2021. július 11. vasárnap

júl. 11
17:21
Sikeresen megjárta az világűrt Richard Branson (Infostart)
Kilencven kilométerre távolodik el a hatfős legénység a Földtől.
júl. 11
17:33
Elindult a világűrbe az űrutazás tesztjárata (ATV)
Richard Branson angol milliárdos a Virgin Galactic nevű űrjárműve fedélzetén elindult a világűr peremére Új-Mexikóból. Branson azt tervezi, hogy kereskedelmi űrutazási szolgáltatást is indít.
júl. 11
18:00
Elindult az űrbe Richard Branson, útját élőben is követheted (SzMo)
A kétórás úton mintegy 90 kilométeres magasságba jutnak fel, pár percig a súlytalanság állapotában lesznek, és megnézhetik a Föld görbületét.
júl. 11
18:09
Először rögzítették, hogy valakit két koronavírus-mutáns fertőz meg egyszerre (Infostart)
A 90 éves belga nő meghalt a betegségben. Az országban meredeken megindult fölfelé a járványhullám.
júl. 11
18:18
Sikeresen landolt a világűr peremén tett útja után a 70 éves brit milliárdos, Richard Branson (SzMo)
Branson magyar idő szerint vasárnap délután indult el a világűrbe. A kétórás úton mintegy 90 kilométeres magasságba jutottak fel. A brit milliárdos perceken át megtapasztalhatta a súlytalanságot, és a Föld görbületét is szemügyre vehette.
júl. 11
18:30
Belgiumban emelkedik a kórházi felvételek száma (Demokrata)
Az újonnan kiszűrt fertőzöttek száma meredeken, mintegy 78 százalékkal nőtt az elmúlt héten.
júl. 11
18:36
Richard Branson elérte az űrt, biztonsággal visszatért (Demokrata)
A csúcs közelében a hajtómű leállt, az űrjármű visszatérő módba kapcsolt.
júl. 11
18:39
Richard Branson gépe elindult a világűr pereme felé (444.hu)
90 kilométeres magasságba akarnak feljutni.
júl. 11
18:45
A világűr peremén (HírTV)
Richard Branson angol milliárdos a Virgin Galatic nevű űrjárműve fedélzetén a világűr peremén járt.
júl. 11
18:51
Meghalt egy újságíró, akit a tbiliszi Pride ellenzői vertek össze (444.hu)
Hiába panaszkodott még fájdalmakra, mégis kiengedték a kórházból.
júl. 11
19:03
Izraelben harmadik oltást kapnak az immunhiányosak (HírTV)
Vizsgálatokat folytatnak annak eldöntésére, hogy szükséges-e mindenkinek beadni egy harmadik, emlékeztető adagot.
júl. 11
19:09
Manfred Weber már óvatos, de újabb uniós posztra pályázna (Infostart)
Mind több feltételezés szerint Manfred Weber, az Európai Parlament néppárti frakciójának elnöke lehet a középpártok konzervatív felének a jelöltje a házelnöki tisztségre. A jelenlegi EP-elnök, David Sassoli mandátuma az év végén jár le.
júl. 11
19:27
Jön a harmadik oltás Izraelben (Infostart)
A Pfizer gyorsabb teljesíti a következő szállítását az országba.
júl. 11
19:33
Izraelben harmadik oltást kapnak azok, akiknek sérült az immunrendszere (ATV)
Nicán Horovic egészségügyi miniszter szerint egyelőre csak az immunhiányos betegek újraoltását tervezik, de vizsgálatokat folytatnak annak eldöntésére, hogy szükséges-e mindenkinek beadni egy harmadik, emlékeztető adagot.
júl. 11
19:42
Izraelben harmadik oltást kapnak az immunhiányosak (Demokrata)
A delta mutáns okozta járványhullámban az új fertőzöttek fele korábban be lett oltva.
júl. 11
19:54
Levendulaültetvény Kárpátalján (Demokrata)
.
júl. 11
20:00
Elhunyt a holokauszt egyik leghíresebb túlélője (Demokrata)
Németország felszabadítása után kivándorolt Palesztinába, a későbbi Izraelbe.
júl. 11
20:03
Meghalt Esther Bejarano, a holokauszt egyik leghíresebb túlélője (HírTV)
A háború alatt az auschwitzi náci megsemmisítő tábor női zenekarának tagjaként élte túl a poklot.
júl. 11
20:27
Jegy nélküli szurkolók próbáltak betörni a Wembleybe az Eb-döntő előtt (ATV)
Több száz szurkoló próbált meg jegy nélkül bejutni a Wembley Stadionba, ahol 21.00 órától a házigazda angol és az olasz válogatott játssza a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét.
júl. 11
20:39
Úgy fertőződött meg 600 egészségügyi dolgozó Thaiföldön, hogy már megkapták a Sinovac oltását (444.hu)
Egy harmadik oltással erősítenék meg az immunrendszerüket.
júl. 11
22:21
Szigorít a beutazási szabályokon Szlovénia (HírTV)
Néhány hét alatt több mint 100 esetben regisztrálták a gyorsan terjedő delta és delta plusz variánsokat.

