2021. július 8. csütörtök

júl. 8
20:21
„Tudni akarjuk, meg lehetett-e volna menteni a szeretteinket” – Bíróságon követelnek kártérítést a koronavírus áldozatainak rokonai (Blikk)
Jelképes százmillió euró, vagyis több mint három és fél milliárd forint kártérítést követelnek az olasz kormánytól és az egészségügyi hatóságoktól a Lombardia tartományban az új koronavírus-járvány terjedése kezdetén meghalt betegek családtagjai a római bíróságon csütörtökön kezdődött perben.
júl. 8
20:21
A cseh kormányfő szerint "szócséplés" a magyar pedofiltörvénnyel kapcsolatos EU-s felhívás, ezért nem írja alá (ATV)
Andrej Babis cseh kormányfő utólagosan sem kívánja támogatni azt a 17 európai uniós vezető által a szexuális kisebbségek védelme érdekében a közelmúltban aláírt felhívást, amelynek megfogalmazásához a magyar Országgyűlés által elfogadott gyermekvédelmi törvény adta az indítékot.
júl. 8
20:24
Magyar Hang: Hétszáznál is több magyar kapott már oltást Romániában (SzMo)
Gulyás Gergely korábban cáfolta, hogy magyarok Romániába mennének oltásért.
júl. 8
20:27
Babis: Miért kellene beleszólnunk a magyarok dolgába törvényeik ügyében? (HírTV)
A cseh kormányfő úgy fogalmazott, nem ír alá semmiféle szócséplést, amit Európából diktált valaki!
júl. 8
20:33
Rekordáron kelt el Leonardo da Vinci egy rajza (Blikk)
Rekordáron, 8,86 millió fontért (3,684 milliárd forint) kelt el Leonardo da Vinci Medvefej című rajza csütörtökön egy londoni árverésen.
júl. 8
21:09
A világ legrégebben futó szappanoperájának forgatásán járt II. Erzsébet (ATV)
II. Erzsébet csütörtökön meglátogatta a világon legrégebben futó szappanopera, a brit Coronation Street forgatásának helyszínét és stábját.
júl. 8
21:33
Boris Johnson bejelentése: a brit katonák többsége távozott Afganisztánból (Blikk)
Megkezdődött a brit hadsereg utolsó alakulatainak kivonása Afganisztánból, és a kontingens zöme már haza is tért – jelentette be csütörtökön Boris Johnson brit miniszterelnök.
júl. 8
21:39
Szinte csak az oltatlanok körében terjed a koronavírus az Egyesült Államokban (ATV)
Mintegy 11 százalékkal nőtt az elmúlt héten az Egyesült Államokban a koronavírus-fertőzöttek száma, szinte teljes egészében a be nem oltott lakosok körében - közölték illetékesek csütörtökön, miközben az erősen fertőző delta variáns dominánssá vált az országban.
júl. 8
21:45
Varga Judit a Babis nyilatkozatról: “Józanság, Közép-Európa a neved…” (ATV)
Andrej Babis cseh miniszterelnök ma a cseh képviselőházban az uniós vezetők felhívását ‘szócséplésnek’ minősítette - posztolta Varga Judit igazságügyminiszter a Facebook-oldalán a Babis-nyilatkozatot.
júl. 8
21:57
Biden: Véget vetünk az Egyesült Államok leghosszabb háborújának (ATV)
Augusztus 31-én lezárul az Egyesült Államok katonai szerepvállalása Afganisztánban - jelentette be csütörtökön Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban.
júl. 8
22:03
Újra emelkedik a koronavírusos esetek száma az Egyesült Államokban (Blikk)
Nőtt a koronavírus esetek száma az Egyesült Államokban, elsősorban az oltatlanok körében.

