Amíg a Fidesz ünnepelt, Kijev környékén civileket gyilkoltak halomra. Zelenszkij szerint az oroszokat háborús bűnök elkövetéséért kell felelősségre vonni.
Közleményben gratulált Orbán Viktornak az április 3-i országgyűlési választáson elért sikerhez a fehérorosz elnök, Alekszandr Lukasenko – írta meg a Telex.
Kína az ukrajnai háború lezárását célzó béketárgyalások előmozdítására törekszik - mondta el Vang Ji kínai külügyminiszter Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatott telefonos egyeztetése során.
Két olyan gyermek is született nemrég Ukrajnában, akiket a hírek szerint a Javelin páncéltörő rakétavetőről neveztek el: egy kisfiú a Javelin, egy kislány pedig a Javelina nevet kapta – számolt be a BBC-re hivatkozva a hvg.hu.
El akarták kerülni az Oroszországgal fennálló feszültségek fokozódását, ezért két hétig elhallgatta Amerika, hogy sikeresen tesztelt egy hiperszonikus rakétát. A titkos tesztelést március közepén hajtották végre, amikor Joe Biden amerikai elnök európai látogatására készült – állítja egy, az ügyet ismerő védelmi tisztviselő.
Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa hétfőn bejelentette: a korrupciógyanú és a közbeszerzési problémák miatt elindítják a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen – írja az rtl.hu Tiroler Tageszeitung-ra hivatkozva.
Nagy valószínűséggel azonosította az ukrán hírszerzés a bucsai vérengzés felelősét, akinek az irányítása alatt több száz civil áldozatot végeztek ki, erőszakoltak és kínoztak meg, amíg az orosz hadsereg kezén volt a település. Az ukrán erők azt ígérik, „levadásszák” a bucsai mészárost.
A Gazprom leállította a gáz kitermelését és besajtolását Németország legnagyobb tárolójában, alsó-szászországi Rehdenben – jelenti az EADaily orosz hírügynökség a Gazprom Germania földalatti tárolót üzemeltető Astora vállalatra hivatkozva.
Clement Beaune, Franciaország Európa-ügyi minisztere az RFI rádiónak nyilatkozva azt mondta: az Európai Unió tagállamai szerdán fogadhatják el az újabb szankciókat Oroszország ellen – számolt be a 24.hu a Guardian nyomán.
Charles Michel, az Európai Unió állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke is kifejezte gratulációját Orbán Viktor miniszterelnöknek a Fidesz választási győzelméhez - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden.
Hihetetlen dolog történt egy Afrikában horgászó férfival. Kis híján az életébe került, hogy egyszerre négy krokodil is kiszemelte magának. A férfi csodával határos módon túlélte a támadást, miután barátai a segítségére siettek.
Hogyan maradhattak életben a néhány centiméteres csótányok, amikor ennyi hatalmas állat kihalt? Kiderült, hogy szépen fel voltak készülve arra, hogy túléljenek egy meteor-katasztrófát.
Andrzej Duda lengyel elnök múlt hétfőn a nemzetbiztonsági tanács ülésén közölte: a Lengyelországba menekült ukránok közül mintegy 500 ezren továbbutaztak más országokba.
Bocskor Andrea a Fidesz EP-képviselője elmondta: fokozottan oda kell figyelni, hogy a gyermekek a háborús időszakot minél biztonságosabban átvészeljék.
Az adatvédelmi szabályok megsértése miatt a belga illetékes hatóság bírságot szabott ki a brüsszeli Zaventem, valamint charleroi-i repülőtérre, amiért a koronavírus-járvány elleni küzdelem részeként hőmérsékletellenőrzést végeztek a váróhelyiségbe érkező utasokon – jelentette a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.
A háború elől menekülve, egyedül kelt útra egy idős ukrán bácsi Ukrajnából Magyarországra. A 72. születésnapját már egy magyar idősotthonban ünnepelte.
Konasenkov azt mondta, hogy a 72. ukrán pszichológiai műveleti főközpont hétfő este újabb megrendezett felvételeket készített a Kijevtől 23 kilométerre északkeletre található Moscsun településen.