lakta részébe, ahol elfogtak egy szerb rendőrt - jelentette a szerbiai és a koszovói közszolgálati televízió (RTK).
Az éjszakába nyúlva folytak a brit-EU tárgyalások a lehetséges brexit-megállapodásról, hogy szerdára a britek a jogi elvárásoknak megfelelő javaslatot nyújthassanak be kilépésük módjáról. A kulcskérdés az ír határ körüli vámszabályozás volt.
Kim Dzsongun észak-koreai diktátor fehér lovon vágtatva hódította meg az ország az ország legmagasabb csúcsát, a Pektu-hegyet. Sokak szerint ez a lépés szimbolikus jelentőségű.
Európa legnagyobb fővárosait jelenleg nagyrészt balliberális-zöld politikusok irányítják, még olyan országokban is, ahol egyébként a konzervatívoké a hatalom - írta szerdai összeállításában a Magyar Nemzet. Hozzátette, hogy Budapest volt az Európai Unió egyik utolsó keresztény-konzervatív bástyája. Sadiq Khan, London polgármestere
Az elnök egyelőre támogatja a lobbiszabályok megsértésének gyanújába keveredett Rudy Giulianit, de tanácsadói szerint jobb lenne mielőbb „elengedni a kezét”.
Legkevesebb 74-en sérültek meg a kedd este. Volt petárdadobálás, kukagyújtogatás, kirakatbezúzás, a rendőrök pedig gumibotokkal és gumilövedékekkel válaszoltak.
Törökország azt mondja, hogy csak hazatelepíteni akarja a szíriai menekülteket. A magyar kormány meg úgy tesz, mintha elhinné ezt. Közben valójában etnikai tisztogatás zajlik, Szíria más részéről elmenekülteket akarnak a kurdoktól elfoglalt területekre telepíteni.
A biztonsági szempontok mellett számos politikai és gazdasági aspektus is arra mutat, hogy Albániát és Észak-Macedóniát közelíteni kellene az Európai Unióhoz - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán arra reagálva, hogy az Európai Unió elhalasztotta a Nyugat-Balkán bővítését.
A brit Brexit-ügyi miniszter szerint ha szombatig nincs elfogadott megállapodás a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, Boris Johnson miniszterelnök eleget tesz a kilépés halasztásának kezdeményezését előíró törvénynek.
Soha nem lesz tűzszünet - ezt üzente Erdogan török elnök Donald Trumpnak. Azt is közölte, hogy nem érdeklik az országa elleni szankciók. Közben a török- és immár kurd-szíriai erőket orosz járőrök tartják egymástól távol a vitatott területen.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán arra szólította fel a szíriai kurd fegyvereseket, hogy azonnal, még szerda éjjel hagyják el azt a sávot Észak-Szíriában, ahol Ankara a jelenlegi hadműveletét követően biztonsági övezetet akar kialakítani.