Számos ösztönző intézkedés és elegendő vakcinakészlet mellett kevésen múlott, hogy az Egyesült Államok elérje a Joe Biden elnök által kitűzött célt, és július 4-re, a függetlenség napjára a felnőtt lakosság hetven százaléka megkapja a koronavírus elleni oltás legalább első adagját.
Varsó – Lemond az Európai Néppárt vezetéséről Donald Tusk egykori lengyel miniszterelnök, akit hétvégén az egyik lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform vezetőjének választottak. Elmondása szerint néhány hónapig tart a Néppárt vezetésének átadása, amelynek érdekében elkezdi az egyeztetéseket.
Eddig három holttestre bukkantak a túlélők után kutató csoportok, és 23 embert sikerült élve kihozni a sárlavina által eltemetett mintegy 130 lakóház romjai alól.
Irányított robbantással döntötték össze azt a floridai toronyházat vasárnap este, amelynek az egyik fele pár nappal ezelőtt váratlanul leomlott. A felvételek szerint óriási por lepte el a környéket a detonáció miatt.
A tavalyinál eggyel több, összesen 76 hotdogot falt fel Joey Chestnut vasárnap a New York-i Coney Island vidámparkban és ezzel megdöntötte saját tavalyi világrekordját.
Izraeli adatok szerint kevésbé hatékony a Pfizer/BioNTech-vakcina a SARS-CoV-2 koronavírus delta variánsa ellen: 64 százalékban akadályozta meg a fertőződést, ugyanakkor 93 százalékban elejét vette a súlyos megbetegedés kialakulásának - írta a Jediót Ahronót című izraeli lap hírportálja, a ynet hétfőn.
Izraeli adatok szerint kevésbé hatékony a Pfizer/BioNTech-vakcina a SARS-CoV-2 koronavírus delta variánsa ellen: 64 százalékban akadályozta meg a fertőződést, ugyanakkor 93 százalékban elejét vette a súlyos megbetegedés kialakulásának – írta a Jediót Ahronót című izraeli lap hírportálja, a ynet hétfőn.
Hatalmas hiba lesz ha elhanyagoljuk Afganisztánt és várhatóan ismét polgárháború robban ki a nyugati erők kivonulása nyomán – erre figyelmeztetett a brit elhárítás volt főnöke, aki szerint növekszik majd a Nyugatra leselkedő terrorfenyegetés is.
Magyarország nem állhat annak útjába, hogy az EU el tudja ítélni az emberi jogok megsértését. Erről ír Nathan Law, aki Londonban él politikai menekültként, amióta a hongkongi rendőrség elfogatóparancsot adott ki rá.
A variánsok terjedése legyőzi az immunizációs programok sikerét a WHO álláspontja szerint: ezen csak ronthat az, ha azért nem jut elég oltás az eddig alacsony átoltottsággal rendelkező területekre, mert nyugaton megkezdik a gyerekek vakcinázását.
Már több mint a fele lakosság megkapta a második adag oltást is, ám Rusvai Miklós szerint kérdéses, hogy ez elegendő-e a nyájimmunitáshoz. A virológus szerint mindenképp feljebb kellene vinni ezt a számot, azonban attól tart, hogy akik eddig nem regisztráltak, azok nem is szeretnének oltást kapni.
New York - 76 megevett hot doggal új rekordot állított fel a virslievés királya. Joey Chestnut nyerte meg a hétvégi Nathan's Famous Hot Dog Eating Contest nevű evőversenyt, melyen mindössze tíz perc alatt 76 darab hot dogot fogyasztott el.
Ismét rekordot döntött Indonéziában az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma hétfőn, az egészségügyi miniszter pedig bejelentette, hogy ingyenes, telefonos orvosi ügyeletet biztosítanak az otthoni karanténban lévőknek, hogy csökkentsék a kórházakra nehezedő nyomást.
Peking valószínűleg meggyőzi majd Kabult, főleg, ha újra a tálibok kerülnek hatalomra, akikkel jelentések szerint élénk kapcsolatban állnak a kínai tisztségviselők.
A cambridge-i hercegné 10 napig önkéntes karanténba vonult, miután kiderült, hogy kapcsolatba lépett valakivel, akiről később bebizonyosodott, hogy koronavírus-fertőzött.
A szervezők erőszakos akcióktól tartanak, szerintük nem biztonságos így megtartani a rendezvényt. Korábban a miniszterelnök is a Pride ellen foglalt állást.
Tíz hét folyamatos csökkenés után a múlt héten 22 százalékkal nőtt Horvátországban az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a megelőző héthez képest - derült ki a válságstáb hétfői jelentéséből.
Norvégiában felfüggesztik a járványügyi korlátozások végső szakaszának feloldását a koronavírus új, fertőzőbbnek tartott delta variánsa miatt - derült ki az ország miniszterelnökének hétfői bejelentéséből.
Megvan a lehetősége Franciaországban, hogy már július végén kialakul a koronavírus-járvány negyedik hulláma a fertőzőbb delta variáns térnyerése miatt, amennyiben nem gyorsul az oltási kampány - jelentette ki hétfőn Gabriel Attal kormányszóvivő.