2021. július 9. péntek

júl. 9
0:03
Litvánia kerítést épít a határra a fehérorosz oldalról átküldött migránsok miatt (Infostart)
Vilnius azzal vádolja az EU-szankciók sújtotta szomszédos Fehéroroszországot, hogy szándékos „hibrid háborúba” kezdett ellene. Lukasenka fehérorosz elnök közben azt mondta: senkit sem fog visszatartani.
júl. 9
0:07
Elkezdett enyhíteni a határátlépési szigoron Nagy-Britannia Magyarország tekintetében is (Infostart)
Első lépésben a Magyarországról visszatérő briteknek, de már látszik a folytatás.
júl. 9
0:11
Fontos figyelmeztetést adott ki a Wizz Air (Infostart)
Hosszabb utasfelvételre kell felkészülni.
júl. 9
0:15
A szlovén EU-elnökség is tart 7. cikk szerinti meghallgatást, akár meg is szűnhet az eljárás (Infostart)
Az EU féléves szlovén elnöksége arra készül, hogy meghallgatást tart az EU-tanácsban folyó jogállamisági eljárás keretében Magyarország és Lengyelország jogállamisági helyzetéről – jelentette be az Európai Parlamentben Anže Logar szlovén külügyminiszter.
júl. 9
0:19
Ferenc pápa belázasodott - újabb hírek a pápai kórteremből (Infostart)
Elmúlt a láza Ferenc pápának, akinek minden vizsgálata negatív lett a szentszéki szóvivő csütörtöki közleménye szerint, amely az egyházfő ötödik kórházi napjáról számolt be.
júl. 9
0:23
EP: az új magyar törvény sérti az uniós értékeket, elveket és jogszabályokat (Infostart)
Az Európai Parlament (EP) képviselői strasbourgi plenáris ülésükön csütörtökön elfogadott állásfoglalásukban bírálták "a demokrácia és a jogállamiság lebontását" Magyarországon, és elítélték a nemrég elfogadott, sok vitát kiváltó gyermekvédelmi törvényt. Az állásfoglalás szerint szerint az LMBT-ellenes szabályozás sérti az uniós értékeket, elveket
júl. 9
0:27
Babis nem írja alá az EU-vezetők felhívását a magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban (Infostart)
Andrej Babis cseh kormányfő utólagosan sem kívánja támogatni azt a 17 európai uniós vezető által a szexuális kisebbségek védelme érdekében a közelmúltban aláírt felhívást, amelynek megfogalmazásához a magyar Országgyűlés által elfogadott gyermekvédelmi törvény adta az indítékot.
júl. 9
0:31
Kizárja az "európai adósságunió" lehetőségét a CDU/CSU választási programja (Infostart)
A járvány előtti fontosabb politikai, ideológiai, gazdasági és költségvetési prioritásokhoz való visszatérés áll a szeptemberi választásra készülő német keresztény pártok kormányprogramjában, megfejelve a klímaváltozás elleni („gazdaságilag észszerű”) harc felvállalásával és a digitalizáció kiemelt kezelésével.
júl. 9
0:35
Donald Trump beperelte a Facebookot, a Google-t és a Twittert (Infostart)
Az előző amerikai elnök keresetet indított a Facebook, a Google és a Twitter, illetve a három internetes óriásvállalat vezérigazgatója ellen, amiért szerinte jogellenesen letiltották a fiókjait.
júl. 9
0:39
Biden: véget ér az Egyesült Államok katonai szerepvállalása Afganisztánban (Infostart)
Augusztus 31-én lezárul az Egyesült Államok katonai szerepvállalása Afganisztánban - jelentette be csütörtökön Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban.
júl. 9
3:09
Nálam kocsmázott az amerikai elnök! – Joe Bident és Jenőt összeköti fiaik barátsága (Blikk)
Joe Biden egy magyar férfi kocsmájában könnyezte meg fiaik közös fotóját.
júl. 9
5:45
Fontos információ utazás előtt: autópályadíjak Európában (Infostart)
Beindul az üdülési szezon, sokan indulnak autóval nyaralni, itt van, hogy hol, mennyit és milyen módon fizethetnek az autópálya-használatért.
júl. 9
6:15
Pfizer a delta variánsról: az oltás harmadik adagja fokozhatja a védelmet (ATV)
A Pfizer koronavírus elleni vakcinájának harmadik adagja fokozhatja a védelmet a vírus delta variánsa ellen - jelentette be a cég tudományos vezetője újságíróknak csütörtökön, hozzátéve, hogy tárgyalást kezdtek az Egyesült Államok gyógyszerészeti hatóságaival a szer vészhelyzeti alkalmazásáról.