2021. július 12. hétfő

júl. 12
0:03
Richard Branson elindult a világűr peremére (Blikk)
Richard Branson angol milliárdos a Virgin Galatic nevű űrjárműve fedélzetén elindult a világűr peremére vasárnap Új-Mexikóból.
júl. 12
0:07
Újabb vizsgálatok várnak a tanárnőt halálra szurkáló kínai férfira: kutatják, a koronavírus erősítette-e fel az agresszióját (Blikk)
Korábban írtunk arról a döbbenetes történetről, melynek során márciusban egy őrjöngő kínai férfi szurkált össze a Honvédkórház egyik covid-osztályán egy mély altatásban lévő fizika és matematika tanárnőt.
júl. 12
0:11
Már Magyarország kapuit döngeti a koronavírus negyedik hulláma – Csak idő kérdése, mikor robban be (Blikk)
Csak idő kérdése, hogy Magyarországon is elinduljon a negyedik hullám, miután több európai országban is romlik a járványügyi helyzet, elsősorban a koronavírus delta variánsa miatt, amely fertőzőképesebb a többinél.
júl. 12
0:15
Meghalt a holokauszt egyik leghíresebb túlélője (Blikk)
Életének 96. évében elhunyt Esther Bejarano, a holokauszt egyik leghíresebb túlélője, az auschwitzi náci megsemmisítő tábor női zenekarának tagja.
júl. 12
5:45
Meghalt a híres auschwitzi túlélő, aki a láger női zenekarának tagja volt (Infostart)
Esther Bejarano 95 éves volt.
júl. 12
6:21
Josep Borrell: a régióban még sokan tagadják, hogy Srebrenicában népirtás történt (Infostart)
Bosznia-Hercegovina tovább léphet az európai úton, de ehhez először megbékélés szükséges a régióban – írta az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője blogbejegyzésében a srebrenicai népírtás 26-ik évfordulója alkalmából.
júl. 12
6:21
Hétfőn kiderül, feloldják-e a korlátozásokat Angliában (ATV)
Végleges döntés várható hétfőn arról, hogy a brit kormány egy hét múlva feloldja-e a koronavírus-járvány miatt elrendelt, még érvényben lévő utolsó korlátozások nagy többségét Angliában. A döntést Boris Johnson miniszterelnök jelenti be esti sajtótájékoztatóján.
júl. 12
6:27
Koronavírus: végleges döntés várható arról, feloldják-e a korlátozások zömét Angliában (Blikk)
Végleges döntés várható hétfőn arról, hogy a brit kormány egy hét múlva feloldja-e a koronavírus-járvány miatt elrendelt, még érvényben lévő utolsó korlátozások nagy többségét Angliában. A döntést Boris Johnson miniszterelnök jelenti be esti sajtótájékoztatóján.
júl. 12
6:45
Cannes: nagy tapssal jutalmazta a közönség Mundruczó Kornél új filmjét (Blikk)
Nagy tapssal jutalmazta a közönség vasárnap este a 74. cannes-i fesztiválon Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét, amelyet a szemle idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premiere (Cannes-i bemutató) elnevezésű válogatásban, versenyen kívül mutattak be.
júl. 12
7:21
Döntenek az anglial korlátozások feloldásáról - itt vannak a kormány érvei (Infostart)
Végleges döntés várható hétfőn arról, hogy a brit kormány egy hét múlva feloldja-e a koronavírus-járvány miatt elrendelt, még érvényben lévő utolsó korlátozások nagy többségét Angliában. A döntést Boris Johnson miniszterelnök jelenti be esti sajtótájékoztatóján.
júl. 12
7:45
Az Európa-barát elnök pártja nyerte az előre hozott választást Moldovában (ATV)
A várakozásoknak megfelelően Maia Sandu Európa-barát elnök pártja nyerte a vasárnapi előre hozott választást Moldovában a csaknem végleges eredmények szerint.
