A DE30 elérte a korábban letört emelkedő trendcsatorna alsó határát, de az index nem tudott tartósan fölé kerülni és gyorsan visszafordult, miután elérte a január elején indult eső szakasz 50%-os visszatérési szintjét. A Delivery Hero 2022-re is veszteséget vár.
Negyvenéves csúcsot döntött a fogyasztói árindex 12 havi emelkedésének mértéke az Egyesült Államokban januárban. Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai intézete közölte, hogy a januárig eltelt 12 hónapban 1982 februárja óta a legnagyobb mértékben, 7,5 %-kal emelkedtek a fogyasztói árak.
Egyértelművé vált, hogy az utazáshoz kötődő koronavírus-tesztelés fenntartása már nem jár gyakorlati haszonnal a teljes körűen beoltott utasok esetében.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint több mint 6,4 millió EU-állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért január végéig.
Macron pedig nem akarta, hogy az oroszok is tesztet végezzenek rajta. Egyesek szerint a várakozás miatt, mások szerint nem akarta, hogy megszerezzék az oroszok a DNS-ét.
Amióta Orbán Viktor és Vladimir Putyin találkoztak Moszkvában, sokan azt találgatják, miért ült egymástól ennyire távol a két, egyébként jó viszonyban lévő politikus. Úgy tűnik, most erre a rejtélyre is fény derült.
A kamionosok tiltakozása Kanadában - amelyet "Freedom Convoy" néven ismerünk és amelynek központja Ottawában van - annyi globális trendet tükröz, hogy nehéz megmondani, mit is jelent pontosan. A mozgalom mindazonáltal világszinten is egyre nagyobb port kavar.
Franciaország 2050-ig hat új, második generációs európai nyomottvizes reaktort (EPR) épít, és további nyolc kisebb reaktor építését is megfontolja - jelentette be Emmanuel Macron államfő csütörtökön.
Pénteken megszűnt a külföldről Angliába utazók érkezés utáni koronavírus-tesztelési kötelezettsége. Az új szabályozás brit idő szerint hajnali 4 órakor, közép-európai idő szerint 5-kor lépett érvénybe, és a koronavírus ellen teljeskörűen beoltott utasokra vonatkozik.
Emmanuel Macron francia elnök nem akart orosz koronavírustesztet készíttetni, féltette a DNS-ét. A Figaro értesülései szerint korábban Orbán Viktor stábjában covidos volt, a magyar kormányfő ezért tárgyalt a hosszú asztalnál az orosz elnökkel Moszkvában.