Az EU minden tagállamának törekednie kell, hogy 2050-re teljesen megszüntessék a felmelegedésért jórészt felelősnek tartott üvegházhatást okozó gázok kibocsájtását.
Az olasz államfő közbelépését, a miniszterelnök parlamenti számonkérését és lemondását követelte Matteo Salvini, a Liga és a jobbközép ellenzék vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen árulással vádolta Giuseppe Conte kormányfőt, mivel a parlament megkerülésével az Európai Unióval megállapodott az európai pénzügyi stabilitási mechanizmus (E
A Schaeffler-csoport 23,5 milliárd forintos beruházással új gyárat épít Szombathelyen, 150 új munkahelyet teremtve, amelyhez a kormány 5 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt.
A strasbourgi székhelyű szervezet emberi jogi biztosa azt várja a magyar parlamenttől, hogy vizsgálja meg azt a nemrég előterjesztett törvényjavaslatot, amely módosítja az Alkotmánybíróságról, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírák jogállásáról szóló sarkalatos törvényeket is.
A javaslatcsomag egyebek mellett az anyanyelvi oktatás terén ír elő intézkedéseket az intézményrendszert, a tankönyveket és tanterveket illetően, és pénzügyi támogatást kér a kisebbségi médiának.
A brit statisztikai hivatal adatai alapján ennek nem kis részben az az oka, hogy a közép- és kelet-európai EU-országok állampolgárai közül többen távoztak, mint ahányan érkeztek.
Hátrányos helyzetű afrikai gyermekekhez juttatnak el olyan tankönyveket, amelyek a keresztény alapokon nyugvó, boldog, kiegyensúlyozott családi életre nevelik őket. – jelentette be az államtitkár.
A kormányfő Eszéken azt is kiemelte, hogy Magyarország minden tőle telhetőt megtesz a területén élő horvát kisebbségért, és örömmel látja, hogy Horvátország ugyanerre törekszik.
A Juncker vezette bizottság rosszabb állapotban adja át az Eu-t az új Európai Bizottságnak mintsem amilyen helyzetben volt az unió öt évvel ezelőtt – mondta a fideszes Ep-képviselő.
Havazás, heves esőzés és erős szél – ezek okoznak időjárási káoszt az Egyesült Államokban a Hálaadás ünnepén. A nyugati és a keleti partvidéket is elérte egy heves hóvihar. 32 szövetségi államban hirdettek készültséget az időjárás miatt. 300 ezer háztartás maradt áram nélkül.
Párizs után Pozsony ad otthont a levegőminőségről tartott európai fórumnak. A következő két napban a pozsonyi várban zajló Tiszta Levegő Fórumon több mint 500 elismert európai szakember vesz részt. A esemény is jelzi, hogy Szlovákiában egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre. A pozsonyi parlament szerdán az egyszer használatos műanya
Az Európai Parlament azonnali látogatás keretében újabb vizsgálatot kezdeményez a jogállamiság máltai helyzetének feltérképezése céljából, Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró két évvel ezelőtti meggyilkolásával összefüggésben - közölte Sven Giegold német zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselő Strasbourgban csütörtökön.
Magyarország támogatja az EU horvát elnökségének célkitűzéseit - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Eszéken Andrej Plenkovic horvát kormányfővel tartott munkaebédjét követően.
Klímaügyi vészhelyzetet hirdetett az Európai Parlament. A testület azt reméli, hogy így nyomást tud gyakorolni az Európai Bizottságra annak érdekében, hogy hatékonyan lépjen fel a klímaváltás ellen.
Újabb 13 halálos áldozatát találták meg csütörtökre virradóan, csaknem 24 óra alatt a minapi albániai földrengésnek, így 40-re nőtt a számuk hivatalos közlések szerint. A térségben folyamatos utórengésekről számolt be, amit a helyszínen tartózkodó Hegyesi Sándor, a szegedi Top Tours Utazási Iroda vezetője is megerősített az InfoRádiónak.
Hivatalosan is kinevezte az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottságot csütörtökön a tagországok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács.
Előre be nem jelentett látogatásra Afganisztánba érkezett csütörtökön az amerikai elnök. Donald Trump az amerikai hálaadás ünnepén ellátogatott az afgán fővároshoz, Kabulhoz közeli Bagramban lévő amerikai légitámaszpontra - írja az MTI.
Előre be nem jelentett látogatásra Afganisztánba érkezett csütörtökön az amerikai elnök, aki hálaadás alkalmából kereste fel az amerikai katonákat a bagrami támaszponton.
Előre be nem jelentett látogatásra Afganisztánba érkezett az amerikai elnök. Donald Trump az amerikai hálaadás ünnepén ellátogatott az afgán fővároshoz közeli amerikai légitámaszpontra.
Több mint másfél évtizedes mélypontra csökkent az idei év első felével zárult tizenkét hónapban az Európai Unió társállamaiból Nagy-Britanniába irányuló nettó bevándorlás, nem kis részben azért, mert a közép- és kelet-európai EU-országok állampolgárai közül többen távoztak, mint ahányan érkeztek.
Az amazóniai esőerdőkben pusztító tüzek gyorsíthatják az Andok gleccsereinek olvadását, felborítva több tízmillió ember vízellátását - közölték csütörtökön brazil kutatók.
Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön jelezte, hogy továbbra is vállalja a NATO "agyhaláláról" korábban tett és nagy vihart kavaró véleményét, és arra kérte a katonai szervezetet, hogy a stratégiai feladataira, mindenekelőtt a terrorizmus elleni harcra koncentráljon.
Már évek óta kérdezgetik a rajongók Nicole Scherzingert és a többi tagot, hogy mikor áll újra össze az ikonikus csajbanda, de eddig csak bizonytalan, a választ kikerülő feleleteket adtak, nem zárva ki a lehetőségét, de nem is állítva, hogy újra összeállnak.
Méregdrága, 49 karátos gyémántot loptak a drezdai uralkodói palotát kiraboló tolvajok. Az elkövetők – akik a nyomozás szerint négyen lehettek – nem „nyúltak mellé”, ugyanis kiderült, hogy a rengeteg kinccsel együtt elvitték azt a Fehér szász nevű drágakövet is, ami a szakértők szerint egymagában is 12 millió dollárt (3,7 milliárd forintot) ér. Ez A
93 éves korában elhunyt Goar Vardanyan, a valaha volt leghíresebb szovjet kém házaspár női tagja. Azzal váltak híressé férjével, Gevorg Vardanyannal (†87), hogy a II. világháború lezárásában kulcsszerepet játszó 1943-as teheráni konferencián megakadályoztak egy Joszif Sztálin (1878–1953), Franklin D. Roosevelt (1882–1945) és Winston Churchill (1874
A migrációs válság szinte teljes egészében végigkísérte a Juncker-bizottság hivatali idejét, és könnyen lehet: hosszú távon is ennek gyatra kezelésével lesz majd azonosítható.