2021. október 5. kedd

okt. 5
0:03
Az orosz kormány szerint nem magával a Szputnyik V-vakcinával, hanem annak dokumentációjával voltak kifogásai a WHO-nak (444.hu)
Annyira súlyos a járványhelyzet Oroszországban, hogy betiltották a tömegrendezvényeket.
okt. 5
0:06
Itt a döntés: eddig maradnak ingyenesek a koronavírustesztek Ausztriában (Blikk)
Ezek azok a tesztek, amelyeket úgynevezett tesztutcákban, munkahelyeken, iskolákban, illetve adott települések önkormányzatainak szervezésében szakavatott egészségügyi személyzet végez.
okt. 5
0:07
Ausztriában március végéig ingyenesek maradnak a koronavírustesztek (444.hu)
Jelenleg több mint 800 fertőzöttet ápolnak az osztrák kórházakban.
okt. 5
0:10
Megszólaltak a biztonsági szakértők: ez állhat a Facebook mostani leállásának hátterében (Blikk)
Lassan már el is felejtjük, milyen volt az élet, amikor még volt Facebook, Instagram és WhatsApp és az Oculus. Miközben próbálunk kezdeni valamit magunkkal a legnagyobb közösségi oldal nélkül, a szakértők már elemzik a történteket.
okt. 5
0:11
Európai Bizottság: A nőgyűlölet, a nők elleni uszítás és a nők elleni online erőszak legyen bűncselekmény Európa-szerte! (444.hu)
A Fidesz szerint elszomorító, hogy Brüsszel a családon belüli erőszakot használja fel ideológiai céljainak elérésére és lopakodó hatáskörbővítésre.
okt. 5
0:14
Készül az első űrfilm: a színésznő, az űrhajósok és a rendező együtt veszik be a galaxist (Blikk)
Hamarosan elkezdődik az első világűrben készülő játékfilm forgatása. A világűrbe utazik ugyanis Julia Peresild orosz színésznő két űrhajóssal és egy rendezővel együtt, hogy a Nemzetközi Űrállomáson, 354 km magasságban készítsen mozit.
okt. 5
0:15
Az Európai Gyógyszerügynökség javasolja az emlékeztető oltást a Pfizer és a Moderna vakcináiból (444.hu)
Minden egészséges felnőttnek ajánlják a harmadik oltást legalább fél év után.
okt. 5
0:18
Csak a hazai sonka hiányzik az uralkodónak: száműzetésben is királyi életet él János Károly (Blikk)
Az Egyesült Arab Emírségekben bujdosik az exuralkodó.
okt. 5
0:19
Kinyílt Pandora szelencéje, eltitkolt francia kastélyok, londoni irodák és rengeteg be nem vallott vagyon hullott ki belőle (444.hu)
Újabb óriási offshore szivárogtatás fedi fel, hogyan titkolják a vagyonukat a világ leghatalmasabbjai Orbán barátaitól a volt brit miniszterelnökön át a jordán királyig.
okt. 5
5:57
„Ez teljes egészében a brexit miatt van” – nem enyhül a benzinhiány az Egyesült Királyságban (ATV)
Hozzáfogtak a benzinszállításhoz a katonai sofőrök az Egyesült Királyságban, a kutaknál azonban továbbra is hosszú sorok kígyóznak. A szigetországban százezer kamionsofőrre lenne sürgősen szükség, de a kormány ellenzi, hogy hosszú távra visszahívják a brexit miatt távozott kelet-európai sofőröket. Az ATV Híradójának riportja.
okt. 5
6:21
Katonai támaszpontra támadtak ismeretlen fegyveresek (hirado.hu)
A bejelentés szerint a támadók fegyvereket, katonai járműveket is zsákmányoltak.
okt. 5
6:24
Elképesztő titkokat hozott nyilvánosságra a Facebook korábbi alkalmazottja: sok mindenről lerántotta a leplet (Blikk)
Frances Haugen az arcát és nevét vállalva nyilatkozott az amerikai CBS tévécsatornának vasárnap. Idén mondott fel a Facebooknál, miután elege lett a cég ügyeiből.
okt. 5
6:30
Ismét elérhető a Facebook és a tulajdonában lévő platformok (Infostart)
Ez volt az óriásvállalat történetében a legnagyobb leállás. Zuhantak a részvényárfolyamok is.
okt. 5
6:45
Visszatértek a Facebook platformjai, a kiszivárgott cégtitkokról azonban a történelmi leállás sem vonja el a figyelmet (hirado.hu)
Ez volt az óriásvállalat történetében a legnagyobb leállás.
okt. 5
6:48
Most érkezett! Ismét elérhető a Facebook (Metropol)
Helyreállt a Facebook közösségi oldal és az óriásvállalat tulajdonában lévő egyéb platformok, mint az Instagram és a WhatsApp - jelentették kedden hírügynökségek.
