A Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok azzal vádolták csütörtökön a kijevi kormánycsapatokat, hogy az elmúlt 24 órában négyszer nyitottak tüzet a területükre - számolt be az MTI.
Helyenként 140 km/h-s szél okoz gondot, nem tudják élni a rendes hétköznapjaikat az emberek északon. Lengyelországban több emberéletet követelt a szélvihar.
Budapestre érkezett Jair Bolsonaro brazil elnök, aki a budai Várban Áder János államfővel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott. Több együttműködési megállapodást aláírtak, de oktatási és szabadkereskedelmi egyezkedés is történt.
Orbán Viktor és a brazil elnök, Jair Bolsonaro közös sajtótájékoztatót tartott. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy történelmi ez a látogatás. Annak tükrében pedig különösen izgalmas, hogy a brazil elnök Moszkvából érkezett Budapestre. Orbán megjegyezte, hogy Brazília nem tagja a NATO-nak, nagy támogatója, és ennek fényében a konfliktus csil
Három megállapodást írt alá Magyarország és Brazília, miután Orbán Viktornál látogatást tett Bolsonaro elnök. A megállapodások között hadiipari megáálapodás is van.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök csütörtökön ismét kijelentette, hogy kész atomfegyvereket befogadni országa területére, ha a nyugati országok részéről fenyegetés éri.
Orbán Viktor és a brazil elnök, Jair Bolsonaro közös sajtótájékoztatót tartott. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy történelmi ez a látogatás. Annak tükrében pedig különösen izgalmas, hogy a brazil elnök Moszkvából érkezett Budapestre. Orbán megjegyezte, hogy Brazília nem tagja a NATO-nak, nagy támogatója, és ennek fényében a konfliktus csil
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a minszki megállapodások súlyos megsértésének minősítette a csütörtöki Donyec-medencei tüzérségi támadásokat, amelyeket szerinte a Moszkva által támogatott szakadár erők hajtottak végre ukrán ellenőrzésű települések ellen.
Hosszú szállítást követően visszaért helyőrségébe az orosz fegyveres erők több alegysége, amely az utóbbi időben hadgyakorlaton vett részt - jelentette be Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője csütörtök délután kiadott közleményében.
A NATO szerint Oroszország nem hogy csökkentette volna, hanem növelte katonái számát az ukrán határnál. Moszkva szerint nagyon-nagyon veszélyes a helyzet.
Kiutasították Oroszországból Bart Gormant, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetének helyettesét - közölte csütörtökön a RIA Novosztyi az amerikai képviseletre hivatkozva.
A yorki herceg peren kívüli megállapodást kötött az őt szexuális erőszakkal megvádoló Virginia Giuffre-vel, jelentős összeget fog adományozni a nő alapítványának.
Napjainkban szobor viseli a nevét Rómában és Budapesten, de még egy amerikai rock zenekar dala is őrzi az emlékét. Életében rengeteg embert vonzott tanaival, vad, világi nézetei miatt mégis az üldözés és a kiátkozás jutott neki. 422 éve ezen a napon égették el máglyán Giordano Brunot, aki szabad gondolataival az egész keresztény Európát magára hara
A szezon negyedik nevezett vihara tart Európa felé és ennek ma már voltak idehaza is előjelei. De senki ne dőljön hátra, mert a Dudley nyomában érkezik jóval erősebb Eunice.
Oroszország csütörtökön kilátásba helyezte, hogy kénytelen lesz reagálni, akár katonailag is, ha az Egyesült Államok elutasítja legfontosabb biztonsági garanciaigényeit.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a minszki megállapodások súlyos megsértésének minősítette a csütörtöki Donyec-medencei tüzérségi támadásokat, amelyeket a Moszkva által támogatott szakadár erők hajtottak végre ukrán ellenőrzésű települések ellen.
Ma ünnepli a 34. születésnapját Natascha Kampusch osztrák televíziós műsorvezető. Leginkább arról lett ismert, hogy ga yermekkorában elrabolták, majd nyolc éven keresztül fogva tartották.
Oroszország a következő napokban megtámadja Ukrajnát, miután újabb csapatokat telepített a két ország határára – jelentette ki csütörtökön újságíróknak Joe Biden amerikai elnök. Biden igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy Oroszország megindítja-e az inváziót.
Oroszország a következő napokban megtámadja Ukrajnát, miután újabb csapatokat telepített a két ország határára - jelentette ki csütörtökön újságíróknak Joe Biden amerikai elnök.
A Nature című tudományos lap szerint három új, a SARS-CoV-2-vel kapcsolatos koronavírust fedeztek fel laoszi denevérekben, amelyek kockázatot jelenthetnek az emberi egészségre.
Az elnök fia, Donald Trump Jr. azzal hirdeti az amerikai konzervatívok márciusban Budapesten sorra kerülő seregszemléjét, a Conservative Political Action Conference (CPAC) elnevezésű konferenciát, hogy ott lehetőség lesz az egykori elnökkel is találkozni.