A budapesti Eucharisztikus Kongresszus vasárnapi zárómiséjét követően északi szomszédunkhoz utazott tovább Ferenc pápa, ahol négynapos látogatáson vesz részt. Hétfőn Szlovákia közjogi és egyházi méltóságaival találkozott. A Szentatya azt üzente a szlovákoknak, országuk küldetése, hogy a béke követe legyen Európában.
Ketten megsebesültek Jeruzsálem központi busz-pályaudvaránál egy késeléses merényletben, a támadót meglőtték - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
Az osztrák fővárosban a 12-15 éves korosztály 30 százaléka, a 16-19 éveseknek pedig 50 százaléka kapta meg eddig legalább az első koronavírus elleni oltását.
Horvátország felkészült arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót – mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfőn, az euró bevezetésével foglalkozó nemzeti tanács 11. ülésén, amelyen részt vett Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság (EB) ügyvezető alelnöke is.
A „francai szabadság elnöke” lesz – jelentette ki a hétvégén Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje, aki egyúttal kampánya fokozása érdekében átadta eddigi jobbkezének, Jordan Bardellának a pártelnöki tisztet. Szakértők szerint Le Pen igazi fenyegetése a nála is szélsőségesebb Éric Zemmour felől jöhet.
A jelenleg Ausztria-szerte rendelkezésre álló 2054 intenzív ágy 9 százalékát már most Covid-betegek foglalják el és vannak olyan tartományok, ahol 33 százalékos telítettség is lehet, ha nem sikerül laposítani a járványgörbét.
Irán alkut kötött az ENSZ-szel atomprogramja megfigyeléséről, amely elvezethet az ország elleni amerikai szankciók könnyítéséhez. Teherán egy technikai részletről állapodott meg, amelynek nyomán ellenőrizhetik, hogy nem tesz-e nukleáris fegyver létrehozásához vezető lépéseket.
Nem szabad, hogy az emlékezés helyét a felejtés vegye át - jelentette ki Ferenc pápa kedden, szlovákiai látogatása második napján a helyi zsidó közösség képviselőivel tartott találkozóján Pozsonyban, a holokauszt áldozataira emlékezve.
New York állam egyik megyéjében rengetegen felmondtak a kötelező oltás miatt. A központi kórházban eddig is kevés dolgozó volt a szülészeten, most még nehezebb helyzetbe került az osztály.
A katolikus egyházfő óva intett a történelem megismétlődésétől, és attól is, hogy a múlt feledésbe merüljön, és helyét a felejtés és a tudatlanság vegye át.
A koronavírus-járvány elleni küzdelem, az uniós átoltottsági ráta, az Lmbtq-jogok, a digitális átállás, a klímaváltozás és esetleges jogállamisági kérdések.
Az Egyesült Királyság négy nemzetének tiszti főorvosai közös hétfői közleményükben javasolták, hogy a 12-15 éves korosztály egészséges tagjai is megkapják a koronavírus elleni oltás legalább egy dózisát.
Belehalt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségbe (Covid-19) az izraeli oltásellenes mozgalom egyik élharcosa – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
Heves szóváltások alakultak ki a kancellárjelöltek második televíziós vitájában, a választási kampány hajrájában, Németországban. Elsősorban a lemaradó konzervatív kancellárjelölt, Armin Laschet vette célba az SPD győzelemre esélyes jelöltjét, Olaf Scholzot. A szeptember 26-i voksolás után derül ki, hogy ki lesz a 16 év kormányzás után visszavonuló
A 2013 óta hatalmon lévő kormányfő kijelentette, hogy le fog mondani, de rendkívül büszke arra, amit a kormányzó Konzervatív Párt elért az utóbbi nyolc évben.
A vasárnap és hétfőn tartott parlamenti választáson leadott szavazatok 95 százalékos feldolgozottsága nyomán az ellenzéki balközép blokk mintegy száz mandátumot szerzett a 169 fős norvég parlamentben.
A hétfői választás nyomán távozik a jobbközép kormány, és várhatóan a Munkáspárt vezette koalíció alakul. Hogy az új rezsim elutalja-e a Magyarországnak járó milliárdokat? Aligha.
Az Arraiolos-csoport római tanácskozására utazik a köztársasági elnök, akit kétnapos hivatalos útjára elkísér felesége, Herczegh Anita is – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
A tanulmány szerint az ivóvízkészletek elérhetőségével, a növénytermesztéssel és a tengerszint-emelkedéssel kapcsolatos lassú éghajlatváltozási folyamatok fokozatosan növekvő terhet jelentenek az emberek megélhetésére és jólétére.