Életét vesztette Goran Markovics (†33) visszavonult szerb labdarúgó. Az egykori védő pancsovai otthonában hunyt el szombaton este, miután redőnyszerelés közben kiesett az ötödik emeleti ablakon.
Botrányos Eb-selejtezőn ütötte ki 6-0-ra az angol labdarúgó-válogatott a bolgár csapatot: rasszista nézőtéri bekiabálások miatt a vendégek fontolóra vették, lejátsszák-e a második félidőt.
Tíz nap múlva ismét megkezdődik a versenyszezon a világkupában, szokás szerint idén is az ausztriai Söldenben. A rendezők jól haladnak a pálya előkészítésével.
Nem elég, hogy az elmúlt hónapokban nem ment a játék Fucsovics Mártonnak, az első számú magyar versenyző visszacsúszott a világranglista 69. helyére, sajnálatos módon még sérülés is hátráltatja.
Hosszú Katinka a jövő évi olimpiai programjával kapcsolatban abban biztos, hogy a két vegyesúszó versenyszámban indul, céljait illetően pedig elmondta: egy aranyéremmel is elégedett lenne Tokióban.
Az augusztusi szegedi világbajnokságon pályafutása negyedik és ötödik vb-aranyérmét megszerző Bodonyi Dóra, illetve Csernák Károly mesteredző neve ünnepélyes keretek között felkerült a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) székházában található márványtáblára.
Belgium, Olaszország, Oroszország és Lengyelország után hétfőn este ötödikként Ukrajna jutott ki a jövő évi Európa-bajnokságra, miután a B csoportban Kijevben 2-1-re legyőzte Portugáliát.
A "Sötét ló" videóblog egy pillanatában bemutatkozik telefonon Pavel nevű, vélhetően jó kapcsolatokkal rendelkező barátjának, így kiderül nevének helyes kiejtési módja.
Kádár idén az Eb-selejtezőkön is törzstag – volt. Múlt csütörtökig, amikor tulajdonképpen rajta úszott el a horvátok elleni meccs, mert az első és a harmadik gólban is nyakig benne volt.
Öt magyar klub kezdi meg szereplését szerdán az európai kosárkupákban, de a legnagyobb figyelem – a szokásoktól eltérően – ezúttal nem az „örökös” Euroliga-résztvevő Sopron Basketre irányul.
Szükség van arra, hogy a szakszövetségek megalkossák a sportágspecifikus egészségügyi szabályzatukat, amelynek alkalmazásával csökkenthetők a sportolók hosszú távú sérülései – mondta az államtitkár.
Puskás Ferenc, a legnagyobb magyar futballista életének teljes bemutatásához a többi között tárgyi emlékek felajánlásait várja november 3-ig az új nemzeti stadionban megnyíló Puskás Múzeum.