júl. 12
8:15
Torony tetején szelfizőkbe csapott a villám, 11 ember meghalt Indiában (444.hu)
Évről évre több a villámlás okozta haláleset is az országban.
júl. 12
8:39
Újabb országba lehet szabadon utazni oltási igazolással (Infostart)
Bővült a kör, Szijjártó Péter jelentette be a részleteket.
júl. 12
8:57
Augusztus végére elkészül az Északi Áramlat-2 (Infostart)
Már a munkálatok 98 százaléka kész.
júl. 12
10:06
Nyugatpárti győzelem a moldovai parlamenti választáson (Demokrata)
A második helyre a kommunisták és a szocialisták alkotta blokk került.
júl. 12
10:09
Rengetegen haltak meg Indiában a villámcsapások miatt (ATV)
Legalább 38-an haltak meg villámcsapásokban két észak-indiai államban az elmúlt 24 órában - közölték hétfőn a helyi hatóságok.
júl. 12
10:33
Európai alternatívája lehet a kínai “egy övezet, egy út” programnak (Infostart)
„Globális kapcsolat Európának” ideiglenes munkacímmel koncepciótervezetet hagy jóvá hétfőn az EU külügyminiszteri tanácsa olyan globális infrastruktúrafejlesztési beruházási programról, amelyek révén Ázsia mellett Afrikában és Dél-Amerikában helyi fejlesztéseket támogathatnak, nem mellesleg erősítve általuk az unió kapcsolatát az egyes térségekkel.
júl. 12
10:33
Példátlan méretű lamantinpusztulás sújtja Floridát, ez az oka (Blikk)
Példátlan méretű lamantinpusztulás sújtja Floridát.
júl. 12
10:57
Az EU meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat (444.hu)
Mivel az oroszok még mindig nem teljesítették az Ukrajnával kapcsolatos minszki megállapodásokat.
júl. 12
11:06
„Orbán régóta fejfájást okoz az EU-nak” - A CNN Orbán Viktorral és az ellenzékkel is foglalkozik hétfői cikkében (SzMo)
Dermot Hodson, a London University politológus professzora szerint a Fudan ügye a 2022-es választáson leginkább a fővárosaikat szólíthatja meg.
júl. 12
11:12
Az unió ismét meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat (Demokrata)
Az uniós Külügyi Tanács szerint nem történt előrelépés a minszki megállapodások végrehajtásában.
júl. 12
11:27
Az EU meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat (ATV)
Az Európai Unió újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciókat, mivel nem történt előrelépés a minszki megállapodások végrehajtásában - közölte az uniós Külügyi Tanács hétfőn.
júl. 12
11:39
Zendülés miatt a királyi udvar korábbi vezetőjét 15 év börtönre ítélték Jordániában (444.hu)
Elítélték a királyi család egyik tagját is.
júl. 12
11:57
A szerb elnök szerint is szükség lehet harmadik oltásra (ATV)
Szükség lehet a koronavírus elleni védőoltás harmadik adagjára is, az erre vonatkozó döntést a járvány kezelésével megbízott válságstáb fogja meghozni augusztus elsejéig - jelentette ki Ana Brnabic szerb miniszterelnök a belgrádi Pink Televízióban.
júl. 12
12:09
Megszólalt a szerb miniszterelnök a harmadik oltással kapcsolatban (Blikk)
Szükség lehet a koronavírus elleni védőoltás harmadik adagjára is, az erre vonatkozó döntést a járvány kezelésével megbízott válságstáb fogja meghozni augusztus elsejéig – jelentette ki Ana Brnabic szerb miniszterelnök a belgrádi Pink Televízióban.
júl. 12
12:45
A tálibok már Gazni városát ostromolják (444.hu)
A nemzetközi erők kivonulásán felbátorodott tálibok újabb offenzívákat indítottak.
júl. 12
12:51
Tovább maradnak a Moszkva elleni szankciók (Infostart)
Az Európai Unió újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciókat, mivel nem történt előrelépés a minszki megállapodások végrehajtásában - közölte az uniós Külügyi Tanács.
júl. 12
13:03
Javul a járványhelyzet a szomszédban (ATV)
Ukrajnában hétfőre lassult a koronavírus-járvány terjedése, kevesebb mint kétszáz új beteget és mindössze hét elhunytat jegyeztek fel.
júl. 12
13:57
Erdőtüzek pusztítanak Kaliforniában, 53 fokot is mértek (444.hu)
Lángoló erdők és hőség Amerikában.

Keresés