Az orosz erők tüzérségi támadást intéztek a frontvonal közelében fekvő kelet-ukrajnai Liszicsanszkban működő kőolajfinomító ellen - közölték szombaton a helyi hatóságok.
Ma is szükség van a krisztusi feltámadás képviselte reményre és fényességre Ferenc pápa szerint, aki békét sürgetett a háború uralta világban a Szent Péter-bazilikában mondott homíliájában szombat este.

A francia elnök „klímaszkepticizmussal” vádolta Marine Le Pent, aki két nappal ezelőtt jelezte: megválasztása esetén felszámol minden szélerőművet, mert azok „szennyezik a tájakat”. Macron 10 százalékkal vezet.
Az orosz légvédelmi erők Odessza térségében lelőttek egy ukrán katonai szállító repülőgépet, amely nyugati fegyvereket szállított - közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Újabb hamisított Zelenszkij videóra hívja fel a figyelmet az ukrán Nemzetbiztonsági Központ. Értesüléseik alapján az orosz hírszerzés újfent egy hamisított videóval akarja félrevezetni a közvéleményt.
A világűr meghódításáért versengő Egyesült Államok és a Szovjetunió csatája több áldozatot is követelt, emberek, és állatok is a kozmosz mártírjai lettek.
Egészen döbbenetes, milyen konklúzióra jutott egy széleskörű, reprezentatív járványügyi tanulmány az Egyesült Államokban. A szerzők szerint minden döntéshozó számára intő példa kell, hogy legyen a kapott eredmény.
Ma is szükség van a krisztusi feltámadás képviselte reményre és fényességre Ferenc pápa szerint, aki békét sürgetett a háború uralta világban a Szent Péter-bazilikában mondott homíliájában szombat este.
Nem mindennapi jelenetnek lehettek szemtanúi, akik az észak-karolinai egyetemen Joe Biden beszédét hallgatták. Az amerikai elnök sokadjára cselekszik meglehetősen különösen, legutóbb pedig újabbra meglepte a világsajtót.
Az orosz légvédelmi erők Odessza térségében lelőttek egy ukrán katonai szállító repülőgépet, amely nyugati fegyvereket szállított - közölte szombaton Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Jézuis Krisztus valóságos ember volt, valóban meghalt és valóban feltámadt. A titok az, hogyan él azóta, és hogy milyen örök életre hivatott az ember a halála után – fogalmazott Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című mnűsorában.
A BBC és a Guardian beszámolói szerint a város több pontján robbanásokat lehetett hallani, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy pontosan mely részeit érte találat - írta meg a Telex.
Észak-Koreának a rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákkal az a célja, hogy megkerülje velük Dél-Korea rakétavédelmét, ha válaszcsapásra kényszerülne egy esetleges déli támadás esetén.
Észak-Korea saját állítása szerint új típusú harctéri irányított rakétát próbált ki, amit megszemlélt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is - jelentette vasárnap a KCNA hivatalos hírügynökség, amely hozzátette, hogy a teszt célja az ország nukleáris csapásmérő képességének növelése volt.
Hasonló társadalmi jelenségek, egy lényeges különbséggel: Franciaország működő demokrácia. Egy tizenhét éve ott élő, friss francia állampolgárral, Derdák Andrással beszélgettünk Macron és Le Pen esélyeiről.
Észak-Korea saját állítása szerint új típusú harctéri irányított rakétát próbált ki, amit megszemlélt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is - jelentette vasárnap a Kcna hivatalos hírügynökség, amely hozzátette, hogy a teszt célja az ország nukleáris csapásmérő képességének növelése volt.
Oroszország fegyverletételi ultimátumot adott a Mariupolt védő ukrán erőknek vasárnap reggelig, ígéretet téve arra, hogy aki ennek eleget tesz, annak megkímélik az életét.
Madeleine Enzlberger, a bécsi Keresztények Elleni intolerancia Európai Megfigyelőközpont (OIDAC) vezetője a szervezet nemrég megjelent éves jelentése apropóján adott interjút a Kossuth Rádó Vasárnapi újság című műsorának.
A BBC és a Guardian beszámolói szerint a város több pontján robbanásokat lehetett hallani, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy pontosan mely részeit érte találat - írta meg a Telex.
Ha az oroszok teljesen elfoglalják Mariupolt, akkor az Ukrajna elleni háborújuk február 24-i kezdete óta ez lesz az első nagyváros, amely a kezükre kerül.
Oroszország fegyverletételi ultimátumot adott a Mariupolt védő ukrán erőknek vasárnap reggelig, ígéretet téve arra, hogy aki ennek eleget tesz, annak megkímélik az életét.