Megkezdődött szerdán Ukrajnában a hadműveleti állományhoz tartozó tartalékosok behívása szolgálatra – közölte a szárazföldi fegyveres erők sajtószolgálata a Facebookon.
Olekszij Danilov ukrán biztonsági tisztviselő szerdán azt mondta, hogy Ukrajna rendkívüli állapotot vezet be egész területére, kivéve a Donyeck és Luhanszk régiókat, ahol ez 2014 óta van érvényben – írja a Reuters.
Százával terjednek az orosz katonai aktivitásról készült videók a különböző közösségi platformokon. A helyzet odáig fajult, hogy Oroszország reklámkampányt indított, nehogy a katonák hadászati titkokat szivárogtassanak ki. Ukrajna eközben a tudatos információfogyasztásra próbálja nevelni a polgárokat, attól tartanak ugyanis, hogy a katonai mozgások
Jordániai és francia régészekből álló csoport egy neolitikus táborhelyet fedezett fel a Jordán-sivatagban, amelynek a korát körülbelül 9000 ezer évre becsülik.
Még az Oscar-gála élő közvetítése előtt átadnak nyolc díjat a nézőszám növelése és a feszesebb tempójú műsor érdekében - jelentette be tagjainak egy kedden elküldött levélben az amerikai filmakadémia.
Az EU az amerikaiaknál és a briteknél jóval szigorúbb szankciókkal sújthatja Oroszországot, amint a külügyminiszterek rábólintanak, de várhatóan rá fognak. Büntetik a paksi beruházást finanszírozó állami bankot is.
Oroszország kész a nyílt és becsületes párbeszédre a nemzetközi ügyekben, mindemellett az állam legfontosabb feladata a védelmi képesség biztosítása marad - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a haza védelmezőjének napja elnevezésű ünnep alkalmából szerdán elmondott köszöntőjében.
Miközben a világ azon meditál, hogy vajon most akkor mi legyen Ukrajna keleti felével, a távoli - de valójában nem is olyan távoli luhanszki területekkel, meg egyáltalán ezzel a furán hangzó nevű Donbasz régióval, ott közben meredek dolgok történnek. Aki azt gondolja, hogy még nincs háború, vajon mit mondana, ha ilyen körülmények között kellene éln
A kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár területek függetlenségének elismerése miatt Oroszországgal szemben az Európai Unió tagállamai által elfogadott megszorító intézkedések szerda este vagy csütörtökön életbe fognak lépni - jelentette ki Clément Beaune francia Európa-ügyi államtitkár.
Életének 60. évében elpusztult Jonny, Európa legöregebb hím csimpánza. Az állat az utóbbi időben sokat gyengélkedett, a németországi Saarbrücken állatkertjében ragadta el a halál.
Több száz embert és több tízmilliárd font értékű vagyoneszközt érintenek a brit kormány által Oroszországgal szemben eddig érvénybe léptetett szankciók - mondta szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.
Nem okoz bajt Németországban az Északi Áramlat-2 földgázvezeték üzembe helyezésének felfüggesztése, a kormány gondoskodott az ellátás biztonságáról – mondta a szövetségi kormány gazdasági minisztere egy szerdai interjúban.
Orosz csapatok vonultak be Ukrajna keleti régiójába, amelyet Oroszország elnöke hétfő este "függetlennek" ismert el – erről a NATO-tag Lettország miniszterelnöke beszélt, és a CNN-nek amerikai hírszerzési értékeléseket ismerő források is megerősítették az értesülést.
Fokozatos, arányos és fenntartható szankciókat kezdeményezett Luigi Di Maio külügyminiszter az ukrán válságról a római parlamentben tartott felszólalásában szerdán. Di Maio hangsúlyozta, hogy a Moszkvával szembeni szigorításért Olaszország fizetheti a legsúlyosabb árat.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelbe utazik, ahol az Európai Unió állam- és kormányfői rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az orosz-ukrán válság ügyében - tájékoztatta a sajtót Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.
A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy Kairó már évek óta hatásosan tartja vissza az illegális migrációt, amiért köszönettel tartozunk Egyiptomnak.
Japán is szankciókkal sújtja Oroszországot az ukrajnai válság kiéleződésében játszott szerepe miatt - jelentette be szerdán Kisida Fumio japán miniszterelnök.
Az orosz-ukrán határon kialakult, valamint a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár területek függetlenségének elismerése okozta feszültség miatt Charles Michel, az Európai Tanács elnöke rendkívüli csúcstalálkozóra hívta a tagállamok vezetőit. A tanácskozást személyes részvétellel Brüsszelben tartják csütörtökön.
Ukrajna, Lengyelország és Litvánia azonos módon vélekedik Oroszországnak a Donyec-medencével kapcsolatos lépéseiről, a szakadár "népköztársaságok" függetlenségének elismeréséről hozott döntéséről - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán Kijevben, miután megbeszélést folytatott Andrzej Duda lengyel és Gitanas Nauseda litván államfővel.
A Kieli Világgazdasági Intézet (IfW) tanulmánya szerint a gázzal folytatott kereskedelem leállítása az orosz gazdasági teljesítmény közel 3 százalékos visszaesését, az olajjal folytatott kereskedelem leállítása pedig bő 1 százalékos csökkenését eredményezné. Németország és az EU számára viszont a gazdasági kár mindkét esetben rendkívül csekély lenn
A honvédelmi miniszterrel és katonai parancsnokokkal találkozott ma Orbán Viktor miniszterelnök. A Magyar Honvédség vezetésével az orosz–ukrán konfliktus miatt került sor.
A miniszterelnök szerint Magyarországnak a béke helyreállítása érdekében tett nemzetközi erőfeszítésekben kell szerepet vállalnia és fel kell készülni arra is, ha menekültek érkeznének hozzánk.