júl. 9
6:51
Harmadik oltások - nagyot lépett a Pfizer (Infostart)
A terjedő delta fertőzi a régen oltottakat - az izraeli és brit tapasztalatok szerint a csökkenő antitestszámok mellett sem lesznek súlyos tünetek, ám a Pfizer ezzel nem elégszik meg.
júl. 9
6:51
Ezt kell tudnia a külföldi autópályákról, ha utazni készül (ATV)
Összegyűjtötte a nyári utazások legnépszerűbb célországainak autópályadíj-fizetéssel összefüggő tudnivalóit az e-autopalyamatrica.hu.
júl. 9
7:03
Elképesztő alakok és történetek bukkantak fel a haiti elnök meggyilkolásának ügyében (Infostart)
A merényletet végrehajtó kommandó 28 fős volt. Az egyik amerikai Kanada Port-Au-Prince-i nagykövetségén testőrként dolgozott. Közben az elnök utódjának halála miatt egyre nő a bizonytalanság.
júl. 9
7:03
A Pfizer állítja: a harmadik oltás megvédhet a delta variáns ellen (Blikk)
A Pfizer koronavírus elleni vakcinájának harmadik adagja fokozhatja a védelmet a vírus delta variánsa ellen – írta az MTI a cég tudományos vezetője újságíróknak adott csütörtöki bejelentése nyomán. Mikael Dolstein elmondta, tárgyalást kezdtek az Egyesült Államok gyógyszerészeti hatóságaival a szer vészhelyzeti alkalmazásáról.
júl. 9
7:33
Az összeomlás szélén az egészségügy a nyaralók által kedvelt egyik országban (Infostart)
Beutazni jó ideje nem lehet. Kijárási, utazási korlátozások vannak érvényben, de úgy tűnik, ez nem elég.
júl. 9
7:39
Fiaik barátsága köti össze Joe Bident egy magyar kocsmárossal (ATV)
Az amerikai elnök fia, Beau Biden Irakban együtt szolgált ifj. Berta Jenővel, akinek édesapja, Berta Jenő az Iowa állambeli Davenportban a nyolcvanas évek végén nyitotta meg kocsmáját.
júl. 9
8:27
Újra "szomszédol" Szijjártó Péter (ATV)
A külgazdasági és külügyminiszter újra repülőre szállt, fotót is posztolt.
júl. 9
8:33
Lecsapnak a zivatarok, később piros riasztás is lehet - térkép (Infostart)
Meglepte reggel pár csepp eső Budapestet, de ez csak ízelítő volt, és még csak nem is délelőtt jönnek a legveszélyesebb jelenségek.
júl. 9
8:39
Gigabírság alatt görnyedhet a Volkswagen (Blikk)
Történelmi büntetést szabott ki az Európai Bizottság a Volkswagen csoportra a 2015-ös dízelbotrányt követően, mert az vállalkozások a nagyobb profit érdekében késleltették fontos környezetvédelmi technológiák bevezetését.
júl. 9
8:39
Amerikai szóvivő: Észak-Korea jelentős kiberfenyegetést jelent (ATV)
Észak-Korea jelentős kiberfenyegetést jelent az Egyesült Államokra és más országokra nézve, különösen a pénzügyi intézményekre - közölte csütörtökön az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
júl. 9
8:57
Biden bejelentette, hogy augusztus 31-ig teljesen kivonulnak az amerikai csapatok Afganisztánból (444.hu)
Minél gyorsabban, annál biztosabb, hogy közben nem veszítenek embert.
júl. 9
9:15
Drasztikus lépés jöhet medve-ügyben (Infostart)
Lehetővé akarja tenni a lakott területekre bemerészkedő agresszív medvék kilövését, erről a kabinet csütörtökön első olvasatban vitatott meg egy sürgősségi kormányrendeletet, amelyet Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter reményei szerint jövő héten el is fogadnak.
júl. 9
9:33
Az új izraeli miniszterelnök mégis tett egy külpolitikai fordulatot (Infostart)
Mintegy hároméves kihagyás után Naftali Bennett izraeli miniszterelnök múlt héten titokban találkozott II. Abdalláh jordániai királlyal és enyhülni látszik a fagyos viszony - jelentette a Walla hírportál.
