Mindössze 33 birka életét sikerült megmenteni a tegnap felborult román hajón szállított 14 600 jószágából, ráadásul társaik teteme azóta is a víz felszínén lebeg.
Egészen szürreális események játszódtak le Melbourne-ben, ugyanis egy gyanútlan buszvezetőhöz valaki egy adag – vélhetően emberi – ürüléket vágott hozzá.
Sokak szemébe könnyet csalt a leszbikus románcról szóló új Renault Clio-reklám, amiről rengetegen úgy vélik: sokkal érzelmesebbre sikeredett, mint a legtöbb hollywoodi film.
Rekord-részvétel mellett arattak elsöprő győzelmet a demokrácia-párti erők vasárnap a hongkongi önkormányzati választáson. Jelöltjeik az elnyerhető mandátumok mintegy 90%-át megszerezték, és 18 kerületi tanácsból 17-ben többségbe kerültek. Mióta a volt brit gyarmat visszakerült Kína fennhatósága alá, egyre több hongkongi érzi úgy, hogy a pekingi ve
Nem kellett sokat várni, hogy Soros György neve felbukkanjon abban az amerikai Ukrajna-politikához köthető szövevényes ügyben is, amelynek kapcsán vizsgálat folyik Donald Trump elnök ellen.
Harminc év óta a legerősebb, 6,4-es földmozgás rázta meg a balkáni ország fővárosát és északnyugati részét. Középpontja Tiranától 30 kilométerrel nyugatra volt.
A skót miniszterelnök szerint ha Skócia függetlenné válik, megpróbál önálló tagországként újból belépni az Európai Unióba. Boris Johnson azonban ellenáll a függetlenségi szavazásról szóló skót nyomásnak.
Némi nemű nemi zavar támadt a Fehér Ház Rózsakertjében hétfőn kitüntetett Conan kutya körül: Donald Trump elnök kanként méltatta beszédében, ám Fehér Ház-i források később szukára módosították az eb nemét, míg aztán egy másik, ugyancsak Fehér Ház-i forrás szerint Conan mégis "legény a talpán".
Várhatóan meglesz a Konzervatív Párt többsége a brit előrehozott parlamenti választáson - mondta Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense az M1 aktuális csatornán.
Bekérette az Egyesült Államok pekingi nagykövetét, Terry Branstadot a kínai külügyminisztérium kedden, miután a múlt héten az amerikai képviselőház is megszavazta a hongkongi tiltakozókat támogató törvényjavaslat végleges változatát.
Klaus Johannis jelenlegi román államfő fölényes – 66-34 százalékos arányú – győzelmet aratott a vasárnapi elnökválasztáson Viorica Dăncilă volt szociáldemokrata kormányfővel szemben.
Erkölcstelennek nevezte az atomfegyverek jelenlétét Japánban Ferenc pápa, aki ma fejezi be ázsiai látogatását. A szigetországban máig él néhány száz „titkos” hívő, akik – hagyományaik miatt - nem kívánnak betagozódni a katolikus egyházba.
Hétfőn kora reggel törtek be Drezdában a szász választófejedelmek és királyok palotájának világhírű kincstárába. A rendőrség részletet tett közzé a rablók behatolását rögzítő felvételekből.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a keresztény közösségek megvédéséről biztosította amerikai tárgyalópartnereit, akiket kedden fogadott Budapesten.
A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy még a balliberális kormány is intézkedéseket jelentett be a helyzet kezelésére, bár sokak szerint ezek semmit sem érnek.
Az államfő levélben fejezte ki résztévét Magyarország és a saját nevében a keddi, albániai földrengésben hozzátartozójukat elvesztőknek, valamint együttérzését a sérülteknek.