okt. 5
6:54
Egymásnak ellentmondva ítélték meg a magyar jogállamiságot az EP-LIBE küldöttség tagjai (Infostart)
Strasbourgban beszéltek az EP-delegáció különböző pártokhoz tartozó tagjai arról, hogyan értékelték a Magyarországon hallottakat, konkrétan mivel volt gondjuk vagy éppenséggel miért nem látják megalapozottnak a vádakat.
okt. 5
6:57
Rekordszámú kínai vadászgép sértette meg Tajvan légterét (444.hu)
Peking négy napja folyamatosan provokálja a tajvani kormányt.
okt. 5
7:24
Nagy a baj a szomszédban: elrendelték a halasztható műtétek átütemezését (Blikk)
Romániában a közkórházaknak át kell ütemezniük a következő 30 napban minden halasztható műtétet, a megyei közegészségügyi igazgatóságok pedig a koronavírusos betegek kezelésére csoportosítják át a felszabaduló kórházi ágyakat és szakszemélyzetet – jelentette be hétfő este Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár.
okt. 5
7:27
Az autó, amelynek drágább a féktárcsája, mint egy használt Bentley (hirado.hu)
A Bugatti szupersportautója nagyjából 3,6 millió dollárba kerül, azaz körülbelül 1,1 milliárd forint.
okt. 5
7:48
Felfedte magát és újabb titkait a Facebook belső ügyeiről szivárogtató egykori menedzsere (Infostart)
A Wall Street Journalnek (WSJ) korábban szivárogtató Frances Haugen az amerikai CBS tévécsatornának adott interjúban fedte fel identitását és beszélt arról, miért hozott nyilvánosságra belső dokumentumokat. Kedden kongresszusi meghallgatása lesz.
okt. 5
8:51
Az EU-bővítés Voldemortja: Várhelyi Olivér elfogultságára panaszkodnak Brüsszelben (444.hu)
A Politicónak panaszkodtak uniós források, hogy a magyar bővítési biztos túlságosan elnéző Szerbiával, és nem veszi komolyan a jogállamisági feltételeket.
okt. 5
9:51
Hatalmasat bukott Zuckerberg a Facebook-leálláson (hirado.hu)
Mark Zuckerberg személyes vagyona néhány óra alatt több mint 6 milliárd dollárral csökkent.
okt. 5
10:18
A svájci gárda több tagja nem kért a kötelező oltásból (Infostart)
Három őr távozott, másik hármat felfüggesztettek.
okt. 5
10:21
Milliárdokat bukott Zuckerberg a Facebook leállása után (ATV)
A cég elvesztette a piaci értékének közel 5 százalékát, amivel a vezérigazgató vagyona is megcsappant.
okt. 5
10:21
70 év alatt több mint kétszázezer francia gyereket zaklathattak a katolikus egyház tagjai (444.hu)
Elkészült a jelentés, ami 1950 és 2020 között vizsgálta az egyházon belüli szexuális visszaéléseket Franciaországban.
okt. 5
10:30
Kritikus pont a brit üzemanyagkrízisben: már a hadsereg segítsége is kell (Infostart)
Múlt hét óta készenlétben álltak, főként Londonban és délkeleten vetik be őket, ahol a szükség a legnagyobb.
okt. 5
11:00
Szijjártó Péter: A migrációs politikának nemzetközi hatáskörben kell maradnia (HírTV)
A migrációs és menekültpolitikának szigorúan nemzeti hatáskörben kell maradnia, a világ országainak pedig kölcsönösen tiszteletben kell tartaniuk az eltérő álláspontokat a bevándorlás kérdésében - jelentette ki Szijjártó Péter
okt. 5
11:27
Újra egységes képviselete van a felvidéki magyarságnak (hirado.hu)
A magyar külpolitika fókuszában mindig is egy erős közép-európai együttműködés megteremtése állt és áll.
okt. 5
11:30
Nem feltételek nélkül történik majd a brüsszeli pénzek felszabadítása (Infostart)
Valdis Dombrovskis bizottsági elnökhelyettes és Paolo Gentiloni pénzügyi biztos együtt tesznek jelentést szerdán az Európai Parlament plenárisa előtt a lengyel és a magyar nemzeti tervek közeli lehetséges elfogadásáról és a közösségi pénzek első részének az idei folyósításáról.
okt. 5
11:33
70 év alatt 200 ezernél is több kiskorút zaklathattak szexuálisan a francia katolikus papok (SzMo)
Rendszerszintű volt a probléma, a francia katolikus egyház akkor sem kezdett semmit a helyzettel, amikor tudomást szerzett a visszaélésekről.
okt. 5
11:45
A Facebook leállt, a mémgyár beindult – képekben Zuckerberg legkellemetlenebb napja (hirado.hu)
A Facebook és alkalmazásainak történelmi leállása sokakat megihletett az interneten.
okt. 5
11:48
Szijjártó Péter: a migrációt valóban veszélyes fenyegetésnek tartjuk (Infostart)
Magyarországot támadták a határkerítésért, most viszont a lengyelek vagy a litvánok dicséretet kapnak miatta - mondta egy cseh lapnak a külgazdasági és külügyminiszter.
