Míg aztán ki nem derült, hogy hazugság az egész: az Új-Delhiben élt Wilayat és két gyermekének valódi élettörténetét négyéves újságírói munkával derítették fel.
A negatív részvételi rekordot hozó első fordulóhoz hasonló arányban járultak az urnákhoz Romániában a szavazópolgárok vasárnap az első órákban az elnökválasztás második fordulójában: délelőtt 10 óráig belföldön a jogosultak 6,87 százaléka adta le voksát.
Változatlanul súlyos volt a helyzet vasárnap a heves esőzések és áradások által sújtott észak-olaszországi területeken, különösen Liguria és Piemont régiókban, az utóbbiban egy ember eltűnt, feltehetően egy megáradt folyóba fulladt.
Legalább öt embert megöltek, és több mint százat megsebesítettek az iraki biztonsági erők a hét végén a Bagdadban és több dél-iraki városban lezajlott kormányellenes tüntetéseken.
Szlovákia kisebbségi kormánybiztosa szerint hamarosan egy olyan átfogó kisebbségi törvényt alkothatnak, amely az ország megalakulása óta várat magára. Ennek lényege, hogy egy, az oktatáson, az önkormányzatiságon és a nyelvhasználaton átívelő szabályozás jöhet létre - de már csak a következő kormányzati ciklusban.
Felborult vasárnap délelőtt egy hajó a romániai Midia kikötőjében 14 600 élő juhval és 22 tengerésszel a fedélzetén - közölte az Agerpres hírügynökség.
Változatlanul súlyos volt a helyzet vasárnap a heves esőzések és áradások által sújtott észak-olaszországi területeken, különösen Liguria és Piemont régiókban, az utóbbiban egy ember eltűnt, feltehetően egy megáradt folyóba fulladt.
Felborult vasárnap délelőtt egy hajó a romániai Midia kikötőjében 14 600 élő juhval és 22 tengerésszel a fedélzetén - közölte az Agerpres hírügynökség.
Változatlanul súlyos volt a helyzet vasárnap a heves esőzések és áradások által sújtott észak-olaszországi területeken, különösen Liguria és Piemont régiókban, az utóbbiban egy ember eltűnt, feltehetően egy megáradt folyóba fulladt.
Most a legkritikusabb a helyzet Genova és Savona térségében, estére Velencébe ér az áradás, és Piemonte tartományban is heves esőzések miatt adták ki a legmagasabb figyelmeztetést.
A létesítményben helyet kap vasárnapi iskola, énekkar és lesz énekoktatás, de van benne filmvetítésre alkalmas terem is, míg a felső szinten vendégszobákat alakítanak ki.
Pontozásos elbírálási rendszerre alapuló bevándorlási szabályozás meghonosítását hirdette meg vasárnap ismertetett választási programjában a kormányzó brit Konzervatív Párt.
Hiába állt szinte egyoldalúan a nemzetközi közösség Mauritius oldalára egy évtizedek óta húzódó szigetvitában, Nagy-Britannia nem hajlandó eleget tenni az Ensz bírósága döntésének.
Szünet nélkül folytatódnak a bevándorláspárti erők támadásai Magyarország ellen - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap az Mti-vel.
Szünet nélkül folytatódnak a bevándorláspárti erők támadásai Magyarország ellen - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap az MTI-vel.
Kabulban gránátot dobtak az Ensz egyik gépjárműjére vasárnap; egy külföldi személy életét vesztette, öt másik ember megsebesült - közölték a hatóságok.
Kabulban gránátot dobtak az ENSZ egyik gépjárműjére vasárnap; egy külföldi személy életét vesztette, öt másik ember megsebesült - közölték a hatóságok.
A városban, ahol mintegy fél éve kormányellenes tüntetések zajlanak, két órával az urnazárás előtt a szavazásra jogosultak 66,5 százaléka élt szavazati jogával. Több más rekord is megdőlt.
Michael Bloomberg amerikai milliárdos üzletember vasárnap közleményben erősítette meg, hogy a Demokrata Párt jelöltjeként indulni kíván a 2020-as amerikai elnökválasztáson.
Mintegy harmincméteres szakasz omlott össze a Torinó és Savona közötti viaduktból vasárnap a heves esőzések és áradások által sújtott észak-olaszországi Liguria és Piemonte tartományt összekötő autósztrádán. A jelenlegi ismeretek szerint a katasztrófa idején nem haladt át rajta gépjármű.
Gideon Szá’ár, a párt egyik vezető képviselője vasárnap a Háárec izraeli lap beszámolója szerint hivatalos beadvánnyal élt, amelyben előrehozott pártelnökválasztást sürget.
A magyarok tüntető távolmaradása és a román diaszpóra újabb részvételi rekordot döntő erődemonstrációja közepette zajlik vasárnap a romániai elnökválasztás második fordulója, amelyen eldől, hogy az újabb mandátumra pályázó jobboldali Klaus Iohannis államfő vagy Viorica Dancila szociáldemokrata exminiszterelnök lesz-e Románia elnöke a következő öt é