júl. 9
10:21
Üzenet a turistáknak: Spanyolország biztonságos (Infostart)
Ez annak ellenére így van, hogy újra emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma - jelentette ki Reyes Maroto turizmusért felelős spanyol miniszter pénteken.
júl. 9
10:33
Döbbenetes adat érkezett arról, mennyien halnak éhen (Infostart)
A fegyveres konfliktusok mellett az éghajlatváltozás a fő ok.
júl. 9
10:33
Nehezen kezd bármit az USA az egyre gyakoribb zsarolóvírusos támadásokkal (444.hu)
Nehéz arányos választ adni erre a fenyegetésre, pláne úgy, hogy az ne provokáljon ki súlyosabb csapást. Hiszen még azt is nehéz bizonyítani, hogy ki volt az elkövető.
júl. 9
10:45
Szakértő: a fesztiválszezon megindulásával a fertőzöttek száma is nőni fog (ATV)
Néhány héten belül napi körülbelül 150 új fertőzöttet regisztrálnak majd Szerbiában a mostani száz alatti esetszám helyett, ennek oka pedig az, hogy elkezdődtek a fesztiválok, és ahol sok ember van, elkerülhetetlen az átfertőződés - hangsúlyozta Predrag Kon szerb járványszakértő a belgrádi közszolgálati televízió reggeli műsorában pénteken.
júl. 9
10:48
A világon elsőként vetett be Izrael mesterséges intelligencia vezette drónrajt éles harcban (SzMo)
A gázai övezetben célzott támadásokat hajtottak végre a segítségükkel harci egységek és rakétaállások ellen. A drónok hálózatba szervezve léptek akcióba.
júl. 9
10:57
Sötét becslés: a fesztiválszezonnal a fertőzöttek száma is nőni majd a szakértő szerint (Blikk)
Koronavírus – Szerb szakértő: a fesztiválszezon megindulásával a fertőzöttek száma is nő majd.
júl. 9
11:51
Karácsony a kínai vakcináról: több ezer magyar problémájáról van szó (ATV)
A főpolgármester közösségi oldalán arról írt: Gulyás Gergely azt állította, hogy a sajtóhírekkel ellentétben a Sinopharmmal oltott, de védettséggel nem rendelkező magyarok nem járnak Romániába harmadik oltásért, miközben az adatigénylésből kiderült, 715 magyar állampolgárságú kapta meg ott a vakcinát.
júl. 9
12:12
Áder János: tovább növeljük Magyarország napenergia-kapacitását (Demokrata)
Többek közt a hazai áramtermelés jövőjéről beszélt a Három Tenger Kezdeményezés szófiai tanácskozásán Áder János.
júl. 9
13:03
Olimpia: újabb pozitív koronavírustesztek az érkezőknél (ATV)
Japán sajtóértesülések szerint a két hét múlva kezdődő tokiói olimpiára érkező delegációk két tagja pénteken pozitív koronavírustesztet produkált.
júl. 9
13:51
Felrobbantotta ez a látvány az internetet, tömegével vonulnak oda bámészkodni a helyiek (Infostart)
Egy hirdetőtáblán kel életre a 3D-s cica, várhatóan az olimpia egyik látványossága is lesz, olyan hatalmas és élethű. A helyiek körében is terjed a híre, mennek is megbámulni.
júl. 9
13:51
Marilyn Manson önként jelentkezett a rendőrségen (ATV)
Önként jelentkezett a Los Angeles-i rendőrségen Marilyn Manson amerikai rockénekes, aki ellen a New Hampshire-i rendőrség adott ki elfogatóparancsot még májusban.
júl. 9
14:15
Orbán: Az EU-nak súlyos kérdésekkel kell szembenéznie (ATV)
Az Európai Uniónak a következő hat hónapban súlyos kérdésekkel kell szembenéznie, de szerencse, hogy ebben az időszakban éppen Szlovénia adja az EU tanácsának elnökségét - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a szlovéniai Ljubljanában, a visegrádi országok és Szlovénia csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatón.
júl. 9
14:24
Orbán Viktor: az uniónak súlyos kérdésekkel kell szembenéznie (Demokrata)
Videó! Magyarország a következő hónapokban mindent meg fog tenni, támogatni fogja a szlovén elnökséget – mondta a miniszterelnök Ljubljanában.

Keresés