okt. 5
11:54
Szijjártó Péter üdvözli a szlovákiai magyar pártok összefogását (Demokrata)
Minél jobb a magyar–szlovák együttműködés, annál jobb a felvidéki magyaroknak – mondta a miniszter Pozsonyban.
okt. 5
12:27
Mark Zuckerberg 6 milliárd dollárt vesztett a Facebook globális összeomlásán (888.hu)
A facebook alapítója és vezérigazgatója 6 milliárd dollárt vesztett személyes vagyonából, mivel cége részvényei zuhantak a Facebookot, az Instagramot és a WhatsAppot érintő hatalmas online leállás során.
okt. 5
12:33
Százezer eltűnt nyomában (444.hu)
Az évtizedek óta tartó mexikói drogháború egyik legmegrázóbb jelensége, hogy hány áldozata végzi jelöletlen sírokban, árkokban vagy a sivatagban, azonosítatlanul.
okt. 5
12:36
Diákokat menekítettek ki Kabulból (HírTV)
Az afgán országos zeneakadémia több mint száz hallgatóját és családtagjaikat menekítették ki Afganisztánból.
okt. 5
12:48
Magyarországon járt a Libe delegációja (HírTV)
Strasbourgból kapcsoltuk Zöldhegyi Katalint, aki Deutsch Tamást kérdezte.
okt. 5
13:03
Folytatódik a kőolaj drágulása (ATV)
A hétfői két százalékos drágulás után kedden reggel folytatódott a kőolaj áremelkedése annak hatására, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége, az OPEC+ a havi termelési kvóta eredetileg is tervezett napi 400 ezer hordós megemelése mellett döntött.
okt. 5
13:18
Kitört a botrány: több százezer gyerek lehetett pedofil papok áldozata Franciaországban az elmúlt 70 évben (Blikk)
Egy független vizsgálat szerint 1950 óta mintegy 216 ezer gyermeket zaklattak szexuálisan a francia katolikus papok. Sőt, ez a szám akár 330 ezerre is nőhet. Mintegy 2900-3200 gyermekmolesztáló elkövető (papok és diakónusok) dolgozott a francia egyházban az elmúlt hetven évben.
okt. 5
13:18
Káosz várható a határnyitás miatt (HírTV)
Megnyitja Kolumbiával közös határát Venezuela.
okt. 5
13:20
Leálltak a közösségi médiaszolgáltatások (HírTV)
Kommunikációs hibával magyarázza a Facebook a hétfői összeomlást.
okt. 5
13:21
Kiderült: ennyire véd a Pfizer vakcinája a delta variánstól (ATV)
A Lancet brit orvosi szaklapban megjelent egy tanulmány, amely szerint ugyan csökken a vakcina hatása, de még így is megóvja az oltottakat a kórházi ápolástól vagy egy rosszabb végkimeneteltől.
okt. 5
13:21
Újabb kínai ingatlanfejlesztő volt képtelen törleszteni (444.hu)
Még mindig elég sötétek a felhők a kínai gazdaságban óriási szerepet betöltő ingatlanpiac fölött.
okt. 5
13:24
Rómában második forduló várható a helyhatósági választásokon (HírTV)
A baloldal győzelmével zárultak az olaszországi önkormányzati választások.
okt. 5
13:36
Csúcstalálkozóra utazik Orbán Viktor (Infostart)
Informális munkavacsora és V4-es megbeszélés is szerepel a programban.
okt. 5
13:48
Koronavírus: több csúcsot megdöntöttek a kedden közölt járványadatok Romániában (Blikk)
Romániában megdőlt az egy nap alatt jegyzett új koronavírusos fertőzések, a járvány miatti elhalálozások, és a kórházban kezelt koronavírusos betegek rekordja - derült ki a stratégiai kommunikációs törzs kedden kora délután közölt hivatalos adataiból.
okt. 5
13:51
Orbán Viktor az EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozóra utazik (hirado.hu)
Este részt vesz az Európai Uniós állam- és kormányfői számára szervezett kötetlen munkavacsorán.
okt. 5
14:03
Rasszizmus miatt kötelezték kártérítésre Elon Musk cégét (hirado.hu)
Elképesztő összeget fizethet ki a vállalat egyetlen egykori munkavállalónak.
okt. 5
14:24
Kalapáccsal verte rommá a felújított fürdőszobát a szakember, mert nem fizették ki a munkáját (Blikk)
Visszament ügyfele házába, és egy kalapáccsal szétverte a fürdőszobát egy coloradói férfi, amelyet ő újított fel, mert az ügyfél nem akart fizetni.
okt. 5
14:30
Orbán Viktor az EU–Nyugat-Balkán-csúcsra utazik (Demokrata)
A miniszterelnök kedden a szlovéniai Brdóba utazik.

Keresés