Jogvédő szervezetek szerint iszlám hívők számára „messze vezető” következményei lehetnek Európában, hogy az Európai Bíróság elfogadhatónak minősítette, ha valamely munkahelyen a „vallássemlegesség” jegyében nem engedélyezik a mohamedán fejkendő viseletét. Az eset kapcsán a török külügy is szólt.
Az amerikai légierő az éjszaka légicsapásokat hajtott végre az Afganisztánban előrenyomuló tálibok ellen. A radikálisok korábban közölték, ismét övék az ország 85 százaléka, és azt is elmondták, milyen lesz, amikor teljesen átveszik a hatalmat.
„A tudomány egyértelműen és világosan kimondja: az oltások működnek, hatékonyak és biztonságosak. Az oltásokat megtagadók minden izraeli állampolgár egészségét, környezetét és szabadságát veszélyeztetik” - mondta Naftali Bennett miniszterelnök.
Az Amerika védelméről szóló törvény (Protect America Act of 2007) George W. Bush amerikai elnök második terminusának idején született, a külföldi hírszerzői tevékenység megfigyeléséről szóló 1978. évi törvény (FISA) fontos módosításaként. A jogszabályt Bush elnök 2007. augusztus 5-én írta alá, így ettől a naptól hatályos. A módosító törvény 105/A s
Franciaország aggódik a magyar gyermekvédelmi törvényről kiírt népszavazás kapcsán a témák összemosása és "hangszerelése" miatt - jelentette ki Clément Beaune, az európai uniós ügyekért felelős francia államtitkár pénteken.
Az új törvénytervezet többek között kiszélesíti a Covid-igazolás használatát a mindennapi életében, valamint hatósági karantént ír elő a fertőzötteknek.
Egy héten át tartott rettegésben egy grizzly medve egy táborozót az alaszkai vadonban, míg végül a sebesült férfira rátaláltak és kimenekítették - írja a BBC hírportálja.
Heves viták után a francia képviselők megszavazták péntekre virradó éjjel azt a törvénytervezetet, amely kiszélesíti a Covid-igazolás használatát a mindennapi életében, hatósági karantént ír elő a fertőzötteknek, és kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást az egészségügyi és szociális dolgozók, valamint a tűzoltók számára.
Legkevesebb 67 ember halt meg a nyugat-indiai Mahárástra államban az özönvízszerű esőzések okozta áradásokban és földcsuszamlásokban - közölték a hatóságok pénteken.
A múlt havi minikrach után ismét rövid időre eltűnt egy sor vezető weboldal a világ több országában. Légitársaságok, bankok, az Airbnb oldalai és egy online videojáték-szolgáltatás sem volt egy darabig hozzáférhető. Ezúttal 25 perc alatt kijavították a hibát.
A srebrenicai népirtás, valamint más emberiesség elleni bűnök tagadását is törvényen kívül helyezte pénteken Valentin Inzko, a nemzetközi közösség távozó boszniai főképviselője, aki erről hozott rendeletével a bosznia-hercegovinai büntető törvénykönyvet is módosította.
A Delta-vírus gyors terjedésével szembesülve Európa politikai vezetői továbbra is az oltások felvételét szorgalmazzák, helyenként egyes szakmában kötelezővé is téve felvételét. Mindeközben láthatóan terjed az országok szabályozásaiban a "francia minta".
A múlt év hasonló időszakához képest 90 százalékkal több magyar turista látogatott eddig Horvátországba, leginkább a szállodákban emelkedett a foglalásuk - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a 12-17 év közötti fiatalok számára is ajánlotta a Moderna vállalat Spikevax nevű vakcináját – erről az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség tájékoztatott pénteken.